n "Merjünk optimisták lenni!" - lelkesítettük magunkat és önöket innen, a 3. oldalról 2003 júliusában, és hozzátettük: "A brókerügyben bizakodók vagyunk: a machináció minden lényeges mozzanata előbb-utóbb nyilvánosságra kerül, és arról is tiszta képet kapunk, hogy miként forgatták/forgatják - a Polip című maffiasorozatban látott módszer szerint - az adóforintokat egyes állami társaságok, nem okvetlenül a társaságok hasznára."
A naiv, szomorú barmok, akik vagyunk.
Pedig tényleg biztatóan indult minden: már nyár végén arról szóltak a hírek, hogy a brókerügyben érintett off-shore cégek valódi tulajdonosaihoz egyre közelebb jut a rendőrség; hamarosan konkrét gyanúsítottak is kerültek, mégpedig banki és céges felső vezetők, igen kínos helyzetbe hoztak egy kormányfő közeli jó barátot és egy ismert médiaszemélyiséget is. Azt sem lehet mondani, hogy a Kulcsár Attilára bízott állami forintok eredete homályban maradt: mind több és világosabb jel utalt arra, hogy a nagy autópálya-biznisz állami és államilag kedvezményezett társaságai mindkét kormányzat idején tilosba tévedtek. A nyomozás során - a kiszivárgott hírek szerint - mind több fény derült a bank VIP-listáján szereplők viselt dolgaira és a sikkasztásban közreműködő off-shore cégek valós tulajdonosi hátterére. Újabb gyanúsítások lógtak a levegőben, s a kérdés a kívülállók számára mindinkább az lett, hogy a játszma megmaradt-e a puszta gazdasági bűncselekmény (értsd: lopás) keretei között, vagy pedig érintett abban a politika is. S bár közben (talán épp az előbbiek miatt) a politika mindkét oldala - bevetve sajtókapcsolatait - mindent elkövetett a szálak összekuszálásáért (aminek eszköze lett a többre hivatott országgyűlési vizsgálóbizottság intézménye is), nem minden alap nélkül gondoltuk, hogy az ügyről előbb-utóbb legalább annyit fogunk tudni, mint mondjuk hajdanán a Tocsik-ügyről vagy a Fidesz közeli cégbirodalom eltüsszentéséről.
Aztán nem így lett. Természetesen nem így lett, írhatjuk utólagos okossággal. Máig tisztázatlan okokból először az ügyről sokat tudó magas rangú nemzetbiztonsági tiszt került le a sakktábláról, aztán az ügyészség kezdett mind furcsábban viselkedni. A rendőrségi eljárásból kivonta a letartóztatott gazdasági vezetőket, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte őket. Tavaly decemberben pedig a K&H Equities-ügy főnyomozója ellen indítottak vizsgálatot, akit a múlt hét végén hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel és államtitoksértéssel gyanúsítottak meg. Molnár Csaba alezredestől természetesen elvették az ügyet, és egy "szakmai referensi" állással kínálták meg.
Ha jól viselkedik, és nem jár a szája, lesz egy kis irodája a Teve utca valamelyik homályos folyosójának végén.
A továbbiakban sem a K&H-nyomozás állásáról, sem az alezredes elleni eljárásról nem lesz értelme kérdéseket feltenni: mindkét ügy államtitok. A Molnár elleni eljárás részleteit 45 évre titkosította az ügyészség: kimentek ebédelni, legközelebb 2049 januárjában hívjuk őket. Lehet ezt így, persze: de ebben az esetben 2049 januárjáig a magunk részéről ártatlannak fogjuk tekinteni Molnárt.
Egyes lapértesülések szerint az ügyészség előbb-utóbb elveszi a rendőrségtől a K&H-ügy nyomozását is.
Molnár meggyanúsítása előtt néhány nappal váratlanul találkozott egymással Polt Péter legfőbb ügyész és Salgó László országos rendőrfőkapitány. Feltűnő, hogy míg előző tte-a-tte-jüket bonyolult koreográfiájú násztánc előzte meg, most ripsz-ropsz leültek trécselni egyet. Molnár meggyanúsításának hírére a belügyminiszter asszony azon sopánkodott, hogy jaj, milyen nagy presztízsveszteség ez a rendőrségnek. Ezt nem neveznénk valami acélos kiállásnak: igaz, azt sem mondta Lamperth, hogy végre eltakarították ezt a kis mitugrászt. Molnár ártatlansága mellett egyedül a rendőrség tart ki. Egyre kisebb vehemenciával.
A látszat, hogy a K&H sikkasztási botrányát közös erővel próbálja elsikálni a két legnagyobb párt, s hogy ehhez mind az ügyészséget, mind a rendőrséget fel tudják használni, az ügy minden fordulatával csak erősödik.
Molnár Csaba alezredes a sírással küszködve, megtörten hagyta el múlt pénteken az ügyészségi nyomozóhivatal épületét. Talán csak magát siratta, a munkáját, a karrierjét. Talán az illúzióit is erről az országról.
