Nádasdy Ádám: Rechstre perdül (Gondolatok a reklámnyelv-törvény tervezetéről)

publikálva
2001/39. (09. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Akormány törvényt kíván beterjeszteni, mely kimondaná, hogy a reklámokat és üzletfeliratokat magyar nyelven kell bemondani, ill. kiírni, vagy legalábbis az idegen nyelvű szöveg mellett - ugyanolyan méretben - magyarul is meg kell jeleníteni. Mint azt már megírtam (Modern Talking, V. 17.), magával a kívánalommal általában egyetértek: a jóízlés, az emberi figyelmesség diktálja, hogy ahol nagy számban élnek magyarok (litvánok, vizigótok), ott írjuk ki és mondjuk be a dolgokat magyarul (litvánul, vizigótul) is. Ahol pedig a magyar az állam nyelve, természetes, hogy a hivatalok, intézmények közleményei e nyelven (is) szerepeljenek. A kereskedelemben és reklámiparban - azaz a magánszférában - azonban nem tartom szerencsésnek az ilyen udvariassági, sőt végső soron erkölcsi kívánalmak törvénybe foglalását. Kívánatos, hogy mindenki szeresse a feleségét? Igen. Hozzunk tehát törvényt arról, hogy mindenki köteles szeretni a feleségét (vagy ha van is más nő az életében, a feleségét is legalább ugyanolyan terjedelemben kell szeretnie)? Ne hozzunk. Nem szerencsés a jog korlátozó hatalmát (és az esetleges büntetéseket) az élet újabb és újabb területeire kiterjeszteni, mert a túlszabályozás, a polgárok nyaggatása demoralizáló, és előbb-utóbb apátiát, passzív ellenállást, gúnyos távolságtartást szülhet.

Akormány törvényt kíván beterjeszteni, mely kimondaná, hogy a reklámokat és üzletfeliratokat magyar nyelven kell bemondani, ill. kiírni, vagy legalábbis az idegen nyelvű szöveg mellett - ugyanolyan méretben - magyarul is meg kell jeleníteni. Mint azt már megírtam (Modern Talking, V. 17.), magával a kívánalommal általában egyetértek: a jóízlés, az emberi figyelmesség diktálja, hogy ahol nagy számban élnek magyarok (litvánok, vizigótok), ott írjuk ki és mondjuk be a dolgokat magyarul (litvánul, vizigótul) is. Ahol pedig a magyar az állam nyelve, természetes, hogy a hivatalok, intézmények közleményei e nyelven (is) szerepeljenek. A kereskedelemben és reklámiparban - azaz a magánszférában - azonban nem tartom szerencsésnek az ilyen udvariassági, sőt végső soron erkölcsi kívánalmak törvénybe foglalását. Kívánatos, hogy mindenki szeresse a feleségét? Igen. Hozzunk tehát törvényt arról, hogy mindenki köteles szeretni a feleségét (vagy ha van is más nő az életében, a feleségét is legalább ugyanolyan terjedelemben kell szeretnie)? Ne hozzunk. Nem szerencsés a jog korlátozó hatalmát (és az esetleges büntetéseket) az élet újabb és újabb területeire kiterjeszteni, mert a túlszabályozás, a polgárok nyaggatása demoralizáló, és előbb-utóbb apátiát, passzív ellenállást, gúnyos távolságtartást szülhet.

A törvényjavaslat többször hivatkozik a magyar nyelv védelmének, megóvásának szükségességére, "a magyar nyelvet rontó idegen nyelvi hatásokra", "nyelvromlást előidéző tendenciákra", s kijelenti, hogy az "egyre szaporodó idegen nyelvű szóhasználatnak [...] káros befolyása van a [...] nemzetre". Sajnos a szöveg számos helyen tartalmaz ilyen nyelvészetileg megalapozatlan, romantikus frázisokba bújtatott téveszméket. A "nyelvromlás" fogalmát, mibenlétét a nyelvtudomány nem ismeri, csak nyelvi változásról tudunk, s persze tudjuk azt is, hogy - mint minden változás - ez is egyesekből lelkesedést, másokból aggodalmat vált ki. Ez rendben is van, de ezúttal mintha az aggódók elgaloppírozták volna magukat. A magyar nyelvet nem kell semmitől megóvni, nem fenyegeti semmilyen veszély, több mint tizenkétmillióan beszélik, ezzel előkelő helyen áll a nyelvek világranglistáján. Inkább rengeteget kéne vele foglalkozni, és főleg pénzt kéne pumpálni bele komolyabb iskoláztatással, olcsóbb szótár- és könyvárakkal, az írástudatlanság felszámolásával és - igen! - az idegennyelv-tudás azonnali és drasztikus fellendítésével. Ijesztően rosszul áll a magyarság a más nyelvek tudása terén, főleg ami a "konvertibilis" világnyelveket illeti. A magyar parlamentben például szép számmal ülnek olyan képviselők, akik se angolul, se németül nem tudnak - ami a hozzánk hasonló nagyságú és nyelvi elszigeteltségű finn vagy görög parlamentben elképzelhetetlen volna. Én nem hibáztatom az illetőket ezért, de nehogy a mostanihoz hasonló törvények megszavazásával a saját nyelvi kiszolgáltatottságukat, riadalmukat vetítsék rá az egész társadalomra, főleg a fiatal generációkra. Az ifjakat nem irritálja a sok idegen nyelvi hatás, és sokkal többet is el tudnának viselni belőle, hasonlóképpen finn vagy görög kortársaikhoz. Szóval rossz a főcsapás iránya: nem ilyen külsődleges gesztusokra van szükség. Abból a pénzből, ami emiatt majd lefolyik a Dunán, inkább a szegény gyerekeknek kéne komputert (vagy Petőfi-kötetet) venni, vagy minden faluban ingyen némettanfolyamot tartani. Nem hátrálni és defenzíven bezárkózni, hanem nyitni és offenzíven előremenni.

Muszáj még szólnom a romantikus tévhitekről, mert a szakmámról van szó. Úgy kezdődik a preambulum: "A magyar nyelv a magyar nemzet egyik legfontosabb alkotása, élő közege." Nos, egyszerűen tévedés, hogy a nyelv a nemzet alkotása volna. A hidak, a templomok, a kandó, a cifraszűr és a C-vitamin, az igen, de a nyelvet nem alkotta a nemzet, ahogy a testalkatát vagy a hajszínét se, hanem örökölte, tudatlanul és ártatlanul, mint a legtöbb emberi közösség a magáét az őskor óta. Senki soha nem alkotott nyelvet, a lelkes Zamenhofok kivételével. A nemzet (vagy inkább a nép) persze alakította ezt az örökséget, csiszolta és fejlesztette, valahogy úgy, mint az emberi faj az izomzatot, mellyel kemény erőkifejtést vagy kecses táncot tudunk produkálni, de azt nem mondhatjuk, hogy az izomzat az emberi faj egyik legfontosabb alkotása. És egyáltalán, hogy kerül ez egy törvénybe? Mit szólnának, ha a KRESZ azzal kezdődne: "A közlekedés az emberi társadalom éltető vérkeringése, lüktető pulzusa."

Azt is állítja a preambulum, hogy a magyar nyelvet az utóbbi időben nagyobb idegen nyelvi hatások érik, mint bármikor. Ez sem igaz. Az idegen hatás messze nagyobb volt a II. Józseftől a Monarchia végéig terjedő időszakban, amikor tömérdek kétnyelvű ember élt az országban, és rengetegen kényszerültek arra, hogy napi teendőiket - magyar anyanyelvű létükre - németül vagy latinul intézzék, vagy hogy e nyelvek közvetítésével jussanak műveltséghez. Ahogy Babits kedves korrajzában megidézi: "Rechtsre perdül, linksre fordul, spicce van tán némi bortul; karcsú, mint a minarét, illik néki a minét." A kiegyezés után megfordult a dolog: német, szlovák stb. anyanyelvű honfitársainknak kellett jól-rosszul megtanulniuk a magyar nyelvet. Ha valaminek, ez utóbbinak lehet destabilizáló ("rontó") hatása, tehát ha egy nyelvet tömegével használnak olyanok, akiknek nem anyanyelve. Ehhez képest szúnyogcsípés az az idegen hatás, amely ma éri a magyart (legalábbis a köztársaság területén, de a jurisdikció erre vonatkozik); a magyarajkúak zöme éppen hogy aggasztó nyelvi izolációban él. Pedig csak az érti, szereti, tiszteli igazán az anyanyelvét, aki más nyelvet is tud. Rontja az a magyar nyelvet, hogy Kosztolányi utolsó nagy szózatában a garage és schizophrenia szavakat használja? Hogy Pilinszky így zárja legszebb versét: "et resurrexit tertia die"? Ugyan, kérem. Az áll egy mai reklámban: "Imádok élni. Ímélni, wapolni, netezni - mobilon!" Remek, mondom én, kezdjük fölvenni a fordulatszámot. Rémes, mondja más, ez már nem is magyarul van. Ezen elvitatkozgatunk szépen, de a parlament ebbe ne szóljon bele.

A törvényjavaslat szövegezői magukévá teszik a nyelvvédelem gondolatrendszerét: axiómaként hiszik és hirdetik, hogy az idegen szavak befogadása (leglábbis nagy számban) kárára van egy nyelvnek. A nyelvvédelem olyasféle gondolkodásmód, mint a vegetarianizmus, mely különös keveréke az orvosilag is indokolt bölcs diétának (vitamin, rostanyag), a kissé hangzatos erkölcsi szólamoknak (ne ölj), a ködös mítoszoknak (tisztább gyomor - tisztább gondolatok) és az egyszerű badarságnak (hogy egy nyulat levágni más, mint egy retket kitépni). Nem akarom én a vegetáriánusokat bántani, de ha tanaik bekerülnének egy egészségügyi törvénybe, azt már furcsállnám.

Azt mondja az indokolás, hogy "a Kormány a valós társadalmi igényt tükröző kezdeményezéssel egyetértve készítette elő a törvényjavaslatot, amelybe bevonta a nyelvészettudomány kiemelkedő képviselőit is". (Mutassák meg ezt a mondatot a szigorú Maleczki úrnak: én ehhez képest óvodás vagyok a nyelvrontásban.) Komolyan aggódom, hogy a Kormány visszaél valamely kollégáim szakmai hitelével - mert milyen tudós adná a nevét (vagy akár a névtelenségét, mint jelen esetben) olyan kínosan dilettáns fordulatokhoz, mint "a magyar nyelv egészséges önfejlődése", illetve "nyelvromlást előidéző tendenciák", meg hogy "a nyelv fejlődése elengedhetetlen igény". Nem lovagolnék a javaslat ügyetlen fogalmazásain, ha nem épp a nyelvről szólnának.

A "valós társadalmi igény" - mint írják - két forrásból ered: a Magyar Professzorok Világtanácsa, valamint nyelvvédő civil szervezetek kezdeményezték a törvényt. Ezek biztosan mind jó szándékú emberek, de számomra a Magyar Reklámszövetség ennél valósabb társadalmi igényt képvisel, ők viszont nem támogatják a törvényt, helyette a szakma önszabályozását, illetve cselekvési program kidolgozását tartják szükségesnek. Én azt gondoltam, hogy ez a kormány nem az amatőr nyelvvédők meg romantikusan hazaszerető emigráns (és remigráns) professzorok, hanem a profi reklámszakemberek, az államkassza adóbevételét piacérzékeny üzletpolitikával megtermelő vállalkozók kormánya lesz. Az üzletpolitikába pedig beletartozhat, hogy egy hatásos reklám - mondjuk egy drága kölnié - igenis csak franciául legyen kiírva-bemondva, megcélozva ezzel egy gazdag réteg fizetőképes, bennfenteskedő sznobizmusát. Miért ártana ez a magyar nyelvnek?

A javaslat úgy véli, hogy "a nemkívánatos idegen nyelvi hatások a legerőteljesebben a gazdasági életben, elsősorban a reklámtevékenységben mutatkoznak meg". Ez optikai csalódás. A reklámok - értelemszerűen - a legfeltűnőbbek, de idegenszó-behozataluk elenyésző a tudomány, az egészségügy, a politika importjához képest. Csak néhány példa: klónoz, szilikon, frekvencia, génbank, epicentrum, protézis, hibrid, ciklon, fundamentalizmus, tomográf, narratíva - ezeket igazán nem a reklámokból tanultuk meg. Elhiszem, hogy a hazalátogató professzor vagy az amatőr nyelvvédő az utcán meg a tévében látható reklámok idegen szavain döbben meg, de ez akkor is csak a felszín. Mint ha a ragyás arcbőr alapján valakit betegnek minősítenénk. A professzorokat különben is egy csipetnyi sóval venném. Egy Amerikából hazatért professzornő (nem nyelvész) megütközve tapasztalta, hogy mennyi idegen szót használunk, s azt javasolta, hogy a farmernadrágot inkább "tanyagatyának" nevezzük. Ezen már igazán megbántódtam: minek néz minket? Skanzennek? Jó, hogy azt nem kéri, hogy népviseletben járjunk, és jó hegyeseket köpjünk, mint amikor a Marica grófnőben a tréfás kedvű Liebenberg fiú Zsupán Kálmánnak öltözik: "Ach, ein Kurutz!"

Azt is mondja a tervezet, hogy a törvényt "az információszabadság alkotmányos joga nyelvi hátterének biztosítása érdekében" javasolja megalkotni. Ez nem jó érv. Az információszabadság nem jelenti azt, hogy mindent közérthetően, magyar nyelven kell tálalni. A KRESZ-táblákra sincs ráírva magyarul, a MÁV-menetrend se nyílik meg annak, aki nem tudja forgatni, és a vajkrémen sincs elmagyarázva, mi az az "E 421". Ráadásul az, hogy valami magyarul van, még nem jelenti azt, hogy közérthető - akár azért, mert rosszul van fogalmazva, akár azért, mert tanulást előfeltételez. Aki nem figyeli a gazdaságot, annak a "kincstár", a "visszterhes" vagy a "jelzálogjog" sem érthető. Mondjuk ki inkább, hogy a törvény célja szimbolikus: a Magyar Köztársaság területén a magyar nyelv hivatalos voltát, primátusát óhajtja kifejezni. (Ez az, amit szerintem fölösleges így bizonygatni.)

Van azonban az egésszel kapcsolatban egy igazi aggodalmam, amire a - szemmel láthatólag - naiv előterjesztők nem gondoltak. Ez pedig a tükörfordítás veszélye. Ugyebár azt írnák elő, hogy mindent magyarul (is) ki kell írni. Ez azzal fog járni, hogy rengeteg közepes nyelvtudású (vagy jó nyelvtudású, de közepes fordítói tehetségű) ember fog magyar mondatokat, szókapcsolatokat kiizzadni magából. Tömegével jönnek majd a bántóan németes-franciás-angolos szövegek, melyek persze forschriftosan magyarul lesznek megalkotva - és persze az eredetinél nem rövidebben, hiába a magyar nyelv közmondásos tömörsége. (Mint régen a Rákóczi úton: "Termékek az NDK-ból.") Hogy mennyire dilettáns a tervezet e tekintetben, az kiderül a szövegből: "A >>magyar nyelvű megfelelőszlogen szót vegyék ki a törvény szövegéből, mert az még nekem is csípi a szememet.

A szerző nyelvész, költő, az ELTEBTK angol tanszékének oktatója.

publikálva
2001/39. (09. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk