n Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén - amelyen hozzájárult ahhoz, hogy az esetleges ellencsapás idején az Egyesült Államok hadserege használhassa a magyar légteret - két fontos belpolitikai esemény történt.
A légtérrel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslathoz a kormány utólag, az egyeztetések után hozzácsapott még egy passzust arról, hogy a Malévnál - 950 millió dollár erejéig - készfizetői kezességet vállal. (A terrortámadások miatt a biztosítótársaságok legfeljebb 50 millió dollárig vállalnak kockázatot.)
A két javaslat együttes megszavazása törvénysértő lett volna: a garanciavállalás ugyanis a költségvetési törvény módosítását feltételezi, amiről ugye szó sem volt. Az MSZP és az SZDSZ éppen ezért nem volt hajlandó tárgyalni ilyen formában az ügyről, Áder János házelnök mégis voksoltatni kívánta a képviselőket, minek következményeként az Országgyűlés nem döntött volna a légtér kétharmados támogatást igénylő átengedéséről; az amcsik erre néznek hülyén, a Fidesz agitproposai meg törhetik a fejüket, hogyan hordják át a szarkupacot az ellenzék háza elé.
Nem ez az első eset, amikor a Fidesz egyik-másik magas közjogi méltóságra felvergődött vezetője úgy viselkedik, mint egy banánköztársaság minisztériumi osztályvezetője; de először történt meg, hogy egy józan gondolkodású kormánytag szembemegy a polgári kemény mag valamelyik bajnokával. Martonyi János külügyminiszter tőle szokatlan élességgel jegyezte meg, hogy "feltétlen érdekek fűződnek" a két javaslat külön tárgyalásához, s így a légtéri döntés gond nélküli abszolválásához. Ebbe aztán Áder házelnök és a kormány is belenyugodott; a megfelelő testületi állásfoglalások után, immár szabályosan - külön -, mindkét javaslatot elsöprő többséggel fogadta el az Országgyűlés. (Tényleg nem értjük, miért csesztetik a jobboldalon Martonyit egykori MSZMP-s múltja miatt; lehetne több ilyen kormánytag is, akkor tán nem kellene mind többször arra gondolnunk: nem is az az igazi baj Orbánékkal, hogy meglehetősen tágan értelmezik a közpénzek felhasználhatóságát, hanem az, hogy brutálisan tehetségtelenek a kormányzáshoz.)
Lehet persze, arra számított a Fidesz-vezérkar, hogy a támadás miatti zűrzavarban senki nem figyel olyan apróságra, hogy törvény (ez esetben a költségvetési) határozatban nem módosítható. Pedig nem ártana észen lenniük; mindenekelőtt a MIÉP miatt, amelynek vezetője az ülésnap másik figyelemre méltó mozzanatát produkálta.
Csurka hétfőn a légtér-átengedési vitában lényegében korábbi mondandóját ismételte, ám sokkal rafináltabban. Kifejezte részvétét, ám egyúttal felhívta a figyelmet, hogy ideje a "gondolkodás szabadságára" is ügyelnünk: nem tudni pontosan, hogy mire szól a felhatalmazás, így pártja nem is adja meg az Egyesült Államoknak.
Kár lenne tagadni, hogy Csurka olyan nótát fúj, amit sokan szívesen hallgatnak. Nem kevés honfitársunk borzong meg azt hallván, hogy New York a "zsidópolitika" következménye, mi több, a város elleni terrortámadást kifejezetten az izraeli titkosszolgálat, a Moszad szervezte. Csurka alapállása hiába romlott, ha a polgár közben olyanokat hall, hogy Amerikában rockszámokat tiltanak be, meg arabnak látszó (szikh) férfit durrantanak le, és nem ért semmit az egészből, csak a felhajtást látja, az a benyomása, hogy a kérdés voltaképpen arra szűkült, hogy Afganisztánnak van-e sapkája vagy sincs. Csurka jól érzékeli a közhangulat egy markáns vonulatát, és arra építi mondandóját.
Ezzel egyszersmind mattolja is Orbánékat.
Hisz nem csak a dumáról van szó immár. Azt esetleg nem hallják meg odaát. (Meghallják egyébként.) A MIÉP konkrétan a légtér átengedéséről szóló törvényjavaslat ellen szavazott, amiből az következik, hogy 2002 után is így szavazna hasonló helyzetben. Mármost egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbánék a MIÉP támogatása nélkül nem tudnak majd kormányon maradni (már ebben a ciklusban is sokszor szorultak Csurkáék segítségére); azt elfogadni pedig nagy rizikó. Öncsalás abból kiindulni, hogy végül Haidert meg Berlusconit is lenyelte Európa. Egyrészt ez korántsem biztos, másrészt pedig Olaszország pozíciója nem vethető össze Magyarországéval (de még Ausztriáé sem), velünk könyebben statuálhat példát a nemzetközi közösség. Ha a Fidesz azzal a párttal alakít kormányt, amelyik New York és Washington megtámadásának a napján nemcsak beszélt arról, hogy "a világ népei visszavágtak", de a maga eszközeivel aktívan támogatta is a "visszavágást", Magyarországot nem pusztán érzelmi alapon, hanem racionális megfontolásokból fogja megbízhatatlan partnerként kezelni a nyugati világ. Szevasz, Amerika, szevasz, EU, szevasz, transzatlanti felzárkózás.
Ideje lenne tán a Lendvay utcában ezen is elmorfondírozni, és nem csak azon ügyeskedni feszt, hogy hogyan játszhatók ki a Magyar Köztársaság törvényei.
