Mielőtt bedőlnénk mindenféle atavisztikus vagy költői okosságoknak, amelyek a hét végi népszavazás szembeötlő kudarcának, az alacsony részvételnek az okait és a következményeit firtatják, vagy eleve reménytelennek nyilvánítanánk a magyar választók otthon maradó, nagyobbik részét, forduljunk magyarázatért az ember legkedvesebb, leghűségesebb barátaihoz.
Nem, nem Morzsa kutyámhoz és Dezsőhöz, az intelligens kandúrhoz.
A számokhoz, amelyek még akkor sem hazudnak, ha kiverik a fogukat.
Az EU-szavazók és az MSZP, illetve az SZDSZ 2002-es listás szavazóinak, valamint a 2002-es Fidesz-szavazók és a távolmaradók aránya feltűnő korrelációt mutat. Azokon a vidékeken, ahol az MSZP (és az SZDSZ) jól szerepelt, jelesül Budapesten és a nagyvárosokban, a részvételi arány magasabb volt; a falvak, különösen az alföldi megyék falvai, siralmasan teljesítettek. Utóbbiakban a részvétel 30 százalék körül mozgott, és feltűnő, hogy országosan is 8 százalék a különbség a községek és a városok között; Budapest és a községek között pedig egyenesen 15 százalékos. Nagy vonalakban az derül tehát ki, hogy a Fidesz-szavazók inkább otthon maradtak, a szocialisták meg inkább elmentek (széles margóval értendő ez persze, de erre még visszatérünk): amiben a magunk részéről semmi kivetnivalót nem találunk, sőt egyenesen racionális választói magatartásként értelmezzük. (Az egy nagy marhaság, hogy az "EU-csatlakozás nem lehet pártpolitikai kérdés" - a pártokon alapuló parlamenti demokráciában minden politikai kérdés pártpolitikai kérdés.)
Két okból.
Először is, mert Orbán Viktor legjobb emlékezetünk szerint egyetlenegyszer sem mondta az embereknek, hogy menjenek el szavazni. Az unió melletti kemény, tökös kiállása jobbára arra az emlékezetes mondatára - és annak itt-ott elismételt mutációira - korlátozódott, miszerint egy kicsivel mégiscsak több az előny, mint a hátrány; ám ő szívesen és kéjjel ez utóbbiakról beszélt sokat. Orbánnak a maga szempontjából bizonyára igaza van: mégiscsak hülyén vette volna ki magát, ha a kormány mellett kampányol, inkább a nyelve száradt volna le. Nem próbálta megfúrni a csatlakozást (nem is sikerült volna: és ezt tudta is), ugyanakkor nem akart túlságosan közel mutatkozni a kormányhoz. És nem akarta elárulni, cserbenhagyni elsődleges társadalmi bázisát, a kistelepülések népének EU-ellenes érzelmeit, gyanakvását és félelmeit. Inkább eltenni igyekezett ezeket az ellenérzéseket jövőre, eurofikát savanyítani télire, más időkre, amikor több hasznukat veheti majd, mint most. A választói többé-kevésbé meg is értették szándékait, és ennek megfelelően viselkedtek: nem mentek el. Mintha egy harmadik rubrika lett volna a szavazólapon: a rossebb tudja. És - ez lenne a második ok - tényleg nem tudják.
Hisz honnan tudnák? A kormány, illetve az EUKK nem tett eleget azért, hogy a kistelepülések lakóit meggyőzze a csatlakozás üdvös voltáról. A kampány - amely az ellenzék vádjaival ellentétben egyébként nem került túlságosan sokba - igazából nem osztott, nem szorzott, voltak jobban sikerült részei, például a köztévé magyarázó jellegű klipjei, és voltak balfaszságai: például az, hogy defenzívából indult, és az EU-ellenes futóbolondok légből kapott ostobaságaira akart "válaszokat" adni: pedig hülye kérdésre csak hülye felelet adható. Ennek a legszánalmasabb epizódjai a mák, a moslék meg a disznótor körüli kitartó bohóckodás volt - mint amikor valaki jófejeskedés közben nem veszi észre, hogy a körülötte állók egyáltalán nem nevetnek. Ám az EU elmagyarázásának meg a csatlakozásról való folyamatos beszédnek a hiánya, az a tény, hogy a magyar lakosság egy részében nem sikerült eloszlatni az európai jövőtől való félelmeket, nem az EUKK sara. Ebben a kudarcban legalább három kormányzat mulasztásai, sőt sunyiságai és megalkuvásai és gyávaságai összegződnek; ami megint csak nem csoda, hisz, gyanítjuk, a magyar országgyűlési képviselők vagy a kormányzati tisztviselők többségének dunsztja sincs az EU-ról. Honnan is lenne, hisz alig negyedük pöntyög valamilyen idegen nyelven; és különben is, a magyar Országgyűlésben pártszínektől függetlenül mindig volt, van és lesz több tucat Gyimóthy Géza. Az alacsony részvételért pedig a Fidesz vezetőinek először saját főnöküket kellene elővenni: a szocialisták és a szabaddemokraták ugyanis nagyjából hozták a saját szavazóikat.
Amúgy meg: a magunk részéről ezt az alacsony részvételt nem is tartjuk akkora marha nagy bukásnak. A rendszerváltás utáni választások történetében mindössze egyszer szavaztak ennyien valami mellett: az 1997-es NATO-népszavazáson (3,3 millióan az igenre), amúgy meg 1998-ban szűk egymillió, tavaly kétmillió körüli szavazattal lehetett választást nyerni (fordulónként). Arra hivatkozni tehát, hogy "csak egy kisebbség mondott igent a csatlakozásra", és így próbálni megkérdőjelezni a magyar EU-tagság legitimitását, nem vitaképes álláspont. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy a "nem" kerüljön többségbe, még legalább 2,4 millió plusz "nem" szavazatra lett volna szükség, ami kétszeres képtelenség: egy napon hatmillióan még soha nem szavaztak ebben az országban, másrészt nincs 2,4 millió extra EU-ellenes szavazat. És nincs igazuk azoknak sem, akik a népszavazási törvény túlságosan megengedő posztulátumait ostorozzák. Épp a szombati arányok bizonyítják, hogy a 25 százalék +1 szavazatos szabály jó szabály. Ha a népszavazás érvényességét a törvény az 50 százalékos részvételhez kötné, akkor a kisebbségben lévő nem-pártiak a távolmaradásukkal rá tudták volna akaratukat kényszeríteni a többségi igenlőkre. A példa kedvéért: van 2,5 millió nem-szavazó (nincs ennyi, de legyen), van 3 millió igen-párti (annyi, amennyi tényleg és biztosan van), ám a 3 millió igen nem elég az 50 százalékos részvételhez és az érvényességhez, a 2,5 millió tudja ezt, és otthon marad: a népszavazás érvénytelen, és feldughatjuk a demokráciánkat, jövőre állam- és lakóközösségre lépünk a tehetséges Lukasenkóval.
Ám Orbán a maga szempontjából a legjobb esetben is csak ikszre hozta ezt a meccset. Egyrészt azért, mert több mint 500 ezer szavazó mégiscsak az EU ellen voksolt: az egyszerűség kedvéért legyenek ők a 2002-es MIÉP-szavazók meg az egykori hardcore kisgazdák - meg még pár tízezren. A határozottan EU-ellenes, radikális jobboldal tábora most bővült 2002-höz képest, és ez tovább mállasztja Orbán táborának jobbszélét - márpedig a Fidesz e (MIÉP-es és kisgazda fogékonyságú) jobbszél nélkül, mint láttuk tavaly, nem tud hatalomra kerülni. És hogy Orbán gondja nagyobb legyen, a most igent mondók közt szép számmal akadtak Fidesz-hívők is: a volt kormányfőnek a következő években nem lesz könnyű dolga, amikor ennyi különböző módon élő és gondolkodó embernek, veszteseknek és nyerteseknek kell valami egyformán szívhez szólót mondani Magyarország helyéről a világban.
Ennek megfelelően a szocialisták inkább örülhetnek a szombati eredményeknek. A csatlakozási kampány inkább az ő malmukra hajtotta a vizet; hárommillió választó szavazott egy olyan ügyre, ami mellett ők és nem az ellenzék állt ki rössel és odaadással. Most megnyugodhatnak, és elkezdhetnek végre dolgozni. Valamit kéne kezdeni például azzal a ténnyel, hogy van két bolygó Magyarországon, Budapest meg a falvak. Hátha még nem késő.
Igaz, tíz-egynéhány éve erről papol mindenki.
