Óvodás pegazusok. Megfigyelési botrány és nemváltó gyerekek

Publicisztika

"Baj van. Mindenképpen. Nagy baj. Olyan nagy, hogy erről néhány nemlétező transzszexuális ovissal talán nem is lehet majd gyorsan elterelni a figyelmet."

Nem csupán maguk a kérdések, hanem az egész népszavazásos figyelemelterelés bumfordi és kétségbeesett módja mutatja meg a legjobban, hogy mennyire megijedt a kormány, és személyesen Orbán Viktor is a megfigyelési botrány esetleges következményeitől. Pedig nem is kellene neki, ha elfogadjuk a miniszterelnök egyik kedvenc politikai gondolkodójának vagy mijének – többek között békemenet-szervező is Fricz Tamás – szanaszét koptatott és amúgy is meglehetősen ostoba közhelyét, tudniillik, hogy ez egy következmények nélküli ország. Már miért lenne az? Rendben, tény, hogy a magyarok nem kapnak kapára, kaszára minden egyes botrány, leleplezett lopás, hazugság vagy elviselhetetlen hatalmi cinizmus miatt. Elég magas az ingerküszöb, ha egyáltalán van még, és nem inkább arról van szó, hogy már rég minden mindegy. Szinte. Mert hogy minden egészen soha sem lesz mindegy mindenkinek, és általában ezt szokták benézni a despoták.

Hiszen már az is valaminek a következménye – és ezzel ezt a fals bonmot eresszük is el, mint egy megáradt folyóra tett papírhajót – hogy épp ott tartunk, ahol. Vagyis, hogy itt.

Van egyfelől tehát egy olyan nemzetközi figyelmet és felháborodást kiváltó ügy (ezekben a hetekben messze nem is az első, amiben szegény lángoktól ölelt kis országunk is központi szerepet játszik, lehetünk büszkék rá), amilyenhez hasonlóba Magyarország a rendszerváltás óta nem keveredett. És van rá a méltó válasz a kormány szíve közepéből, avagy esze tetejéről: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések?” Bazdmeg, tényleg?

Hogy úgy mondjuk, ezért nem annyira érte meg körömrágva kivárni azt a másfél órát, ami a miniszterelnök Facebook-oldalára kikerül felhívás (kvázi: „mindjárt mondok valami tuti fontosat”) és a bejelentést ténylegesen tartalmazó videócska közzététele között eltelt. Ez így talán, most, mindezek után, sőt előtt, mindent összevetve, nem igazán lesz elég. Még azzal együtt sem, hogy amúgy ahhoz, hogy egyáltalán ezt a fájdalmas és gonosz marhaságot be lehessen vetni, előbb még jól meg kellett erőszakolni a saját maguk által kitalált (Fudan-ügy, emlékszünk még ugye?) úgynevezett járványügyi jogszabályokat is. Magyarán kora reggel előbb még gyorsan engedélyezni kellett a népszavazások megtartását, hogy utána délelőtt be lehessen nyomatni a nemváltó ovisok meg az iskolai engedély nélküli szexuális foglalkozások kamutémáját. Mert legyen világos, hogy mindez egyszerűen nem létezik, nincs Magyarországon ilyen probléma, sőt, a rothadó Nyugaton, a langyi Északon meg a mihaszna Délen se. A nagyszerű Keletet hagyjuk is.

Van ugyanakkor más baj, jelentős baj, és ha majd ezt a kettőt kell az igazság serpenyőiben méricskélnünk, figyeljünk oda, hogy ne legyen kipöckölve a mérleg.

Azt tudjuk az eddigi kormányzati megszólalásokból, hogy a) sem megerősíteni, sem cáfolni b) olyat nem mondtak, hogy vettek kémszoftvert, de olyat se, hogy nem c) nem is nekik kell aláírni, hanem a Palinak a 4. b-ből d) ugyan mi felügyeljük a hírszerzést, de azt se tudjuk, a kémszoftvert eszik-e vagy isszák.

Tehát ezek a válaszok nagyjából arra a két nagyon egyszerű kérdésre, hogy vett-e a szépnevű Pegasusból a magyar állam, és ha igen, használta-e az ügyben egyelőre felmerült civilek, újságírók, politikusok és ügyvédek megfigyelésére.

De a válaszoknál érdemesebb a hallgatásra figyelni, illetve a mellébeszélésre. Az előbbit Orbán Viktor produkálja, amikor nem talál mondanivalót az ügyben, ami egyébként szépen odaállítja azok mellé, akikkel egy súlycsoportba küzdötte magát: Marokkó, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán és egyéb nyomasztó országok vezetőihez.

Abszolút, igen, mindenképpen, a kémügy közben az a legnagyobb kérdés az ország vezetője szerint, hogy ki menjen be az általános iskolába az emberi szexualitás csodálatos útvesztőjéről beszélgetni a gyerekekkel. De az utóbbira, tehát a mellébeszélésre is Orbán hozza a legerősebb mutatványt, amikor a már említett délelőtti videójában ilyeneket mond, hogy Brüsszelnek az a baja, hogy „nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult”. Én, komolyan, irigylem a problémáit a miniszterelnök úrnak.

Egyébként meg azt a kérdést nagyon komolyan, és sokszor fel kell tenni, hogy akár volt engedély, akár nem arra, hogy a megfigyelteket megfigyeljék – ugye, tudjuk, hogy a jelenlegi magyar jogszabályok szerint a belügyminiszter tulajdonképpen bárkit, bármiért megfigyeltethet, bármilyen módon – mi indokolja az ő megfigyelésüket?

A szoftvert bűnözők és terroristák követésére fejlesztették elvileg. Vannak köztük ilyenek? A törvényes rend megbontására tett kísérlet vajon oknyomozó, korrupcióellenes cikkek írása, politikai összefogás szervezése, ügyvédi munka végzése, hovatovább házibuli tartása? Itt most az van, hogy ha volt engedély erre (és kurvára mindegy is már ezek után, ki írta alá, Judit vagy Pali), az a baj, ha nem volt, akkor meg az a baj. Baj van. Mindenképpen. Nagy baj. Olyan nagy, hogy erről néhány nemlétező transzszexuális ovissal talán nem is lehet majd gyorsan elterelni a figyelmet. De persze próbálkozni szabad.

Addig is, a nosztalgikus hangulat jegyében hadd idézzük Petri György versét egy korábbi megfigyeléses érából: „Zuhog az eső, / te rohadék. / Te meg alszol / a jó meleg szobában, / vagy megpinázod a madarat. / Én reggel hatig rohadok / a csöndesedő esőben. / Ki kell várnom a váltást, / ki kell várnom / amíg kikászálódsz a vackodból, / anyu mellől. Hogy leadhassam / a drótot: merre reppentél. / Szállsz, szárnyalsz. / A kezembe ne kerüljél. / Mert röptödben megkopasztalak. / Én nem felejtem el azt a rohadt esőt, / amikor dupla súlyára dagadt / az esőkabátom, / a cipőm talpa. / Te meg / a meleg / szobában cicáztál. // Eljön még az idő, / amikor Dunát rekesztek veled.” (A személyi követő éji dala, 1981)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.