László Csaba: A baj láthatóan elég nagy

Publicisztika

A legfrissebb uniós előrejelzések szerint jövőre 76 százalék lesz Magyarország GDP-arányos államadóssága, a költségvetési hiány durván 3,5 százalék lesz, a kamatkiadás pedig a GDP 3 százaléka körüli. Ez több mint 2000 milliárd forint. 

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. július 7-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A világjárvány következményeinek mérséklésére létrehozott EU-s mentőcsomagból kimaradni butaság, egyenesen lúzerség – ezt én is jó párszor elmondtam már a Narancs hasábjain. (Lásd: A nagy kamatsvindli, 2020. május 7.; Vissza a startvonalra, 2020. de­cember 3.; A várható örökség, 2021. de­cember 16.) Ezek a pénzek – melyek egy része vissza nem térítendő támogatás lenne, mintegy 7,2 milliárd euró értékben, a másik pedig a durván 10 milliárd eurós hitelkeret – ma már az ukrajnai háború miatti gazdasági nehézségek kezelésében is segítenének, s rájuk, beleértve a hitelrészt is, a magyar gazdaságnak nagy szüksége van. A kormány jó ideje azt harsogja, hogy megérkezésükig a tervezett projekteket könnyedén előfinanszírozzuk a piacról. De a kormányzati szereplők azt is hangoztatják, hogy a megállapodás itt van a kanyarban. Ágostházy Szabolcs, az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár 2021 nyarán úgy vélte, az év őszére kész is lesz a megállapodás, Varga Mihály egy 10-es skálán 8,5-re tette annak esélyét, hogy a választások előtt megszületik az egyezség. (Lásd: Mikor lesz utalás?, Magyar Narancs, 2021. augusztus 5.) Nem született meg.

Arról is írtam e korábbi cikkekben, hogy bár a pénzbőség miatti alacsony kamatkörnyezetben a magyar állam valóban könnyen jut jelentős hitelekhez, amelyekkel előfinanszírozza az uniós pénzeket, de már ez is nem elhanyagolható többletköltségekkel jár. S jeleztem, hogy amennyiben megváltoznak a finanszírozási feltételek, akkor ez a politika egy csapásra veszélyes és drága mulatsággá válik.

Jelentem: megváltoztak a finanszírozási feltételek.

Történik-e bármi a kulisszák mögött?

Azt, hogy átalakult a világ, az is érzékelheti, aki nem fürkészi naponta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján az aktuális hozamokat. Elég rápillantani az új kormány névsorára és a miniszterek feladataira. Navracsics Tibor lenne a kormány „jó zsaruja” az EU felé. A korábbi igazságügyi miniszter és EU-biztos azt a feladatot kapta, hogy „intézze el”, hogy szőröstül-bőröstül hozzájussunk az uniós pénzekhez, mert a hitelrészre is egyre nagyobb szükségünk van. Nem lesz könnyű dolga. Nem gondolnám, hogy lehetetlen feladatot kapott, de valamilyen kompromisszumot össze kell majd kalapálni, amit Brüsszelben is győzelemként értékelhetnek, és a kormány sem bőg le itthon a Brüsszel-ellenes háborújában.

Úgy sejtem, ez a kompromisszum nem a jövő héten fog összejönni. A 10-es skálán 8,5-re tenném, hogy leghamarabb ősszel születhet meg a nagy megállapodás. Az alkudozás részének vélem azt is, hogy a tavaly nagy győzelemként tálalt globális minimumadó-megállapodást – amelyben a kormány akkori állítása szerint minden magyar szempontot sikerült érvényesíteni – most mégis egyedüli EU-s tagországként vétóznák Orbánék. Korábban a lengyelek akartak nemet mondani – aztán elálltak ettől, és az EU, úgy tűnik, felszabadítja a lengyeleknek szánt pénzeket. Lehet, hogy ennyire egyszerű az egész? Számunkra biztosan nem – az Ukrajna elleni háborúban betöltött szerepünk miatt erősen kétlem, hogy hasonlóan rugalmas elbánásra számíthatunk. A lengyelek a legelszántabb résztvevői a Putyin-ellenes szövetségnek, míg a magyar kormány az orosz elnök legjobb uniós barátjának pozíciójába lavírozta magát. Ez aligha segít, és már a lengyelekkel korábban jól működő szolidaritásra sem építhetnek Orbánék. Emellett Varsó számos kérdésben engedett is az EU-nak. A mi részünkről viszont a valós kompromisszumkeresésnek még a jelei sem látszanak – csak remélni tudom, hogy a színfalak mögött azért már folyik a munka.

De lássuk, miről árulkodik az ÁKK honlapja.

Hozamok és terhek

A tendenciák világosak. A forint állampapírhozamok 3 éves lejárattól felfelé immár hetek óta 8 százalék felett vannak. S ez az, ami igazán aggodalomra ad okot. Hogy világos legyen, mekkora változás ez, nézzük meg a két évvel ezelőtti hozamokat. Már javában a Covid-válságban gázoltunk, de a 3 éves hozam 1 százalék alatt volt; az 5 éves pedig 1,25, de még a 20 éves hozam is mindössze 2,85 százalékra rúgott. Ma lejárattól függően a 3–8-szorosát kell kamatban kifizetni a most forintban kibocsátott államkötvény után. Ez azt jelenti, hogy ha nem változnak ezek a tendenciák, pár éven belül a költségvetés mai kamatkiadásai a kétszeresére, de akár a háromszorosára is nőhetnek.

A kormány korábbi stratégiája arra irányult, hogy az államadósság finanszírozását lakossági állampapír-eladással oldja meg. Ám ez a cél az elmúlt két évben idejét múlttá vált. Az ÁKK, hogy valamennyire fékezze a kamatrobbanás hatásait, a devizafinanszírozás korábbi – az Orbán-kormány által számtalanszor és joggal elátkozott – receptjét kezdi el alkalmazni. Az ÁKK rendszeresen devizakötvények kibocsátására kényszerül. Legutóbb június 8-án 3 milliárd dollár és 750 millió euró értékben hozott ilyeneket forgalomba. A cél nemrég még az volt, hogy a devizaadósság aránya maradjon 20 százalék alatt. Mostanában már annak kell örülnünk, hogy 25 százalék alatt van. Ha a hazai eladások továbbra is gyengén muzsikálnak, lesz ez még magasabb is.

És persze: a devizában való eladósodás nem feltétlenül veszélyezteti az ország pénzügyi stabilitását – minden az arányokon múlik. De a most elindult folyamatok a külső egyensúly romlásával együtt veszélyes tendenciák előhírnökei lehetnek. Nézzük a legutóbbi kibocsátás feltételeit. A dollárkötvények hozama 5,45 és 5,89 százalék volt, az eurókötvényeké 4,5 százalék. E ponton korrigálnom kell magamat: korábbi cikkeimben, az akkori piaci viszonyok figyelembevételével úgy kalkuláltam, hogy az uniós hitel és a szabadpiaci hitel közötti hozamtöbblet sokkal kisebb lesz: azaz a magyar állam, ha az olcsó uniós hitelnél drágábban is, de nem sokkal drágábban talál pénzt a piacon. S e különbség valóban kisebb is volt. 2020 novemberében 2,5 milliárd eurónyi kötvényt bocsátott ki az ÁKK, a csomag felét 10 éves, a másik felét 30 éves – még egyszer: 30 éves – lejáratra. A 10 éves kötvény hozama 0,64 százalék, de még a 30 éveseké is csupán 1,66 százalék volt. Ilyen olcsó finanszírozás mellett talán érthető volt a magyar kormány nagy mellénye: nem vagyunk mi rászorulva az EU-s pénzekre, hitelekre!

Csakhogy a most már sokkal nagyobb kamatok mellett is muszáj kimenni a piacra kötvényt kibocsátani. Az elmúlt időszakban az EU által kibocsátott kötvények hozamai is nőttek, de például a 10 éves kötvények hozama még mindig kb. 3 százalékponttal alacsonyabb, mint amit a 10 éves magyar eurókötvény után kell fizetni. Ugye, most milyen jól jönne az uniós hitel – a fenti hozamköltségnél 3 százalékkal alacsonyabb kamaton? Ez a durván 3 százalékpontnyi hozamkülönbség 1 milliárd eurónyi, ma felvett, 10 éves lejáratú piaci kötvény esetén évente 12 milliárd, 10 év alatt 120 milliárd forint többletköltséget jelent a magyar adófizetőknek (400 forintos euróval számolva). Az uniós hitelkeretből Magyarország hozzávetőleg 10 milliárd eurót vehetne fel. Ez pedig azt jelenti, hogy tíz év alatt csak a kamatágon – nagyon optimistán számolva – 1200 milliárd forint többletkiadás sújtja az országot. Ráadásul a legbiztosabb módja, hogy növeljük az emelkedő kamatszint miatti kiadásainkat, ha minél több kötvényt kell közvetlenül az ÁKK-nak kibocsátania. És akkor a vissza nem fizetendő EU-pénzekről nem is beszéltünk. Nem véletlenül nevezték ki Navracsics Tibort annak, aminek.

Az Eur?pai N?pp?rt kongresszusa Helsinkiben

 
A pénzetekért jöttem
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szlovákia és Szlovénia finanszírozása: az euró áldásai

Sokat elárul a helyzetünkről az, ha Magyarországot két szomszédjának pénzügyeivel hasonlítjuk össze. Szlovénia és Szlovákia is bevezette az eurót, és ennek azóta is „nyögik” a következményeit. Nos, június 24-én a szlovák 10 éves állampapír hozama 2,44 százalék, a szlovén pedig 2,51 százalék volt. Az utóbbi időszakban ez is emelkedett, de még mindig 2 százalékponttal alacsonyabb, mint a magyar eurós hozam, hogy a forintkötvények fent méltatott, 8 százalék feletti hozamairól már ne is beszéljünk. Emellett Szlovákia és Szlovénia nem futja már a szlovák korona és a szlovén tolar árfolyamának a kockázatát sem. Az euróban kibocsátott állampapírokat a szlovákok és a szlovének a költségvetésükbe befolyt euróbevételekből, új eurókötvény-kibocsátásokból törlesztik. Nekünk viszont a most kibocsátott magyar eurókötvényt, amiért eurónként 400 forintot kap a költségvetés, lehet, hogy 450 forintos euróból kell majd törleszteni. Rosszul hangzik, de nem kizárt. Pár éve a 400 forintos eurót sem tudtuk elképzelni – még a szakma pesszimista része sem.

S ezzel még nem értek véget az euró „hátrányai” az államadósság tekintetében.

Magyarországnak a legfrissebb uniós előrejelzések szerint jövőre 76 százalék lesz a GDP-arányos államadóssága, a költségvetési hiányunk durván 3,5 százalék lesz, a kamatkiadásunk pedig a GDP 3 százaléka körüli. Ez több mint 2000 milliárd forint. A helyzet gyorsan romlik: 2019-ben még csak a GDP 2,2 százaléka volt a magyar államháztartás kamatkiadása – azaz jövőre több mint 500 milliárd forinttal többet kell e célra az adófizetőknek kicsengetniük ahhoz képest, ha továbbra is csak a nemzeti össztermék 2,2 százalékát költenénk erre. Ehhez képest Szlovákia adóssága jövőre nagyjából az ország GDP-jének 53 százalékát teszi ki, a kamatkiadásuk pedig a GDP mindössze 1 százalékát. Ez még arányosan is jóval kisebb finanszírozási költséget jelent (azaz leszámítva azt, hogy a szlovák államadósság eleve jóval kisebb). Szlovénia helyzete közelebb áll Magyarországéhoz: jövőre várhatóan 73 százalék körül lesz az eladósodottságuk – viszont kamatra az államháztartás a GDP 1,1 százalékát fogja költeni. Ha nekünk 1,2 százalék lenne a kamatkiadásunk, úgy a magyar költségvetésből több mint 1200 milliárd forinttal lehetne többet költeni egészségügyre, oktatásra, szociális kiadásokra, stadionra, minisztériumi székház építésére, erre-arra. (És persze ugyanakkora, vagyis 3,5 százalékos hiánnyal számolunk, azaz a kamatmegtakarítások nem a hiánynövekedés finanszírozására mennének el.)

Nagy kérdés, hogy ez a különbség a kamatkiadásokban mennyiben köszönhető ezen országok gazdasági versenyképességének, pénzügyi hitelességének, az euróövezeti tagságnak, s mennyiben a gonosz spekulánsoknak vagy a napfolttevékenységnek. De bármi is legyen az ok, a következmény lesújtó Magyarországra nézve –

és meggyőződésem szerint ebben meghatározó tényező, hogy mind a gazdasági teljesítményünket, mind a csatlakozási hajlandóságukat tekintve fényévekre vagyunk az eurótól.

Sokba van nekünk az önálló monetáris politika, a ragaszkodás a forinthoz. És kevés kétségem van afelől, hogy az euróövezet tagjaként az inflációval is könnyebben tudna az ország megküzdeni.

A magyar élet leértékelődése

A baj láthatóan elég nagy. Nagy a veszélye a külső és belső finanszírozási feltételek további romlásának. Az ukrajnai háború akár évekig is eltarthat, ami tartósíthatja a rekordmagas energiaárakat és a magyar cserearányromlást. Az inflációellenes küzdelemben a világ jegybankjai szinte kivétel nélkül komoly szigorításra kényszerülnek, többek közt jelentős kamatemelésre, ami lelassíthatja vagy akár recesszióba is taszíthatja a világgazdaságot. Ezt a tendenciát erősítheti, hogy a világjárvány alatti korlátlan fiskális költekezésnek is véget kell vetni. Enélkül a jegybankok csak félkarú óriások lennének az inflációval szembeni harcban. (Az MNB kamatpolitikájáról lásd Várhegyi Éva írását e heti lapszámunkban – a szerk.)

A tagállamok közül tehát csak a magyar kormány nem tudott még megállapodni a hozzáférésről az uniós támogatásokhoz és hitelekhez. De Magyarország ebben a vérzivataros időszakban ihatja meg annak a levét is, hogy 2021-ben és 2022 első felében a kormánya a választási költekezés jegyében ész nélkül folyatta ki a pénzt a költségvetésből. A hazai infláció a klasszikus szocialista árszabályozások és ezek szürreális torzításai ellenére is 10 százalék felett jár.

A kormány pedig kiterjedt, „nem megszorításnak” nevezett megszorításra kényszerül, amelynek jelentős része színtiszta adóemelés.

(Ezeket részben az új külön­adók, részben az infláció által fűtött áfa- és egyéb bevételnövekedések adják ki.) Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban messze a forint romlott a legjobban a környező országok valutáival összehasonlítva. A minap pedig sikerült egy szomorú rekordot is előállítani: minden idők leggyengébb forintárfolyamát június 27-én, amikor 404 forintnál is többet kellett adni a nap során egy euróért.

S hogy Szlovákiában és Szlovéniában még egy aprócska devizaválság sem tud lenni, mert a kis butusok óvatlanul beléptek az euróba? Bezzeg mi a kis nyitott gazdaságunkkal és önálló devizánkkal produkálhatunk még néhány devizaválságot, amelyek mindegyike tulajdonképpen a magyar nemzeti vagyon és jövőbeli jövedelmeink egy részének megsemmisülését okozza. Ez lenne a magyar nemzeti érdek? Mindannyiunk vagyonának, jövedelmének, munkájának leértékelődése?

A második Orbán-kormány hivatalba lépése után pár hónappal, 2010 őszén kérdéses volt, hogy meg tudjuk-e úszni IMF-mentőcsomag nélkül az összeomlást. Akkor vette kezdetét az IMF-ellenes harc, s annak jegyében egy ideig külön IMF-ügyi minisztere is volt a kormánynak. Akkor végül is túléltük. De most az akkori IMF-ügyi kormánytag helyében mindig bekapcsolva tartanám a telefonomat – nem kizárt, hogy a következő egy-két évben megint felkérést kap erre a posztra. Bár ne lenne rá szükség! Én sajnos erősen aggódom.

A szerző címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.