Street Fighting Men

  • 1999. április 22.

Publicisztika

A Fradi-Újpest mérkõzés elõtt a szurkolók összecsaptak a rendõrökkel, akik - valami furcsa elõérzet vezethette õket - lóval, pajzzsal és gumibotokkal vonultak ki a rangadóra, ahol - egyébként meglepõen sikeresen - izolálták a két csapat drukkereit. A csürhe erre ellenük fordult, tizennyolc letartóztatás, egy lábtörés a rendõrök részérõl (Direkt nevû lova maga alá temette az egyik intézkedõt), egy másik a játékosok részérõl (Schultz Levenetét letarolták a meccsen), három kiállítás, füstbombák, értelmetlen és nívótlan tahóság tombolt a pálya környékén, de ha kell, szépítjük a tényeket: elszabadultak az indulatok.

Erre aztán jön a magyar kormány egyik minisztere, aki mellesleg - reméljük mellesleg - a Fradi elnöke, és azt állítja, hogy a rendõrség provokálta a békésen flangáló kopasz, náci válogatott keretlegényeket, akik egyébként semmi bajt sem kevertek volna, legfeljebb azt kiabálják, hogy Hajrá Fradi, vagy Hajrá UTE, aztán hazamennek szépen, és elmesélik a családnak, hogy mi volt a mecsen, de ezt a rendõrség megakadályozta.

Kérjük, képzeljék el, amint ugyanez megesik - mondjuk - Nagy-Britanniában, hogy egy miniszter, hogy ilyet, de nem, inkább mégse, csak abba gondoljanak bele, hogy a potenciális köztársasági elnök egy bármikor és bármi ellen bevethetõ, karlengetõ, zsidózó, hatvanas átlagú IQ-t felvezetõ szabadcsapatot protezsál fõmunkaidõben.

Mintegy magától merül fel a kérdés: mikor jön el az az idõ, amikor - még a kisebbségi kormányzás kockázatát is bevállalva - azt kell mondani, hogy bocsi, lehet elhúzni a véres valóság második vonalába?

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.