Csűrhetjük-csavarhatjuk, a két szemben álló nagy pártra alapvetően nem a konzervatív vagy a baloldali politikai elvek érvényesítése érdekében szavaznak, lévén ilyen elveket egyikük sem képvisel, hanem elsősorban a másik iránt érzett ellenszenv miatt. A Fidesz szavazói azt akarják, hogy menjen az MSZP, a szocialistáké, hogy ne jöjjön (annyira) a Fidesz. Vannak ezt alátámasztandó érveik is, az egyik leszerepelt, a másik nem érdemli meg (köztünk szólva mindkettő igaz), de olyannal alig lehet találkozni, hogy valaki világnézeti elkötelezettséggel indokolja a döntését. Hogy a Fideszre azért szavaz, mert az egy konzervatív párt. Hogy a szocialisták azért maradjanak, mert megjelenítik a tiszta baloldali eszmét. A negatív választás a főszabály, amelytől még azok sem térnek el, akik nem mellesleg pozitív érveket is elővezetnek az adott párt mellett. "A csalóra szavazz, ne a fasisztára!" - írta Mihancsik Zsófia e lapban (Elviselhetetlen, tűrhetetlen, siralmas, Magyar Narancs, 2010. január 28.). "Szavazatomat arra a pártra adom, amelyik a legnagyobb eséllyel eltávolítja a közügyektől a jelen helyzetért döntő mértékben felelős szocialista pártot" - írta Ablonczy Balázs ugyancsak e hasábokon (Ha jön az álom, Magyar Narancs, 2010. február 25.).
Paradox módon a néppárti jelleggel (tévesen) magyarázott tartalmatlanság a jelenlegi körülmények között sok párt nélkül maradt liberálisnak megkönnyíti, hogy mégis valamelyiküket válassza, akár a szegényellenes baloldalit, akár az antikapitalista konzervatívat, attól függően, hogy melyikük ellenfelét tartja rosszabbnak. De azoknak, akiknek van politikai értékrendjük, és az sem nem szocialista, sem nem konzervatív, hanem liberális, miért kellene olyan pártot támogatniuk, amelyeket még a híveik sem ezen értékek miatt szeretnek? A Fidesz a rá adott liberális szavazatok nélkül is győz, az MSZP liberális szavazatokkal sem lesz erőteljesebb demokratikus kontroll - minek ebbe beszállni?
Utóbbinál időzzünk el egy kicsit. A szocialisták azt állítják magukról, hogy ők majd megvédik a demokráciát. Pontosabban, egyedül ők védhetik meg. És ha netán elfelejtenénk, hogy szívük szerint módosítanák a közjogi rendszert (kétkamarás parlament, közvetlen elnökválasztás), ha megfeledkeznénk arról, milyen sötét alkukat kötöttek a médiatestületekben vagy kiket jelöltek alkotmánybírónak, az elmúlt hetekben mindenkinek megmutatták, milyen az, amikor ők védik a demokráciát. Nem árulnak zsákbamacskát. A Fidesszel és a Jobbikkal összefogva olyan eszközökkel próbálták megakadályozni az egyik párt indulását a szabad választásokon, ahogyan a kocsisoron szoktak harcolni megszerzett területükért a futtatók. Az, amit az MSZP pillangókéses delegáltjai folytatólagosan műveltek az MDF ellenében a választási bizottságokban, semmivel sem különb annál, ahogyan a rendszerváltás előtt bántak az ellenzékkel. Olyan párt, amelyiknek fontos a demokrácia, ilyet nem művel. Olyan választó, akinek fontos a demokrácia, ilyen pártra nem szavaz. Előbb bízná rá a BKV pénztárának védelmét, mint éppen a jogállamét.
*
Persze mindig Barabás nyer. Másról sem panaszkodunk, mint a korrupcióról és a züllött kampányfinanszírozásról, pedig végső soron mi, választópolgárok tartjuk fent ezt a rendszert megerősítő döntéseinkkel. Orgazdák vagyunk mindahányan, akik a két nagy párt szórólapjait felvisszük a lakásba, a plakátjaiknál nem fordítjuk el a fejünket, a hirdetéseiket elolvassuk. Felbujtók, ha rájuk is szavazunk. Ezek a kampányok legális úton nem finanszírozhatók, minden szórólapból, plakátból, hirdetésből árad a lopott pénz szaga. Nem mondom, hogy velük szemben a két kis párt lenne a megváltó, már abban az értelemben, hogy ők a priori erkölcsösebbek volnának. Ha lenne rá módjuk, talán igénybe vennének fekete pénzeket ők is. (Az SZDSZ fővárosi pénzemberének feltűnése az MDF körül mindenesetre nem űzi el könnyen a gyanakvást. Az LMP e tekintetben jobban áll, nyílt kampányszámlájával, talán jutalmul, a kutya se törődik.)
Nem is ez az érdekes. Hanem ahogyan a művelt közvélemény fogadja azt a jelenséget, amikor két párt - meggyőződésből vagy szükségből - csupán annyit költ, amennyit törvényesen szabad. Lekezelés, lesajnálás, megvetés. Milyen szánalmasak, hi-hi, milyen bénák, ha-ha. Jól illusztrálja az empátiát az MDF-jelöltek bemutatkozó videója által kiváltott kultúrsokk, amellyel napokon keresztül fontos politikai hírként foglalkozott a mainstream média az Index főoldalától a kereskedelmi híradókig. Orosz, Gerő és Bruck urak egész műsort fűztek a szörnyülködésre a Klubrádióban, Sándor Klára képviselő mélyen megbotránkozott. Felhang mindenütt: milyen az a párt, amelyik ilyen jelöltekre bízná az országot? Hát, basszus, olyan, amelyiknek nincs pénze. Azok a pártok így néznek ki. Ezek az egyszerű emberek, akiknek az efféle szegény párt adni semmit nem tud, se a bejutás ígéretét, se pénzt, sőt még költhetnek is saját zsebből a kampányukra, ha nem akarnak égni nagyot, amiért cserébe nem kapnak mást, csak a helyi közösségben stigmát, nos, ezek az emberek a demokrácia hősei, akikre egyedül a választási rendszer adottságai miatt van szükség, és nem lesz az ország rájuk bízva. Tudják ezt jól, tudja ezt mindenki, aki nem játssza el a hülyét. Nyilván azért indultak, hogy segítsék a hozzájuk legközelebb álló párt életben maradását - de nem baj, jóízűt röhögtek rajtuk.
Ugyanebbe a sorba tartozik Kéri politológus, aki azzal tudta le az MDF kizárására tett kísérleteket a minap az ATV-ben, hogy ha több cédulát gyűjtöttek volna, nem kerülnének ebbe a helyzetbe. Mintha egy utcai erőszak után azt mondaná az áldozatnak, hogy ha elég fekvőtámaszt nyomott volna, esetleg nem jár így. Éljen az agresszor, a kis rüfke magának kereste a bajt. Mert Magyarországon a gyengébbet mindig lenézik, az autós a kerékpárost, a kerékpáros a gyalogost, a főnök a beosztottat, a férfiak a nőket, a gazdagok a szegényeket, a szegények (és mindenki) a cigányokat, miért lenne másképp a létükért küzdő pártokkal.
*
Mit tehet akkor az a liberális szavazó, az SZDSZ árvája, aki egyrészt elvi alapon ellenzi, hogy bármely pártnak kétharmada legyen, másrészt a leglidércesebb konstellációnak azt tartaná, ha kizárólag a Fidesz, az MSZP és a Jobbik képviselné a parlamentben a népfenséget? Kiválasztja az egyik kispártot, és arra szavaz. Nem sopánkodik azon, hogy ezek mennyire nem liberálisok, mert a többiek még kevésbé azok. Nem mondja azt, hogy Dávid Ibolya és Herényi Károly milyen ciki, mert ötven olyat tud felsorolni az MSZP-frakcióból, akik még cikibbek (és akikkel korábbi pártjuk éveken át együttműködött). Ezen már régen túl vagyunk.
A kis pártok bejuttatása sokkal inkább megakadályozhatja a kétharmadot, mint a szocialistákra adott szavazat. A kis pártok bejuttatása esélyt ad arra, hogy a liberális közép vagy a baloldal újraszervezését ne az MSZP végezze egyedül (kéretik tanulmányozni az országos listájuk első 20 helyét.). Erre a riasztó körülményre azért érdemes emlékeztetni, mert sokan gondolják úgy, hogy a kispártok elbukása egyenesen kívánatos, mert nem veszik el a helyet az új liberális párt elől. Csak sejteném, mitől biztosak abban, hogy négy év Fidesz-kormányzás után tömegek kockáztatnak majd egy parlamenten kívüli párttal, és nem mondják azt, hogy jó lesz nekik liberálisnak Gyurcsány Ferenc is (a falóban: Veres János, Szűcs Erika, Szekeres Imre stb.). És egyáltalán: addig mi lesz?
Végül a kis pártok bejuttatása lehetőséget teremt arra, hogy az értelmes beszédnek parlamenti súlya legyen azok között, akik a gazdasági vagy a rendpárti populizmusban bármilyen öszszefogásra képesek.
Az MDF gazdaságpolitikájában liberális, másban nem. Az LMP közoktatási és integrációs programjában (hosszú bizonytalankodás után) liberális lett, másban nem. Lehet választani.
Az LMP korábbi görbe útjai miatt a magam részéről úgy határoztam, hogy az MDF-et választom. Aztán az SZDSZ-szel kötött, stratégiailag elhibázott és rosszul lebonyolított szövetség vagy legújabban az alsó tagozatos buktatás helyeslése (ha szívük nincs, legalább eszük lenne, hogy ne mondják azt, amit mindenki) jócskán elbizonytalanítottak. Végül mégis az MDF-re szavazok, két okból: 1. Dacból, a párt ellen folytatott visszataszító támadássorozat miatt. 2. Mert tendenciáját tekintve az MDF a liberalizmus felé halad (van honnan), és legalább részben fel is vállalják ezt az önmeghatározást. Ezzel szemben az LMP a liberalizmus kettészakadását elméletileg is jónak tartja. Önmagát így definiálja: "Az LMP nem liberális párt, hanem egy modern, európai, ökopolitikai erő, amely programja sok tekintetben ütközik a liberális pártokéval, így a szabad demokratákéval is." (Jávor Benedek, szóvivő) Magyarán hamarabb nyithat az MDF az emberi jogi, mint az LMP a gazdasági liberalizmus felé.
A gazdasági és az emberi jogi liberalizmus képviselete sajnos kettévált, talán rossz helyekre került, talán nem, de a liberalizmus remélt újraegyesítéséig nincs egyet szavazol, kettőt kapsz.
Addig őrizzék a lángot.
