Ha már háborút vívunk a bankok ellen, vessünk egy pillantást a hadszíntér állására. A miniszterelnökünk vezette roham levágta őket mondjuk összesen 200 milliárdra - ez lehet, végül több lesz, lehet, kevesebb. De mondjuk a nagybankok, például a két osztrák, az Erste meg a Raiffeisen, fizessenek per kopf 35-40 milliárdot: mértékadó becslések szerint ennyit bukhatnak a 180-as svájcifrank-árfolyamnál rögzített előtörlesztésen. Hadvezérünk helyesen látja azt, hogy ennyit ők, illetve az anyabankjaik biztosan ki fognak fizetni, egyrészt mert van pénzük, másrészt meg ép ésszel nemigen tudnak mást csinálni. Ha van, tegyük azt, egyenként 200 milliárd forint kihelyezett hitelük Magyarországon, amit a következő 5, 10, 15 évben kéne visszakapniuk, nemigen tudnak lelépni innét. Még eladhatnák valakinek az egész boltot (az oroszok úgyis most vették meg a szintén osztrák Volksbankot) - de eladják mondjuk a 200 milliárd feléért. Többért aligha: ki az a hülye, aki Orbán országában komolyabb összeget költ bármi olyasmire, ami két hétnél később hozná vissza az árát (és nem L-lel kezdődik a kereszt- és S-sel a vezetékneve)? Máris 100 bukóban vannak. Ennél kevesebb a 40: tehát a bankok maradnak. Orbánnak igaza volt, amikor a hajdúszoboszlói agyviharon avval érvelt, hogy a bankok úgyis maradnak.
De ennyiben ki is merül az igazsága.
Hogy ezért a holnapi győzelemért hogy lett feláldozva pár holnaputáni, már most jól belőhető: a hitelezés és evvel a gazdaság lefagyása, a hitelkamatok emelkedése, a forint romlása, nem beszélve arról, ha valamelyik európai bíróság végül mégis visszafizetteti ezt a pénzt a magyar állammal - Orbán döntésének ezek az áttétellel, de elkerülhetetlenül megjelenő költségei mind a nagyobb közösséget fogják nyomasztani. És persze: a nagyobb közösségtől (melybe azok is beletartoznak, akik nem vettek fel devizahitelt, mert annyi pénzük se volt, hogy felvehessenek, vagy azok, akik drágább forinthitelt vettek fel, vagy azok, akiknek a gazdaság lassan beálló hullamerevsége miatt nem lesz munkájuk) elvárható valamiféle szolidaritás azok iránt, akik egy átgondolatlan döntésük miatt most kilátástalanul nagy szarban vannak. De ezt legalábbis indokolni kéne: ilyen indoklás viszont nincs. Honnan is lehetne, hiszen ahhoz, hogy legyen, előbb azt kéne beismerni, hogy bár a bankok is fognak fizetni, mindenki más is. Ami indok van, az a következő.
A "bankárok" (a külföldiek és álmagyar itteni zsoldosaik) kirabolták a jóhiszemű magyarokat. Kiszivattyúzták a pénzüket. Ezért is rejtegetett mindegyik a pincéjében egy kurva nagy PVC-csövet meg aggregátort.
Nem is csak az a baj, hogy az, amivel a kormányfő és Lázár János frakcióvezető az árfolyamrögzítést indokolták, semmiben nem különbözik a szélsőjobb retorikájától, gazdaság- és egyéb filozófiájától. Hogy a Fidesz megint a Jobbik után lohol; hogy a Jobbik nemhogy jobbra húzza a magyar politikát, de lassan ténylegesen ő találja ki, csak a megvalósítását kénytelen (egyelőre) a Fideszre hagyni. Ahogy ez történt a kettős állampolgárság, a határon túliak választójoga, a büntetőpolitika, a roma- és a szociálpolitika esetében. (Előbb-utóbb egyébként a választóknak is fel fog tűnni, hogy ha a Fidesz csak a Jobbik elképzeléseit valósítja meg, akkor mi szükség van a Fideszre. Ami még azt a szívességet is megteszi a Jobbiknak, hogy a maga gazdag eszköztárával széles körben terjeszti és népszerűsíti a Jobbik ötleteit - mintegy a megvalósíthatóság és a normalitás és a tiszteletre méltóság pecsétjét nyomja rájuk. De most nem erről írunk.)
Ja, a pénzkölcsönzés a nálunknál magabiztosabb, kevésbé zaklatott lelkületű országokban sem megy simán. A pénz ára mindig megindítja az emberek fantáziáját, rendszerint a nem jó irányba. De idővel csak sikerült az emberi tranzakcióknak ezt a speciális fajtáját kulturált, viszonylag jól szabályozott formákba önteni, és elnyomni a pénzkölcsönzők atavisztikus gonoszságáról szóló gyilkos mítoszt. Ezt a know-how-t a húsz éve szabaddá vált haza - miután sikeresen hitette el magával, hogy mégiscsak a Nyugat, mint pozitív utópia lenne az önmaga számára kijelölt referencia és vonatkoztatási pont - nagy lelkesedéssel igyekezett átvenni. Pont azt tettük vele, mint a parlamentarizmussal, az Alkotmánybírósággal vagy a nouvelle cuisine-nel, korábban az angolvécével és a félig átsült bifsztekkel, még korábban a szappannal. Megnéztük, hogy csinálja a Nyugat, és megpróbáltuk lemásolni. Részesültünk a megváltásból: a módszerből. És bár ez nem ment zökkenőmentesen, nemrég még azt hihettük, már csak a finomhangolás lenne hátra.
Most még egy kirakatba repült tégla. A magyar embernek magyar ember fog magyar kamatra magyar kölcsönt adni. És biztos beletelik egy darab időbe, amíg kiderül, hogy ennek nemhogy értelme nincs, de azok se hiszik, akik ezt fújják; és akkor el lehet kezdeni majd a cserepeket összeszedegetni. Megint nekifutni az egésznek, elölről.
