Publicisztika

A magyarországi tüntetések pár órás megmozdulások erejéig állnak össze. Ezek, miután a résztvevők kiélvezkedték magukat az életüket uraló absztrakt hatalom megszemélyesítésén és parodizálásán, azaz a pokolba küldtek minél több politikust, többnyire bágyadtan feloszlanak. A Franciaországban ennél produktívabb logika alapján szerveződő Nuit debout (nagyjából: Éjszaka talpon) lassan két hónapja tart.

A legutóbbi negyedéves GDP-adat mind a kormányt, mind az elemzők nagy részét megdöbbentette, hiszen az előző év hasonló időszakához képest az optimistábbak – élükön a kormány – ennek több mint kétszeresét várták. Még a csapból is az folyt, hogy Európa élén állunk a növekedésben, míg a mostani összehasonlító táblákon csak a recesszióval küzdő Görögországot sikerül megelőznünk. Ha a második negyedév is negatív adatot hoz, kijelenthetjük: a technikai recessziónak becézett állapotba navigáltuk magunkat.

A britek kiválása paradox módon megerősítheti az EU-t, és különösen jól jöhet nekünk, kelet-európaiaknak – írja Ádám Zoltán.

Büszkék lehetünk hazánk európai emberi jogi teljesítményére: az elmúlt hetekben Magyarország ismét számos kérdésben segítette elő az európai emberi jogi mérce fontos részleteinek kimunkálását.

Az utóbbi fél évtized oktatáspolitikájának lényeges fordulata, hogy a képzés tartalma és a tankötelezettség célja, azaz az ország műveltsége már nem az egyes iskolák tantestületeinek pedagógiai programjaiból áll össze, hanem az oktatáspolitika központja határozza meg és ellenőrzi a megvalósulását. A korábbi, önigazgatáson alapuló, önkormányzati iskolaszolgáltatást felszámolták – a központosított közhatalom letörte az iskola autonómiáját, s vele együtt a helyi közszolgáltatást nyújtó önkormányzatokat is.

Hogy én is őszintén tudok örülni a magyar válogatott sikerének, az nem legitimálja, hanem éppenséggel cáfolja Orbán politikájának lényegét.

Érthető, hogy mindenki, akinek fontos liberális ügye volt – én magam is! – a Soros Alapítványhoz, illetve utódszervezeteihez fordult segítségért. Ezzel azonban elmulasztottunk megkezdeni egy fontos munkát.

Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra az oktatási kormányzat azon tervezete, amely a természettudományos tárgyak oktatását a szakközépiskolákban, illetve (szeptembertől újabb nevükön) a szakgimnáziumokban egyetlen tantárgyra szűkítené: a diákok – választott szakmájuktól függően – vagy fizikát, vagy biológiát, vagy kémiát, vagy földrajzot tanulnának.

Abban, hogy a költségvetési törvényben eldug egy kormány egy-két meglepetést, nincsen semmi kivételes.

Erős érzelmeket váltott ki a minap Orbán Gáspár, aki harmadmagával a szélesebb nyilvánosság előtt vallott hitéről, Isten megtapasztalásának élményéről, s az érdeklődőket egy Felház nevű felekezetközi keresztény gyülekezet rendezvényére invitálta.

A felmérések szerint az április 24-i szerbiai választások előtt a miniszterelnök, Aleksandar Vučić és az ő Szerb Haladó Pártja (Srpska Nap­redna Stranka, SNS) fölényesen vezet a versenyben. Hogy a kormányfő miért íratta ki az előre hozott választásokat, pontosan nem is tudni, talán azért, hogy egyedül tudjon erős kormányt alakítani és ne kelljen a szocialistákkal, azaz a Milošević-utódpárttal közösködnie. Ám az SNS eddig is tudott volna egyedül kormányozni. A cél, meglehet, az alkotmányozó többség – és még ez is összejöhet neki. De ki is ez a sikerre ítélt fiatalember, a szerb politika 45 éves veteránja, a szerb uniós csatlakozás szerb bajnoka?