Fekete Émi: A nemváltoztatás mítosza Magyarországon, Magyar Narancs, augusztus 12.
A probléma azonban az, hogy ő maga is nagyrészt fikciókra, tisztázatlan, átgondolatlan állításokra alapozza érveit. Abból a két, szerinte evidens tételből indul ki, hogy: 1. a gyerekek egy része bizonytalan nemmel születik, illetve (és ezt nem világosan különíti el az előbbitől) bizonytalan nemű lesz vagy idővel azzá válik (ez igen gyakran súlyos szenvedéssel jár); s ennek 2. egyetlen jól bevált, s nemzetközileg elismert megoldása a személyre szabott hormonkezeléssel és sebészi beavatkozással lebonyolított nemváltoztatás. Cikke végén pedig arra jut, hogy Magyarországon is, mint más, szerencsésebb országokban, elérhetővé kellene tenni ezeket az eljárásokat, mert ezek hiányában a transznemű emberek tömegei követnek el öngyilkosságot.
Néhány alapfogalom
Megkülönböztetünk biológiai és társadalmi nemet. A biológiai nem (sex) az ember szaporítószervei szerint két alakot vehet fel: valaki lehet nő vagy férfi, teljes összhangban az élővilág legnagyobb részével. A társadalmi nem (gender) ezzel szemben civilizációs termék (az állatoknak és növényeknek nincs ilyenjük), a biológiai nőre és férfira szabott, a történelmi időben és egyben a földrajzi térben is változó szokások, viselkedések, viseletek, szerepek, funkciók, modorok, divatok, előírások, elvárások stb., s az ezekben tükröződő hatalmi viszonyok bonyolult halmaza. Fekete Émi írásában ez a két gyökeresen különböző fogalom, a biológiai és a társadalmi nem hol szétválik, hol egybemosódik.
Itt kell foglalkozni az interszexualitás fogalmával, amely – ahogy általában a transzmozgalom érvelésében is – Fekete Émi cikkében kardinális magyarázó szerepet tölt be. A cikk orvos szerzője elkülöníti az interszexualitást – azt a fejlődési rendellenesség-csoportot, amely esetében a biológiai nemi fejlődés valamilyen zavara (angol betűszóval: DSD) következtében az egyén külső és/vagy belső nemi szervei nem vagy nem egyértelműen, esetleg atipikusan fejlődtek ki – a transzneműségtől, amikor valaki úgy érzi, az a határozott élménye, hogy bár fiú/férfi vagy lány/nő teste van, ő mégis a másik nemhez tartozik. Egyrészt elkülöníti – másrészt mégis úgy kezeli a két fogalmat, mintha a transzneműség az interszexualitás egy alesete volna.
Az emberről születésekor egyértelműen megállapítható, hogy biológiai neme nő-e vagy férfi. Így van ez azoknál is, akik később esetleg transzneműként fogják magukat azonosítani. Ha a nemi fejlődés valamilyen zavarával születettek egy részénél megtörténik is, hogy az orvos (és a szülők) igyekeznek a gyermeket „besorolni” valamelyik nembe, mindenki másra semmi esetre sem igaz, hogy nemünket születésünkkor „határozzák meg” – ahogy általában a transzmozgalom, és jelen cikkében Fekete Émi fogalmaz.
Az interszexuális csecsemők esetében elterjedt gyakorlat, hogy a gyermek látható nemi szerveit sebészi eszközökkel valamelyik – az orvosok és a szülők által megfelelőbbnek tartott – nemre jellemző formára igazítják. Ezt az utóbbi időben az interszexuális érdekvédő szervezetek világszerte ellenzik, sőt, mára már szupranacionális szervezetek is káros gyakorlatnak minősítik. A korszerű emberi jogi álláspont szerint a nemi fejlődési zavar által érintett (interszex) embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy maguk döntsék el egy későbbi, érettebb életkorban, melyik nemhez is tartoznak. A szerző erre a gyakorlatra utalva szorgalmazza a magukat transzként azonosító emberek számára az egyébként egészséges és minden szempontból funkcionális nemi szervek és jellegek másik nemhez hasonlóvá alakításának lehetőségét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
