A nemváltoztatás mítosza Magyarországon

Népszavazás a nem létező betegutakkal szemben

A népszavazás a közvetlen hatalomgyakorlás eszköze a képviseleti demokráciában: lehetővé teszi, hogy az állampolgárok megmutassák, valamely társadalmi kérdésben miképpen gondolkodnak. Ám ha a főhatalmat gyakorlók nem vonhatók felelősségre, az „államcélok” könnyedén eltávolodnak a valós problémáktól és társadalmi viszonyoktól.

Így válik lehetségessé, hogy olyan fikcióról tartsunk „gyermekvédelmi” népszavazást, mint a nemátalakító kezelések. A fikció lényege, hogy a jogalkotó ismerten valótlan tényállást fogad el annak érdekében, hogy a kívánt joghatást elérje. Esetünkben a kormány azt a valótlanságot kívánja elfogadottá tenni, hogy a köznevelési intézményekben, valamint a közéletben olyan – Rétvári Bence államtitkár kifejezésével élve – „LMBT átnevelés” zajlik, ami miatt a kiskorú gyermekeket a nemi inkongruenciától és a transzneműségtől kell félteni.

Fogalommagyarázat

Nem tudja, miről beszél az, aki szerint a születési nem és a nemváltoztatás körüli vita értelmetlen, mert mindössze két nem létezik.

Legelőször is azért, mert nem minden csecsemő és gyermek biológiai neme felel meg a szigorú értelemben vett női vagy férfi kategóriáknak. Egyes esetekben a biológiai nemet meghatározó genetikai variációk és hormonhatások nem teszik lehetővé azt, hogy az egyén fizikai megjelenése, belső és külső nemi szervei (szakszóval: fenotípusos neme) teljes összhangban legyen a későbbi életszakaszokban kialakuló, testi-lelki sajátosságokhoz kapcsolódó nemi identitásával, a pszichoszomatikus nemmel. Az interszexualitás a kromoszómák, a nemi hormonhatások és a nemi szervek valamely variációjával leírható testi állapot. (Cikkünket erről lásd: Két nem között, Magyar Narancs, 2021. július 8.)

Ettől a testi állapotot leíró fogalomtól meg kell különböztetnünk a transzszexualizmus és a nemi inkongruencia fogalmát: utóbbi azt jelenti, hogy az egyén megélt neme, a nemi identitása nincs összhangban a születéskor meghatározott nemével, és ez az összeférhetetlenség tartósan és markánsan fennáll. A nemi inkongruencia új fogalom, a WHO „betegségkatalógusa”, a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 2018-ban megjelent új kiadása (BNO-11) vezette be az 1980 óta használt transzszexualizmus diagnózisának felváltására. Míg a transzszexualizmus diagnózisa a korábbi verzióban az identitászavarok közt szerepelt, addig a nemi inkongruencia egy új kategóriába (Szexuális egészséggel kapcsolatos állapotok) került, ezzel is jelezve, hogy nem önálló mentális vagy viselkedési zavarról van szó.

Ezzel nagyjából összhangban A mentális zavarok diagnosztikus és statisztikai kézikönyvében 2013-tól a régebbi fogalom, a nemi identitászavar helyett a nemi szerep diszfória fogalma szerepel. Ez a diagnózis a nemi inkongruencia, a szociális környezet és egyéb körülmények miatt jelentkező súlyos lelki terheket, pszichés zavarokat tünetként, nem pedig önálló pszichiátriai betegségként írja le. A szemléletváltást az indokolta, hogy a pszichiátriai gondozás, a pszichoterápia orvosi bizonyítékok alapján nem jelent megoldást a transzneműek számára, és idővel bővültek a nemi szerepekre vonatkozó biológiai-genetikai és társadalmi ismereteink is.

Az interszexuális állapotok külön BNO-kódok alatt, más betegségcsoportba tartoznak – de jegyezzük meg azt is, hogy nem felismert vagy még nem ismert interszexuális állapotok is vezethetnek nemi inkongruenciához.

Míg az interszexualitás tekintetében már számos, a nemi szerveket érintő genetikai és hormonális okot leírtak, addig a transzneműség háttérokai kevésbé ismertek. A legtöbb orvosi bizonyíték az agyi szerkezeti sajátosságokra, neurokémiai hatásokra mutat rá, amelyek feltételezhetően a terhesség második felében meghatározók. Míg a már leírt interszexuális variációk gyakorisága 1:2000 és 1:4500 közé tehető az élve születések körében, addig a transzneműség gyakorisága gyermekkorban 1:25 000, felnőttkorban 10:25 000 körül mozog.