Az áprilisi vereség után érthető módon erőtlenre sikerült május elsején nem sok politikusi mondást lehet idézni az ellenzék jövőjével kapcsolatban. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt egy fórumon, hogy egységes baloldalt kell létrehozni. Székely Sándor, a DK–szövetséges Szolidaritás vezetője szerint baloldali populizmusra van szükség, ezért többet fogják majd mondani, hogy „munkás”. A nap legerősebb politikai akcióját végrehajtó Momentum elnöke, Fekete-Győr András pedig egy ideológián túli, aktivista hálózatokra építő politizálásba kezdene, amelynek eszközei a korábban már bemutatott cselekvés körei lennének. Egységes párt, populizmus, mozgalmi politika, párthoz közeli civil hálózat (vö. polgári körök): jól láthatóan az ellenzék saját eszközeivel mérne csapást a Fideszre. Mindez nem feltétlenül az ellenzéki politikusok ötlettelenségének róható fel, hanem a választási rendszer is az olyan politikai cselekvőknek kedvez, mint a kormánypárt gépezete.
Ha azonban korábban nem működött sem az összefogás, sem a koordináció a szereplők kibékíthetetlennek tűnő ellentétei miatt, akkor nem világos, hogy a vereség után milyen eszközökkel lehetne kialakítani a Kunhalmi által vázolt baloldali egységet. Az sem magától értetődő, hogy a különböző politikai háttérrel bíró utcai tüntetők és a választás eredményével elégedetlenek miért éppen a Momentum hívó szavára reagálnának, miközben négy hete nem rájuk szavaztak. Bár a jelenlét, a kérdőívezéssel történő mozgósítás valóban hatásos eszközök, nem tudni, hogy miért pont azokon a kistelepüléseken érnének célba, ahol a Momentum a listás szavazatok tekintetében a leginkább alulreprezentált párt volt az idei választáson. Továbbá a választások előtti reakciók azt is mutatják, hogy az ellenzéki véleményvezérek hogyan reagálnának a DK-s értelemben vett baloldali populizmusra.
A fenti technikák tehát önmagukban nem garantálják az ellenzéki egységet vagy nem is érintenék a kérdést az adott szereplő taktikájának megfelelően (DK). Az elmúlt két választáson is azonban az ellenzék végső soron arra jutott, hogy valamilyen módszert kell létrehozni arra, hogy a kormánypártnak kevesebb szavazata legyen. Ha azonban matematikai trükkökkel nem hozható létre az egység, akkor ahhoz politikai megoldást kell találni. Számos példát lehet találni a történelemben Károly Róbert és a kiskirályok harcától a német egység létrehozásáig, hogyan sikerült felülkerekedni a széttöredezettségen. Az ilyen egységesülési folyamat természetesen konfliktussal jár, amelynek megvan a maga kockázata. A magyar választók ugyanis nem szeretik, ha az egy oldalon állók egymással veszekednek, elvégre „hogyan tudnák akkor az országot vezetni?”.
Az egység politikai létrehozása azonban nem üzengetést és sértődöttséget jelent, hanem határmegvonásokat, politikai pozíciók kijelölését, világnézeti különbségek kijelölését, a saját szavazók és a társadalmi terjeszkedés lehetőségeinek pontos ismeretét. A politika „újrafelfedezése” – ami felé a választások óta mintha csak a Momentum mozdult volna el – persze végső soron a pártok politikusainak döntésén múlik, és a választóktól nyerhet igazolást.
Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n.
Liberális szemmel – Republikon
Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.
