A menekültügy mellékzöngéjének tűnhet, hogy Sormáson és Martonfán is tiltakoztak a községek lakói (helyi politikusokkal karöltve) a menekültek számára épített konténervárosok, ideiglenes menekülttáborok ellen. A múlt héten Pécsen egy politikamentesnek hirdetett tüntetésen szólaltak fel az Együtt, az LMP és a Jobbik politikusai is. Míg a helyi civilek leginkább a fertőzések, a bűnözés lehetséges növekedése, a terrorveszély és ingatlanjaik értékcsökkenése miatt aggódnak, addig a helyi polgármesterek a kormány és az önkormányzatok közötti párbeszéd, koordináció hiányát róják fel. Szlovákiában a döntően magyarok által lakott Bősön tartott helyi népszavazáson a megjelentek 96 százaléka utasította el, hogy átmeneti menekültszállás épüljön a község határában. A legutóbbi fejlemények szerint Martonfa helyett Nagykanizsa külterületén épül meg a menekülttábor.
| ||
A menekülttáborok építésével és általában a helyi beruházásokkal szembeni tiltakozások külön típusát képviselik a tüntetéseknek. Ezeknek a tüntetéseknek az összefoglaló neve NIMBY, ami az angol „not in my backyard” (azaz ne az én hátsó kertemben) kifejezésből alkotott mozaikszó. Az ilyen típusú tüntetésekre az jellemző, hogy az adott település lakosai tiltakoznak egy olyan beruházás ellen, amely véleményük szerint felborítaná a közösség addigi életvitelét, veszélyezteti biztonságukat, elértékteleníti ingatlanjaikat. Tipikusan ilyen beruházások a repülőterek, gyorsvasutak, börtönök, erőművek építése. Hazánkban sem ritka a NIMBY típusú tiltakozás, mint pl. az állami gondozattak decentralizált elhelyezése elleni megmozdulások. Az év elején Tolnán tiltakoztak helyi lakosok az állami gondozott gyermekek elhelyezésére szolgáló lakásotthonok ellen.
Vannak természetesen különbségek a NIMBY jellegű tüntetések között. Az Európában legismertebb ilyen jellegű tüntetések, mint a stuttgarti pályaudvar bővítése vagy az olasz TAV gyorsvasút elleni megmozdulások nem csupán a helyi lakosok kényelméről szólnak, de felmerül érvként a természetes és az épített környezet megóvása is, ahogyan a repülőterek kapcsán a zaj-, ill. az erőművek, szemétégetők esetében a légszennyezés. A menekülttáborok elleni tiltakozások azonban néha szélsőséges, erőszakos formát is felvehetnek, ahogyan most és a kilencvenes évek elején is érték támadások a menekültek otthonait Németországban.
A NIMBY-tiltakozó a legtöbb esetben maga sem kérdőjelezi meg a beruházás szükségességét, azonban úgy véli, hogy azt mégsem az ő szomszédságába kell telepíteni. Megfogalmazhatóak akár környezetvédelmi aggályok, de végső soron mégiscsak a helyben lakók egészsége, kényelme és érdeke az elsődleges. Ezekben a tüntetésekben tehát felfedezhető némi önzés és konzervativizmus, hiszen alapvetően a demonstrációk reakciók, amelyek a változások ellen szólnak.
| ||
A civil társadalomra általában úgy gondolunk, mint egy olyan közegre, ami teret ad a polgárok szabad társulásainak. A civil társadalom koncepciójának egyik fontos eleme az egyetemesség, ami egyrészt azt jelenti, hogy mindenki alanya és kezdeményezettje lehet a civil társadalomban végzett tevékenységeknek. Ez olyan kiindulási alapokat és eljárási normákat feltételez, mint az ember jogainak egyetemessége, a humanizmus, egymás kölcsönös tisztelete. A menekülteknek segítséget nyújtó aktivisták tevékenysége értelmezhető ebben a keretben, hiszen humanista alapon nyújtanak segítséget az éppen arra rászorulónak, függetlenül azok korától, nemétől, etnikumától. A NIMBY tüntetések esetében azonban az egyetemes civil társadalom koncepciójával szemben egy partikuláris civil érdek áll szemben. A menekülttáborok ellen tüntetők nem gondolják azt, hogy az ő helyi érdekeik összhangban lennének valamilyen egyetemes civil értékekkel és érdekekkel. Sormáson és Martonfán nem értelmezhető a zöld és a globális igazságosság mozgalom jelmondata: „Think global, act local.”
Nem szabad ugyanakkor elítélni Sormás és Martonfa tüntetőit. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megóvhassa lakóhelyét, megvédje életformáját, ha úgy érzi, azt – vélt vagy valós – fenyegetés éri. A probléma nem a civil „önzés”, a partikuláris érdek képviselete, hiszen még ha nehezen is hozhatók összhangba, azoknak nem kell feltétlenül tagadniuk egyetemes igazságokat. Az egyeztetések mellőzése és a gerjesztett félelmek miatt azonban ez most kevéssé valószínű. Ez pedig nem csak Martonfa és Sormás lakosait vagy éppen a menekülteket érinti, hanem mindannyiunkat, akik remélik, hogy létezhet a demokratikus párbeszéd kultúrája Magyarországon.
