Riport

Beférkőzni a fiatalok agyába

Desmond Child-himnusz, ’56-os koktél és múltidéző lövészet gyerekeknek – költi a kormány a pénzt az emlékévre. Schmidt Mária azt ígérte, szexi lesz és fiatalos, van rá 13,5 milliárd, de a kampánynak voltak kínos pillanatai.

Hívódíj

Jövőre a nyaraláson már nem kell kikapcsolni a mobilokat, hiszen 2017. június 15-től megszűnnek az európai roamingdíjak. Amennyire jól hangzik, legalább annyi kérdést is felvet az intézkedés, amely az uniós döntéshozatal nehézségeire is rávilágít.
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. november 2.

Túl a havi nettón - Magyar orvosok külföldön

Az orvosok elvándorlása évek óta probléma, amelyen a döntéshozók szerint végre enyhíthet az idén meghirdetett béremelés. De nem csak pénzről van szó: az érintettek rendszerszintű változásokat szeretnének, mint például a hálapénz vagy a túlterheltség megszüntetése.

A földdel egyenlővé

A magyar állam elvette a levéltárukat, az épületüket, de a baloldali szellemiségű tudományos kutatóintézet még reménykedik a bíróságok függetlenségében. Úgy tűnik, a még az MSZP által alapított Politikatörténeti Intézet az Orbán-kormány szimbolikus politizálásának áldozata lett.

„Nem akarok még egy agyvérzést”

Szeptember elején feloszlatta magát az érpataki képviselő-testület, így januárban újra polgármester-választás lesz az Orosz Mihály Zoltán „modelljéről” elhíresült szabolcsi faluban. A polgármesterrel szemben álló képviselők szerint Orosz több mint 80 millió forinttal nem tud elszámolni, és az állami intézmények is magára hagyták a falut.
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. október 22.

A katonáknak köszönhetik

Néhány éve fedezték fel, hogy a város egyedülálló természeti kincsei nem a Dunában, hanem a város határában, a föld alatt vannak. Egy olyan területen, amit ipari parknak szemeltek ki.

Nincs segítség

A kormány szerint hat év alatt megfeleződött a hátrányos helyzetű gyerekek száma. A pedagógusok és a témával foglalkozó kutatók viszont nem sokat érzékelnek ebből.

Bezárhatnak a magyarok nélkül

Utánajártunk, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az ausztriai munkavállalás, mennyit lehet keresni, és mi az a „szezonozás”.
  • Gera Márton
  • 2016. szeptember 20.

A Fradi erős oszlopa

Hasít a közbeszerzéseken a Bástya Millenium Zrt., amelyet semmilyen botrány nem állít meg; mindig akad egy baráti önkormányzat, amelytől megrendelésre számíthat. A milliárdos bevételek mögött Kocsis Máté és Kubatov Gábor személye is felsejlik.
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. szeptember 18.

Orbán portája

Egy héten belül két döntésével is a gyülekezési törvény módosítására kötelezte a parlamentet az Alkotmánybíróság. Könnyen lehet, hogy jogszabályi úton tiltják ki a tüntetőket a miniszter­elnök háza elől.

Gyárrombolók - Totális háború a Zsolnayért

Káoszba fulladt a pécsi önkormányzat kísérlete a Zsolnay-gyár visszaszerzésére, miután az erre a célra alapított céget a bíróság be sem jegyezte, a nemkívánatossá vált többségi tulajdonos pedig letétbe helyezte a felszámolásra okot adó lejárt hitel ellenértékét. De miért lett hirtelenjében fontos az évek óta veszteséges Zsolnay?
  • Stemler Miklós
  • 2016. augusztus 21.

Rontó-bontó Zrt.

A kormányzati gigaberuházás ellen tiltakozó Ligetvédők egyik vezéralakját tisztázatlan okokból, akarata ellenére beviszik a zárt osztályra, majd nem sokkal később egy kopasz őrző-védő vágja sunyin gyomorszájon. Mi folyik itt?

A nagy fogás

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyésze, Végh Tamás – aki a teljes kudarcnak tartott Biszku-ügyben képviselte a vádat – tavasszal igazi drágakőre bukkant egy afgánok között lezajlott üzleti vitában.
  • Szira Péter
  • 2016. július 30.