„Minden alkatrész saját fejlesztésű és itt készül” – vezet körbe budai műhelyében Becsei Áron, akinek művei versenyre kelnek a világ luxuskaróráival. A műhelyben hőkezelő kemence, számítógépes vezérlésű marógép, minieszterga, fúrók. Egyiket-másikat a mester fejlesztette ki, mivel nem kaphatók a boltban. Egy vitrinben a Becsei órásfamília hagyatéka: a régi szerszámok már csak ritkán, restaurálásához kerülnek elő.
„A műhely és a sok szerszám jó indulási lehetőséget jelentett – meséli Áron. – A nagyapámat sajnos nem ismerhettem, de kiemelkedő egyéniség volt a szakmáján belül. Más órások is vittek hozzá javítanivalót, amivel ők már nem tudtak mit kezdeni. Édesapám is nagyon magas szinten csinálta, ma már nem dolgozik. Ő gyűjti is az órákat, ő vezetett be a különböző stílusokba, mutatta meg, hogy a gyűjtők mire figyelnek, mi jelent értéket. A kedvenc karórám talán az, amit tőle kaptam az érettségi után.”
„Amikor járni kezd”
A saját készítésű óra ötlete a restaurálások során vetődött fel, ugyanis a hiányzó korhű alkatrészeket Áronnak kellett megterveznie és elkészítenie. „15-20 éve foglalkozom ezzel, szerencsés együttállás, hogy gépészmérnök is vagyok, így tudok tervezni” – mondja. Először 2000 környékén egy miniatűr ún. zappler asztali órát készített, itt a minél kisebb ingaszerkezet kivitelezése volt a legnagyobb feladat, de ezzel párhuzamosan dolgozott egy tourbillon szerkezeten is, amit ma szinte kizárólag a legdrágább svájci órákba építenek be (1795-ben találta fel Abraham-Louis Breguet svájci órás). „Az volt a nagy kérdés, mit lehet ezzel kezdeni – teszi hozzá Becsei-Marton Eszter, Áron felesége, aki a cég ügyeivel foglalkozik. – Itthon mindenki azt mondta, felesleges próbálkozni, mert olyan nincs, hogy valaki saját néven órát készít és el is tudja adni. A független órakészítők nemzetközi szervezete (AHCI – Académie Horlogère des Créateurs Indépendants) viszont épp azokat segíti, akik mögött nem áll nagy cég tőkével, marketingbüdzsével. Sikerült kijutnunk az AHCI bázeli kiállítására, nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, de mindenki azt mondta, hogy karórát szeretne.” „Csakhogy az ehhez tervezett háromtengelyű tourbillon szerkezet nagyon speciális – mondja Becsei Áron. – Amikor megvolt a 3D-s terv, megmutattam egy neves mesternek, aki azt mondta, hogy a rajz jó, de a való életben nem biztos, hogy működik. Ha mégis, akkor a világ 20 legjobb órása között tudhatom magam.” És a szerkezet működött. Áron bekerülhetett az AHCI tagjai közé.
A Bexei Watches története úgy kezdődött, hogy elkészült az első háromtengelyű tourbillon szerkezetű óra, ami a Primus nevet kapta. „Ez az első karórám, talán a legkedvesebb is. Különösen komplikált a szerkezete, nem mellesleg az első, teljes egészében Magyarországon készült karóra” – mutatja büszkén a féltve őrzött darabot. Nem eladó, noha kapott már ajánlatot egy egyes sorszámú órákra szakosodott gyűjtőtől, és nagyon örült volna a 00-nak számozott Primusnak. De valamit a kiállításokra is vinni kell, bár ilyenkor a vevők is szívesen kölcsönadják a sajátjukat. Már csak azért is, mert ebben a műfajban egyedül a kiállítások tekinthetők bemutatkozási lehetőségnek, és sokszor – még a meghívás ellenére is – súlyos pénzeket kell fizetni a részvételért.
Mivel egy óra elkészítése komplex és időigényes folyamat, nagyon kevesen foglalkoznak vele, legfeljebb húszan a világon, s közülük is csak 3-4, aki karórát csinál. Áronékat a megrendelő általában e-mailben keresi, innentől folyamatos a konzultáció, hogy milyen modellt, milyen alapanyagokból, milyen speciális jellemzőkkel készítsen – a folyamat minimum egy évet vesz igénybe. „Vannak adott dolgok: ha például a percmutató óránként forog körbe, az nem hátrány. De a szerkezet, a szerkezeti elemek formája, elhelyezkedése teljesen egyedi lehet” – mondja Áron, ám a legfontosabb, hogy a 3D-ben tervezett alkatrészeknek legyártva is működniük kell, a minimális eltéréseket, a felületek kidolgozását pedig kézzel, mikroszkóp alatt kell finomítani. Hibázni nem lehet, hiszen a megrendelő is óráslupéval veszi át a kész művet. „Én is ember vagyok, előfordulhat, hogy megcsúszik a kezem. Akkor venni kell egy mély levegőt, és nekilátni újra. A legvégén szinte úgy kell összerakni az órát, hogy nem is szabad hozzáérni – magyarázza. – Az óra lelkének a billegő kereket mondanám, ami a szabályozást végzi. Ez a leglátványosabb alkatrész, amikor jár az óra, ide-oda billeg. Az a pillanat a legszebb, amikor a sok munka után először látom járni azt a konstrukciót, amit megálmodtam.”
„Az idővel küzdünk”
Egy-egy ilyen óra ára 40 ezer és 400 ezer euró között váltakozhat, az egyedi kérésektől függően. „5-6 éve adtunk el órát először, akkor nagyjából belőttük az árat. Ebben benne vannak a munkaórák, az egyediség, akár egy festménynél” – mondja Eszter. A megrendelések általában Ázsiából vagy Nyugat-Európából jönnek. „A gyűjtők egymással is tartják a kapcsolatot, klubokat alapítanak. Ezt Magyarországon nehéz elképzelni. Ázsiában a középréteg – például egy nagyobb cég középvezetője vagy egy ügyvéd – is megengedhet magának egy ilyet. Az óraművészetnek ezeken a helyeken van kultúrája, Magyarország kicsit elszigetelt” – magyarázza. Mivel sok megrendelő nem ismeri személyesen Áront, a megrendelés, az árajánlat, az előleg fizetése e-mailek és az elküldött látványtervek alapján készül. Leginkább a hagyományos, klasszikus formákat keresik, és természetesen a mechanikus szerkezetet – az óra mindennapi felhúzása nekik afféle rituálé. Az elkészült remeket 2-3 hétig tesztelni kell, ha különböző állásokban szabályozottan működik, akkor már nem lesz gond vele. Ezután jön az óra átadása, ami külön szertartás. A kész szerkezetet Áron adja át személyesen – általában egy vacsora vagy fogadás keretében – legutóbb Szingapúrban és Hongkongban is. „Ez egy fontos esemény, a megrendelő meghívja a barátait is, fényképezgetik az órát, együtt örülnek. Ez nekünk is jó, mert elképzelhető, hogy legközelebb a barátok rendelnek” – mondja Eszter.
Becseiéknek egyelőre csak az idővel kell küzdeniük, mert több megrendelésük van, mint kapacitásuk. Szeretnének fiatalokat alkalmazni, de ez bizalmi pozíció, és nehéz olyan embert találni, aki jó ajánlásokkal és kellő gyakorlattal rendelkezik. Oktatás ma már csak OKJ-s formában folyik, a svájci és egyéb nemzetközi tanfolyamok pedig méregdrágák. Mint mondják, a bővítés azért is fontos lenne, hogy az évente elkészülő egy, legfeljebb két óra mellett új modell tervezésére is maradjon idő. Magyar megrendelőkre azonban továbbra sem számítanak. „Bár van egy olyan réteg, amelyik megengedhetné magának, de nálunk még nincs megfelelő órakultúra. Ez egyfajta kortárs művészet, és ehhez ki kell alakulnia egy közönségnek” – mondja Eszter. Ezért szeretnének a jövőben Budapesten kiállítást szervezni az AHCI-tagoknak. Itt nemcsak a luxusórákat láthatnánk, hanem azt is, hogyan készül egy óra, hogyan áll össze egy szerkezet.”
