Friss diplomás, hamvas, áldozat - Szexuális zaklatás a hazai felsőoktatásban

Az ELTE kutatást közölt a falai közt előforduló szexuális visszaélésekről, és az eredmény több mint elkeserítő. Az egyetem rendszere áldozatellenes – állapítja meg a kutatás vezetője. De más intézmények is megérettek az alapos önvizsgálatra. A Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik hallgatója diplomamunkájában tárta fel az őt és más hallgatókat ért szexuális visszaéléseket.

Egy mexikóvárosi metrókocsiban pucér férfitestet formázó ülést helyeztek el, jókora pénisszel és egy figyelmeztető felirattal: csak férfiaknak. A „péniszüléssel” a nők elleni szexuális zaklatásra kívánják felhívni a figyelmet. Hogy itthon sem lenne haszontalan valami hasonló, azt jól mutatja, ahogy az évek óta sokasodó felsőoktatási visszaélési és zaklatási ügyekre reagálunk.

Varga Anna Gizella diplomamunkájából

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem frissen publikált, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló reprezentatív kutatása a szexizmus különféle megjelenési formáit és a nemek közti egyenlőtlenséget igyekezett feltérképezni az intézményen belül. A tanulmány két webkérdőíves kutatáson (az egyiket 852-en, a másikat 1465-en töltötték ki), valamint 40 fővel felvett mélyinterjúkon alapul. Az anyagból nemcsak az derül ki, hogy magas a szexuális visszaélést, zaklatást és a nemi erőszakot átélők száma, illetve a vizsgaszituációkban tapasztalt szexizmus bizonyos karokon általánosnak mondható, de az is, hogy az oktatók, a vezetés nagyon is tudnak arról, kik engednek meg maguknak ilyen viselkedést. Egyetlen alanyt sem találtak, aki az átélteket bármilyen egyetemi szervnél is jelezte volna. Kiderült továbbá, hogy a hallgatók nagy része előtt jelenleg semmilyen formában sem tisztázott, hová tudnának fordulni az egyetemen belül.

A gólyatábori nemi erőszakkal kapcsolatos esetek és a BTK-s listázási botrány napvilágra kerülése után az intézmény kissé megtorpant, majd miután kapkodó ígéreteket tett, hány meg hány módon fogja feldolgozni a történteket, az érdemi lépések elmaradni látszottak. Amikor azonban Gregor Anikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának szociológusa és munkatársai kész kutatási tervvel álltak elő, az egyetem vezetése igent mondott. „Azért akartuk megcsinálni ezt a kutatást, hogy rámutassunk: komoly rendszerszintű problémák állnak a háttérben, és maga a rendszer termeli ki ezeket az eseteket” – mondja Gregor.

Hozzáteszi, hogy a diákokért és a fejpénzért folytatott verseny hátrébb szorítja az ilyen ügyekkel való szembenézést és megbirkózást. „Amikor kiderülnek ezek az esetek, és ez volt megfigyelhető az ELTE hezitálásában is, nem elsősorban abban gondolkodnak, hogy pozitív kommunikációval hogyan lehetne példát mutatni. Keményen kellett érvelnünk amellett, hogy a kutatásnak komoly presztízsértéke van. Mivel más egyetem nem csinált hasonlót, és csak az ELTE-s adatok lesznek hozzáférhetők, úgy vélhették, ezzel az intézmény versenyképessége gyengül. Elterjedhet, hogy az ELTE olyan egyetem, ahol ilyen dolgok történhetnek. Miközben máshol is történnek, csak ott nem kutatják.”

A sötétben tapogatózás hosszú éveinek vetett véget a kutatás, korábban ugyanis nem álltak rendelkezésre vizsgálati adatok a témában, így beszélni sem volt miről, de viszonyítani sem volt mihez. Egyedüli kivételnek egy 2012-es európai kutatás számított, az azonban a felsőoktatáson belüli erőszak-érintettségre és formáira nem is kérdezett rá. S hogy a számok és százalékok mögé is nézzünk: az érintettségben nyilvánvalóan találni átfedéseket, hiszen ugyanaz a hallgató több dolgot is átélhetett vagy észlelhetett, ám ha csak az oktatói hatalommal való visszaélést nézzük – amelyről kizárólag nők számoltak be –, a legóvatosabb becslés szerint is kétszáz hallgatót találunk. Ötszázukkal szemben pedig valamelyik diáktársuk követett el szexuális jellegű visszaélést vagy nem kívánt közeledést, áll a kutatásban. „Az egyik cél az volt ezzel a becsléssel, hogy az egyetem vezetése lássa, potenciálisan hány ügye lehetne, ha felállítana egy testületet. Ha megteremti azokat a feltételeket, ha bizalmat épít, ha egyértelműen lefekteti, hogy pontosan hogyan, milyen szereplők bevonásával épül fel az eljárásrend, és az áldozatok felé az az üzenete: van értelme hozzájuk fordulni, beláthatjuk, hogy ezek extrém magas számok. Ha a legsúlyosabb eseteket nézzük: a becslés szerint legkevesebb 140 (!) diák szenvedett el szexuális erőszakot oktatótól, más egyetemi dolgozótól vagy diáktól a tanulmányai során.”

Gregor úgy véli, több fronton kell egyszerre változásokat előidézni. Ha például felállna az új, független ombudsmani rendszer, amelyet terveznek, fontos lenne, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségeket ne eltagadni, hanem mérsékelni próbálják, hogy az eljárás minden fázisa átlátható, az eljárásrend pedig mindenki számára könnyen elérhető és értelmezhető legyen. „Az ELTE-nek sok más mellett azért is érdemes a saját jogrendszerén változtatnia – foglalja össze Gregor –, mert maga a rendszer áldozatellenes, és amíg ezt nem ismeri fel, addig újra és újra fognak termelődni ezek a helyzetek, ezek a problémák.”

Hogy mennyire, arról Varga Anna Gizella, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) tervezőgrafika szakán végzett tavaly, lassan könyvet tudna írni. Nem oké! című, hat figyelemfelkeltő plakátot és egy prevenciós kiadványt magába foglaló diplomamunkája mellett egy mappában nők kézírásos történeteit gyűjtötte össze arról, ki milyen módon találkozott szexuális zaklatással vagy visszaéléssel a saját felsőoktatási intézményében. A kezdeti óvatos kommunikáció, az első nyilatkozatok után ma már hangsúlyozza: az írások között (lásd Ha leszopsz, beírom az ötöst! című keretes írásunkat) a saját történetei is ott vannak, a beszámolók zöme pedig olyan nőktől származik, akik egykori tanszékén tanultak, tanulnak.

Egy közelmúltbeli nyilvános beszélgetésen Varga arról beszélt, az egyetemi vezetés ígérte lépések elmaradtak. Nem sokkal később két társával, Balla Csöngével és Thury Lilivel nyílt levelet fogalmaztak meg az egyetem rektorának, Csanádi Juditnak címezve, amelyet azóta sokan aláírtak.

Varga Anna Gizella diplomamunkájából

 

„Tavaly szeptemberben egy kerekasztal-beszélgetés során ígéretet kaptunk arra – meséli Varga Anna Gizella –, hogy lesz egyeztetés, hallgatói fórum a témában, hogy fellépnek a visszaélésekkel szemben. Én ősszel megkerestem ez ügyben a rektort, arra a levelemre nem érkezett válasz, majd februárban hirtelen kiderült: egy munkacsoport zárt ajtók mögött dolgozik az egyetem etikai kódexének módosításán, ám erről a résztvevőkön kívül más nem tudott, nekünk legalábbis nincs tudomásunk róla. És más nem is történt – ami miatt nem csak én vagyok csalódott.”

„A Képzőművészeti Egyetemen eddig nem volt szexuális zaklatásra vonatkozó panasz sem hallgatók, sem oktatók részéről” – áll az Index március végi cikkében; a kérdés az volt, rendelkezésre állnak-e adatok arról, hogy az egyes években hány diák, illetve hány kolléga tett panaszt az egyetem valamely munkatársa ellen szexuális zaklatás miatt. Ám Varga Anna Gizella elmondta, hogy még tavaly nyáron két jogász jelenlétében nevesítette azokat az oktatóit a rektor asszony előtt, akiknek a részéről ő és a társai szexuális zaklatást, visszaélést tapasztaltak éveken át. Csanádi Judit rektor megkeresésünkre elmondta, az említett beszélgetést követően azonnal összehívta az MKE Tanszékvezetők Tanácsát, ahol utasította a vezetőket, hogy nyomatékosan hívják fel az oktatók figyelmét a szexuális zaklatás témájára és annak szigorú elutasítására. A rektornak, mint mondta, nem volt tudomása olyan levélről, amelyben ezt a kérdést tették volna fel. Mint később kiderült, munkatársai válaszukban túl szigorúan értelmezték az Index kérdését: az etikai bizottsághoz hivatalosan benyújtott írásos panasz valóban nem érkezett. Varga több társával együtt úgy véli, a tényleges változások előmozdítását inkább csak fékezik az ilyen, meglehetősen cinikus panaszértelmezések, és feléjük, áldozatok felé is rossz üzenetet közvetítenek.

„Azt, hogy foglalkoznak a hallgatók kiszolgáltatottságával, hogy nem tűrik el a zaklatást és a visszaélést, és hogy ezért tenni is képesek, nem elég mondani. A zárt ajtók mögött titokban, lassan készülő etikai kódex nem feltétlenül erről üzen.” A módosított szövegváltozat azóta már el is készült, és Vargáék szerint az ő nyílt levelüknek köszönhető, hogy a vezetés kiküldte az egyetem polgárainak véleményezésre. Balla Csönge ötödéves hallgató is elismeri: „az etikai kódex fontos módosításokat kapott, de komoly mulasztásnak tartjuk, hogy a szövegezést nem előzte meg a hatalmi visszaélések szakszerű feltárása, kivizsgálása, így nem tudjuk, a kódex mennyiben reagál a valós helyzetekre – mondja. – Azt például, hogy az oktatóink számára érzékenyítő kurzust indítson és ismeretterjesztő képzéseket szervezzen az egyetem, a minimumnak gondolnánk. Jelenleg inkább azt érzem, a szembenézés helyett a történetek idézőjelbe helyezése, bagatellizálása zajlik. Csöndben kivéreztetik az ügyet. Támogatnánk, hogy egy, az ELTE-s vizsgálathoz hasonló, de a visszaélések szélesebb körére koncentráló kutatás nálunk is készüljön.”

Csanádi Judit rektor sem zárkózik el egy ilyen kutatástól, de a közeli terveik között egyelőre nem szerepel hasonló. A rektor asszony azt mondja, az egyetem jogászai és emberi jogi szakértői javaslatára, valamint más egyetemek etikai kódexének tanulmányozása után döntöttek úgy, először az intézmény etikai kódexét írják újra, és csak azt követően egyeztetnek az egyetem polgáraival. „Fórumot tartani valamiről, aminek nincsen meghatározott alapja, parttalan. A célunk, és nekem személyesen is célom, hogy minden olyan lépést megtegyünk, ami egyszer s mindenkorra megakadályoz mindennemű zaklatást, első helyen a szexuális abúzust. Reményeim szerint kiforrja magát az etikai kódex, amely segíthet megfelelő keretet teremteni ennek.”

Varga Anna Gizelláék mégis kitartanak a javaslataik mellett, és alulról szerveződve próbálnak nyomást gyakorolni. Tavaly óta szexuális zaklatási ügyről ugyan nem hallottak a nyílt levél szerzői, akad azonban oktató, aki „elcsépelt témával foglalkozó, középszerű diplomamunkaként” hivatkozik Varga munkájára más hallgatók előtt. „Azért picit nem ártana pontosítani annak az optikáján, ami erről a korábban valahogy ki nem mondott jelenségről, nevezetesen az MKE falain belül zajló szörnyű dolgokról kezd kialakulni. Varga Annát közölt kép híján úgy tartják számon, mint friss diplomás hamvas áldozatot. Pedig egy ötven­éves, többgyermekes hölgyről van szó, aki irányában a szekszuális (sic!) zaklatás gyakorlata legalábbis zárójelbe tehető. A hatalmi visszaélés esete pedig rá vonatkoztatva maximum a pozitív diszkrimináció kategóriájába esik” – írja egy blogbejegyzés alatt ugyanez a férfi tanáruk.

Az ilyen típusú bicskanyitogató pökhendiséget és gáncsoskodást már rutinosan kezeli Varga, tavalyi coming outja óta többször is tapasztalt hasonlót. Ez is inkább csak megerősíti abban, mekkora szükség van az intézmény tanárainak képzésére, a határaik és a jogaik pontosabb ismeretére. És hogy ezúttal ne hagyják elaludni az ügyet. „A kiállásom, a kiállásunk rengeteg nőnek segített, összességében jó tapasztalataim vannak. A legbénítóbb félelmeim, hogy mi fog történni velem, hogy megszégyenítenek, hogy hazugsággal vádolnak, hogy szakmailag is ellehetetlenítenek, elmúltak. A nehezén már túl vagyok. Nincs vesztenivalóm, ezt érzem. Úgyhogy folytatjuk.”

Ha leszopsz, beírom az ötöst!

Varga Anna Gizella tavalyi diplomamunkája mellé kézzel írt, anonim történeteket tett közzé egy mappában, amelyekben fiatal nők tárják fel, milyen módokon találkoztak hatalmi visszaéléssel, szexuális jellegű zaklatással a felsőoktatási intézményükben. Például így:

„Egy tanárom állandóan azt hajtogatta, milyen álomgyönyörű vagyok, biztos minden pasi odavan értem, meg hogy mennyire tehetséges vagyok. Mivel rettenetesen önbizalom-hiányos voltam, nagyon jólesett, hogy valaki ilyennek lát. Halálosan beleszerettem, kétszer annyi idős volt és nős, ami azért nem okozott lelkiismeret-furdalást, mert az órákon nagyon sokat panaszkodott a feleségére. Csodálkoztunk is, hogy a magánéletét így kiteregeti nekünk.

Később, miután már nem tanított, megmondtam neki, hogyan éreztem iránta anno. Válaszul lesmárolt, és megkérdezte: Borotválod a puncidat? Mert nekem az számít.”

„20 éves sem voltam, amikor egy buliban a rajztanárom benyúlt a pólóm alá, és letaperolta a mellemet. Iszonyatosan megijedtem, leléptem azonnal, és egész hétvégén azon szorongtam, hogy megyek így legközelebb az órájára.”

„Egy buliban a tanárom a fülembe súgta: »nemegyszer elképzeltem veled, milyen lehetsz az ágyban, és hűűű, azért ez izgatja nagyon a fantáziámat«, majd kihúzta a blúzom dekoltázsát, és bekukkantott a ruhám alá. Fel kellett volna képelnem, de csak annyit tudtam mondani, hogy kikérem magamnak ezt a viselkedést.”

„Ezzel fogadott hétfőn reggel a tanárom: cicuska, pénteken láttalak a Szimplában vadul smárolni egy csajjal! Felejthetetlen élmény volt, remélem, még fogok ilyet látni tőled!”

„Díjátadón vagyunk, a tanszékvezetőnk is velünk van. Elegáns hely, több hoszteszlány sürög-forog a teremben. Egyszer csak rajtam keresztül átszól a mellettem lévő fiú osztálytársamnak: Milyen jó csajok, jobbak, mint a mieink! Most jön a felvételi, egy kicsit jobban oda fogunk figyelni!”

„Néhány évvel ezelőtt, az egyetem utolsó évében a lakására hívott az egyik oktató, hogy aláírja a tanári portfólióba készült óratervemet. Kísérő nélkül érkeztem, bár gyanús volt a helyszínválasztás, a lakása öt percre volt a budapesti belvárosi egyetem épületétől. Kávéval kínált, leült mellém, majd a combomra tette a kezét, simogatni kezdett, és a szexuális szokásaim felől érdeklődött. Ekkor csörrent meg a telefonom, udvariasan elhárítottam a közeledését, jeleztem, hogy várnak rám.”

„A tanárunk házibulit szervezett, ahová meghívta az osztályunkat is. Amikor meguntuk a bulit, a lányokkal hazafelé készültünk. Kikísért, miközben a hálója felé mutatva azt mondta: Aki ide bejön velem, az három számot kap jutalmul, a bankkártyaszámomat, a privát telefonszámomat és ráadásként egy ötöst.”

„Az egyik tanárunk, amikor pendrive-on hoztunk neki munkát mutatni, mindig azt mondta: Gyere, menjünk dugni!”

„Kiállításon történt, a megnyitókon szokásos pezsgő már a tanár fejébe szállhatott, mert azt mondta az egyik évfolyamtársnőmnek: »Ha leszopsz, beírom az ötöst!« Hozzá kell tennem, azért másnap bocsánatot kért.”