Idén januárban ismét szigorodott a házi segítségnyújtás rendszere: a tavaly év elején megállapított pontrendszert szűkebbre szabták, új értékelőlapokat vezetettek be annak felülvizsgálatára, hogy a rendszerben lévőknek jár-e az adott szolgáltatás, illetve kettéválasztották a segítségnyújtást szociális segítésre és személyi gondozásra.
Rábízni a kulcsot
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkársága szerint minderre azért volt szükség, hogy „a rendelkezésre álló források célzottabban és hatékonyabban érjék el a valóban segítségre szorulókat”. És azért, hogy „minél tovább az otthonukban maradhassanak a segítségre szoruló személyek”. Ám a jogszabályi változásnak nem ez a következménye.
„Az, hogy a szociális segítés és a személyi gondozás elválik egymástól, megnehezíti a munkaszervezést. Nálunk 60 olyan ellátott van, aki gondozást is igényel, s ehhez 12 gondozó. Egy gondozónőre öt megállapodás jut – ez nem egyenlő a klienssel, előfordul, hogy egy idős embert két napig ellátja a családja, nekünk csak három napra kell kimennünk hozzá, a szabad két napban mégsem láthatunk el mást, mert ez egy megállapodásnak minősül. Ez a megkötés a szociális segítésre nem vonatkozik” – mondja Varga Gyöngyvér, a Bonyhádi Gondozási Központ intézményvezetője. A személyi gondozást (fürdetés, ágyneműcsere, vérnyomásmérés, felületi sebkezelés stb.) ugyanis csak szakképesítéssel rendelkező gondozónő végezheti – ez Varga Gyöngyvér szerint helyes –, a szociális segítésnél (takarítás, mosás, bevásárlás, tüzelő behordása stb.) ez nem szükséges.
Kőbányán átlagosan havi 160 ellátottal dolgoznak. Varga Éva vezető gondozó szerint a két szolgáltatási altípusba tartozó résztevékenységek megállapításával van inkább gond: a gyógyszerkiváltás vagy a hivatalos ügyek intézése nem igényelne szakirányú képzettséget, azt a szociális segítés kategóriájába is lehetne sorolni, levéve némi terhet így a személyi gondozást végzőkről. Az ennek megfelelő szakmai létszám rendezésére a jogszabály szerint idén december 31-ig van lehetőség, a Magyar Államkincstár (MÁK) eddigi vizsgálatainál viszont 60 napon belül kellett gondoskodni a szükséges számú és képesítésű dolgozóról.
A teherlevételről a kormány másképp gondolkodik: ezentúl közfoglalkoztatottakat is alkalmazhatnak a szolgáltatók a szociális segítés elvégzésére. „A házi gondozói munka bizalmi állás, az idős emberek nem engednek be akárkit a házukba, nem bízzák akárkire a kulcsukat. A bizalmi légkör megteremtése hosszú időnkbe telt, kialakítottuk, hogy melyik gondozó kit lát el, szabadság vagy betegség esetén ki kit helyettesít” – mondja egy dél-alföldi intézmény vezetője. Náluk eddig nem vettek részt a gondozásban közmunkások, de ez már csak hetek kérdése, terveik szerint három olyan embert alkalmaznak majd, akiket mindenki ismer a faluban. „Ez nem kötelező, de rá vagyunk kényszerítve. Az állami normatív támogatásból a béreket sem tudjuk kifizetni, a közfoglalkoztatottak bérét viszont a munkaügyi központ 100 százalékban támogatja” – teszi hozzá. Bonyhádon hasonlóan látják a problémát: „Nem fair, hogy egy közalkalmazottól erkölcsi bizonyítványt kell kérnem és élhetek a foglalkozástól való eltiltással, míg a közfoglalkoztatottaknál erre nincs lehetőségem. Nálunk jelenleg is vannak közmunkások, van köztük szakképzett is.”
„Nem a munka, hanem az adminisztráció miatt bonyolódott a rendszer. Mindent külön kell feljegyeznünk, ha egy órát kint vagyok egy ellátottnál, akkor be kell írnom, hogy 15 percig mértem a vérnyomását, ami személyi gondozás, 45 percig takarítottam vagy mosogattam nála, ami már a szociális segítés rubrikájába kerül” – meséli egy másik dél-alföldi intézmény szakképzett gondozónője. Az adminisztrációt mindenki fullasztónak és indokolatlanul soknak tartja, a napi jelentési kötelezettség (a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal felé) mellett a tevékenységi naplóba írt perceket naponta és havonta is összesíteni kell. „Ennek egyetlen magyarázata az, hogy 2017-től elválik majd a személyi gondozás és a szociális segítés normatív finanszírozása, ez az év kvázi egy felmérés” – mondja a dél-alföldi intézményvezető.
Majd a család
A szigorítások nem most kezdődtek, a házi segítségnyújtás igénybevételéhez szükséges pontszámokat tavaly januárban emelték, ugyanakkor tették lehetővé azt is, hogy az idősotthonok egyszeri belépési díjat kérjenek. Czibere Károly államtitkár akkor mindezt úgy kommentálta, hogy 2008 óta áll fenn a pontozásos rendszer a házi segítségnyújtásnál (addig ez alanyi jogon járt egy bizonyos életkor felett), azóta pedig többször szigorítani kellett a rendszeren, mert a 6, majd a 11 pont is túl alacsonynak bizonyult, és az évek során a házi segítségnyújtással élők száma megháromszorozódott (2008-ban 48 ezer, 2014-ben 133 ezer). A gondozók így olyan feladatokat is ellátnak, amik szerinte nem tartoznának a munkakörükbe (nyúlketrec takarítása, autómosás); ezt a problémát már akkor sem a feladatok szűkítésével oldották meg, hanem a szolgáltatással élők számának csökkentésével.
Nagy érvágás volt a segélyezési rendszer átalakítása is: a rendszeres szociális segély, az adósságkezelési szolgáltatás, a lakásfenntartási támogatás megszűnése is súlyosan érintette az időseket, ahogyan a méltányossági ápolási segély eltűnése (amely alkalmanként a felnőtt hozzátartozóikat ápoló családtagoknak járt) vagy a méltányossági közgyógyellátás megszűnése is. (Lásd: Csináljátok helyettem, Magyar Narancs, 2015. február 5.) „2015 márciusa után minden attól függ, mennyi pénz van erre az adott önkormányzatban, mennyit és mit tudnak biztosítani az időseknek méltányossági alapon. Ugyanaz az elszegényedési folyamat játszódik le az időseknél is, mint a többi csoportnál: a szegényebb még szegényebb és kiszolgáltatottabb lesz, míg a felső középosztály megvásárolja a szolgáltatásokat” – mondja Talyigás Katalin időspolitikával foglalkozó szociológus, szociálpolitikus. Szerinte azzal, hogy a házi segítségnyújtás feltételei szigorodtak, sok idős embertől vették el az ellátáshoz való jogot, az értékelőlapok pedig nem mérik fel korrekt módon az otthon is ápolható idős emberek helyzetét. „Az alapvető kormányzati szándék az, hogy az idősekről gondoskodjon a család, ezzel is levéve az állam válláról a felelősséget. De mi van akkor, ha a család nem tudja ezt vállalni?”
A szakértő szerint az ellátórendszerből való kiszorulás a szintén kriminális helyzetben lévő egészségügyet fogja megterhelni, hiszen azt a legnagyobb százalékban már így is az idősek veszik igénybe. „A társadalmunk elöregedőben, amire sem a szociális szféra, sem az egészségügy nincs felkészülve.”
Kiszorulva
A KSH adatai alapján 2014-ben közel 133 ezer ember vette igénybe a házi segítségnyújtást, egyes számítások szerint a rendszer szigorításai után 2016-ra ennek 5–10 százaléka már nem lesz jogosult a szolgáltatásra. Arra még nincsenek országos adatok, hogy a január 15-ig az új pontrendszer és értékelőlap alapján lezajlott felülvizsgálat után hányan estek ki a rendszerből. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ illetékeseitől annyi tudható, hogy „az elmúlt időszakban elenyésző számú (országos átlagban havi 3-4) panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy az ellátást igénylő személy kiszorult a házi segítségnyújtásból”. Vagyis a reális kép megrajzolásához megint csak az intézmények tapasztalataira kell hagyatkozni.
„Az értékelő lap szigorú, mert aki tud önállóan öltözködni, tisztálkodni, nincs inkontinenciája, jól lát és hall, és nincs segédeszköze, az valószínűleg nem éri el a 20 pontot (ennyi kell a napi egyórányi segítséghez, 25 ponttól két óra, 31 ponttól 3 óra, 35 ponttól 4 óra jár, 40 pont fölött már idősotthonba elhelyezés igényelhető – F. Zs.). Lehet mentális problémája, például depressziója, mégsem fog bekerülni a rendszerbe” – véli Varga Éva kőbányai vezető gondozó. Náluk a felülvizsgálat során az ellátottak 58 százalékánál (93 fő) le kellett csökkenteni a 2-3 órányi gondozási időt átlag egy órával, 20 fő a személyi gondozásra ezentúl nem jogosult, csak a szociális segítésre, továbbá 3 fő kiesett a rendszerből – ők voltak azok, akik főként mentális támogatást igényeltek eddig. „Ha valaki pánikbeteg, nagyon is szüksége lehet a segítségre, de az új pontrendszer alapján csak a Család- és Gyermekjóléti Szolgálathoz tudjuk irányítani.” Bonyhádon is ez a tendencia: a rendszerből szinte senki sem esett ki, a személyi gondozásból viszont igen, ami helyett maradt a szociális segítségnyújtás.
„3-4 százalék nem érte el a kellő mennyiségű pontot, nekik másfajta alapszolgáltatást ajánlottunk: idősek nappali klubját vagy szociális étkeztetést, ha jogosultak rá, így tudják tartani a kapcsolatot az intézménnyel, és nem esnek ki a látóterünkből” – mondja a dél-alföldi intézményvezető, és hozzáteszi, ez már csak azért is fontos, mert jelentős állapotváltozás esetén a gondozási szükségletet felül kell vizsgálni. Szerinte sok esetben az értékelő tábla nem életszerű: több olyan 50–60 éves tumoros betegük van, akiknek a tudata tiszta, de a kanalat nem tudják a szájukhoz emelni – és mégis nehéz összeszedni számukra a minimális 20 pontot. „Ugyanez van a demens betegeknél: a demenciát szakorvosi véleménnyel kell bizonyítani, ami 6–8 ezer forintba kerül, amit vagy ki tud és akar fizetni az illető vagy a család, vagy nem.” Az intézményvezető úgy látja, vidéken az is megnehezíti a rendszer működését, hogy rohamtempóban öregednek el a települések, illetve sok embernek komfort nélküli a lakása, vagy olyan szűkösek a helyiségek, hogy egy járókeret is nehezen fér el, azaz a személyi gondozás feltételei igen nehezek. „Falun még mindig tartanak attól a hozzátartozók, megszólják őket, hogy »szociális otthonba dugják« idős szüleiket, másrészt a bentlakásos intézményekben is kevés a férőhely, nálunk például évek óta 14-15 ember van a várólistán, az átlagos várakozási idő 8–13 hónap, ami az idős, beteg kliensek számára nehezen kivárható.”
Az intézményi keretszámot évek óta próbálják bővíteni, sikertelenül. Bonyhádon az új rendszerben elképzelhető, hogy a házi segítségnyújtásnál is várólista lesz: a 12 gondozónőre jutó 60 megállapodást ugyanis csak akkor tudják túllépni, ha új szakképzett gondozókat vesznek fel – ám ezt az önkormányzat nem biztos, hogy vállalja, és plusz állami támogatás sem valószínű. Január végén a Magyar Nemzet azt írta, hogy a tavalyi keretszámhoz képest változatlan marad a házi segítségnyújtásban részesíthetők száma, az eddigi létszámon felül nem fizet az állam normatívát. Ezt Czibere Károly államtitkár rögtön cáfolta, az államtitkárság lapunknak küldött válasza szerint „bár az idei keretszám a tavalyi évvel megegyező mértékű, az önkormányzatoknak ellátási kötelezettségük van, gondoskodniuk kell a rászorulókról. Az önkormányzatok számára nincsen kapacitáskorlátozás, amennyiben szükségesnek ítélik, bővíthetik a házi segítségnyújtásnál a kapacitásokat a méltányossági befogadás által, és ennek a finanszírozását az állam maradéktalanul biztosítja.” Tavaly 115 ilyen önkormányzati és önkormányzati társulási megkeresés érkezett hozzájuk, mindegyiket elfogadták. 2015-ben több mint 24 milliárdot költött az állam a házi segítségnyújtás finanszírozására; kérdésünkre, miszerint ez az összeg idén mennyi lesz, azt válaszolták, hogy „a közeljövőben az EFOP keretében tervezzük a személyi gondozás infrastrukturális fejlesztését”.
| Egy másik nyomtatvány Az új értékelőlapoknál a felülvizsgálatot a gondozónő a háziorvossal együtt végzi. „Tavaly év végén gondolt valaki egyet, és bevezették ezt a nyomtatványt a házi segítségnyújtás körében is. Pedig eredetileg ez egy másik jogszabály melléklete volt: az intézményi felvételhez tartozott, így a gondozotti igények felmérésének egy szűkebb körére alkalmas” – mondja Selmeczi Kamill háziorvos, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Szerinte ez egy olyan bürokratikus lépés, amivel szelektálni lehet a gondozásra jogosultakat, plusz adminisztratív terheket ró a háziorvosokra. Nem is jogszerűen, mert nekik ezt semmilyen jogszabály nem írja elő. „Ebben a kérdésben eddig sem mi voltunk a kompetensek, hanem az intézményi orvos, ő állapította meg a rászorultsági fokot az előgondozás körében az intézményvezetővel együtt. Most a háziorvosokra tolják a felelősséget, ha az idősek ellátási köre szűkül, vagy a térítési díj emelkedik. Ha ezek után egy betegem kiesik a rendszerből, az feleslegesen gerjeszt konfliktust köztünk.” |
| Misszió A házi segítségnyújtásból szeretetszolgálatok és egyházak is kiveszik a részüket. A Máltai Szeretetszolgálat hat településen 110 embernek nyújt szolgáltatást térítési díj nélkül. A Magyar Vöröskereszt országos hálózatán belül két szolgálat is működik több településen, házi segítségnyújtást biztosítva; 2015-ben Zala megyében például 295 főnek idősgondozást, 303 főnek jelzőrendszeres házi segítségnyújtást; a Békés megyében tevékenykedő Közösségi Misszió (amely a Magyar Pünkösdi Egyház intézménye) 46 településen közel 9000 embernek biztosít házi segítségnyújtást – a szociálisan rászorulóknak térítésmentesen. A rendszer szigorodásával tőlük is szorultak ki ellátottak a házi segítségnyújtásból: a Vöröskeresztnél minimálisan (őket igyekeznek más segítséggel a rendszerben tartani), a Közösségi Missziónál az ellátottak közel 9 százalékánál nem állapították meg a gondozási szükségletet; a máltaiaknál nem lett kevesebb az ellátott (még ha nem is kapnak minden ellátott után állami támogatást), de van olyan, aki a személyi gondozásba nem fért be, csak szociális segítést kap. Mivel az új szabály szerint egy gondozóra kevesebb ellátott juthat, így több gondozót is kell alkalmazniuk, ami többletfinanszírozással jár, a normatíva emelésével viszont nem. |
