„Az elevenek éve”

  • 2015. március 23.

Snoblesse

Egyéves a Szabadság téri Eleven emlékmű, így itt az ideje egy újabb flashmobnak. Az ún. megszállási emlékművet elhomályosító civilek megérdemli az ünneplést. Hétfő este 7!

Tánc, zene és vigalom helyett itt az idő, hogy újra összegyűljünk a Szabadság téren, és jó társaságban emlékezzünk. Ha a tér egyéves krónikáját pár mondatban akarnánk összefoglalni, valószínűleg úgy szólna, hogy volt tüntetés, aztán az Eleven emlékmű megalakulását követően mindennapos beszélgetések, miközben hol sikerült kordont bontani, hol meg úgy alakult, hogy csak nem bontották le azokat a kordonokat. Aztán egyszer csak már állt a szobor, sokan akcióztak, a Krétakör felállított egy tükröt, amit aztán valaki jól tönkretett, megalapították a Szabadság színpadot, és az eleven beszélgetések folyton-folyvást tartottak, máig tartanak, mert e két formáció időjárási viszonyoktól függetlenül, rendületlenül kitartott a téren. Így egy év elteltével a civil jelenlétet és a szobor előtt létrehozott igazi emlékműhalmot fogják ma sajátos módon ünnepelni.

Emlékmű és emlékmű

Emlékmű és emlékmű

Fotó: Facebook/Eleven emlékmű

 

„Egy éve már, hogy 2014. március 23-án először találkoztunk a Szabadság téri garázslejárónál, hogy szimbolikus kavicsaink, mécseseink és emléktárgyaink letevésével, egy eleven emlékmű létesítésével tiltakozzunk a történelmi hazugságot hirdető szobor terve ellen. A felállítást magát ugyan nem sikerült megakadályoznunk, de a mi ellenemlékművünk sem tűnt el a térről. Sőt, büszkén mondhatjuk el: a civil, polgári ellenálláson megtört a magát előszeretettel mindenhatónak láttató hatalom ereje. A német megszállási emlékműre végérvényesen ráégett botrányos fogantatása, alattomban történt felállításának szégyene, szorgalmazói akarnokságának, műveletlenségének, rossz ízlésének és gyávaságának megannyi bélyege. A civil társadalom nagy sikere, hogy a kormány és a kormányzó pártok vezetői nemhogy felavatni nem merték, még csak személyesen felkeresni is röstellték.

Mi viszont ott vagyunk azóta is, kitartóan és rendíthetetlenül, nemcsak a kellemes nyári estéken, de esőben, hóban, szélben, fagyban is. Háromszázhatvanöt napja cserélünk eszmét, emléket, véleményt fehér székeinken körbeülve, és ápoljuk, tisztogatjuk a tárgyakat. Sok-sok ezer ember számára tettük a Szabadság teret egy új társadalmi párbeszéd, az önismeret és mások felé való megnyílás találkahelyévé. Birtokunkba vettük a városunk, a hazánk egy kis szigetét, hogy példát mutassunk arra: se múltunkat, se jelenünket, se jövőnket nem engedjük hamis próféták és önjelölt népvezérek martalékává tenni.

Eleven-kör tavaly

Eleven-kör tavaly

Fotó: Facebook/Eleven emlékmű



Van tehát oka, hogy megemlékezzünk a civil ellenállás egy évvel ezelőtti kezdeteiről. Ezért 2015. március 23-án, hétfőn este 7 órára Az elevenek éve címmel flashmobot szervezünk. Ezúttal arra kérjük a résztvevőket, hogy a helyszínen egy-egy mécsest gyújtsanak meg a közös emlékezet tüzéről, és helyezzék az Eleven emlékmű padkájára; illetve készítsenek magukról a helyszínen olyan selfie-t, amelynek hátterében az EE látszik, és tegyék azt közzé közösségi oldalakon. Az eseményen mindössze két rövid beszéd hangzik el, Rényi András és Závada Pál részéről” – írják a Szabadság tériek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”