Hogyan szeressük a gyerekeket?

  • 2012. november 14.

Snoblesse

Emlékezés Janusz Korczakra, a gyermekvédelem rendkívüli alakjára.


Száz éve annak, hogy a XX. század első, és máig egyik legjelentősebb gyermekjogi aktivistája, Janusz Korczak megalapította a híres varsói Árvaházat, és hetven éve, hogy a zsidó származású lengyel orvos, gondolkodó, számos jelentős pedagógiai munka szerzője, árvaházának kis lakóival együtt mártírhalált halt a treblinkai német megsemmisítő táborban. Az ENSZ Gyermekjogi Világnapján a Bálint Ház egész napos programsorozattal emlékezik Janusz Korczakra. A hivatalos megnyitó után 16.30-tól rögtön a gyerekek veszik át a szót a felnőttektől: a gyerek-kerekasztal résztvevői (sajókazai, Baranya megyei és budapesti hátrányos helyzetű fiatalok) a gyermekjogokról beszélgetnek. 17.45-től viszont Bombera Krisztina beszélget dr. Herczog Máriával Korczak életéről, miközben Fullajtár Andrea és Borbély Alexandra, a Katona József Színház színművészei Korczak utolsó és talán legszemélyesebb írásából, a treblinkai koncentrációs táborban vezetett naplójából olvasnak fel. 19.30-tól rendhagyó konfliktusmegoldási kísérletre kerül sor: az Import Impro társulat Vajna Virág és Berta Ferenc mediátorokkal közösen járják körül a résztvevők által felvetett kérdéseket. A megemlékezést dokumentumfilm-vetítés zárja: a Korczak életéről szóló film 21.30-kor kezdődik.

A rendezvény minden programja ingyenes! A belépésnél felajánlott adományokat a szervezők a sajókazai hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakképző Iskola részére továbbítják!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.