Nemrég Bojtár Endre irodalomtörténészt, bohemistát faggattuk a 100 éves Bohumil Hrabalról. Így valahogy:
Magyar Narancs: Nekem úgy tűnt, hogy nálunk nagyobb kultusza van, mint Csehországban. Vagyis volt.
Bojtár Endre: Igen, most már pláne. A cseheknél jelentősen csappant az érdeklődés, amikor beismerte, hogy ügynök volt. Utána azért már annyira nem szerették, a fiatalok meg pláne.
MN: Menzel filmjei nem vitték félre a Magyarországon kialakult Hrabal-képet? Biztos, hogy azt a Hrabalt látjuk a filmeken keresztül, akit a könyvei kiadnak?
BE: A Szigorúan ellenőrzött vonatok szerintem zseniális film – ehhez én nem értek –, de az nem egészen Hrabal. Az sokkal több, mint Hrabal. Hrabalban nincs annyi mélység. Hrabal – most már úgy gondolom – elég sekélyes író. A Švejk hagyományát folytatja, de a Švejkigazi tragikuma nélkül; csak egy-két novellában közelíti meg azt a mélységet, ami világirodalmi remekművé avatja a Švejket. Hrabalból szerintem nem sok marad. Ez persze mit sem von le az értékeiből, amit akkor jelentett számunkra.
MN: Mi ennek a magyarázata? A Szigorúan ellenőrzött vonatok után a további Menzel-filmek, főleg, amelyek a ’68-as fordulat utánra estek, azok ilyen könnyed, életigenlő kedveskedések, kis felhőcskékkel.
BE: Ezek kellemes filmek, de semmik.
MN: Viszont hatásosak, hiszen a nálunk kialakult Hrabal-kultusz főként azért lett, mert a művek arról szólnak, hogy „lám, mégiscsak lehet jól élni”.
BE: Pontosan arról szól, hogy lehet a szocializmusban is boldog az ember.
MN: Csak egy kis sör kell hozzá.
BE: Igen, és magasról teszünk az egész cirkuszra, ami körülöttünk van. Azt be kell látni, hogy ezek a filmek döntően járultak hozzá a nálunk kialakult kultuszhoz. Hrabal telibe találta a Kádár-korszakot, a vidám barakkot. Nagyon szeretett is minket.
MN: Hogyha elintézzük azzal, hogy a Hrabal-próza arról szól, hogyan lehet élni, ha…
BE: Nemcsak arról szól azért, hanem a švejki alapfilozófiát próbálta továbbvinni, azt, hogy mi a túlélés művészete. Azt hiszem, és le is írtam sokszor, hogy a Švejk a mi egyetlen hozzájárulásunk a világirodalomhoz, ami megmutatta, hogyan lehet túlélni. De a Švejkben az is benne van, hogy mi lett most velünk, mi van akkor, ha túléltük, itt van a szabadság, ami ránk szakadt, és kiderül, hogy pofa bagót sem ért az egész túlélés. A Švejkben ez is benne van, Hrabalban már nincs. Hrabal megpróbált filozófiai alátámasztást szerezni azzal a kínai bölcselettel, amit Lao-ce mond, hogy az ember megy az úton. Az Őfelsége pincére voltam című regény, ami erről szól igazából, nem túl erős dolog.
MN: Ugyanakkor, ha túllépünk a sör-kolbász alapú jóléten…
BE: Akkor jönnek azok a nagyon jó művei – például a Jarmilka, az egyik kedvencem –, amikben az van benne, hogy milyen, amikor nem lehet élni, amikor megöli a rendszer az embert. Ő azt is tudta, és azok a művei jók.
Az elítélő-megengedő interjú a maga teljességében itt található, Bohumil szelleme pedig a maga teljességében Oliver Malina-Morgenstern dokumentumfilmjében teszi tiszteletét. A játékfilmes részletekkel dúsított alkotás a mester születésének századik évfordulójára készült.
Mennyi volt József Attila havi fizetése, és mit számít ez költői hitelessége szempontjából? Hol húzódik meg a határ a szerzői életrajz és az életmű között? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgetünk elfeledett és újra felfedezett életművekről.
Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.
Képzeljük el, hogy 2045-ben Ukrajna elfoglalja helyét az addigra jelentősen átalakult Európa közösségében, és az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Szerzőnk innen visszatekintve meséli el, 2025-től hogy jutottunk idáig. Egy elvben lehetséges, és főleg Európa számára meglehetősen optimista forgatókönyv.
Mikuláš Černák történetének első epizódja, a Miki után a folytatás is megtölti a mozikat: a Černák minden idők legsikeresebb filmje lett északi szomszédunknál.
Eddig is jó volt minden, de most már aztán végképp az lesz – hirdeti a 2026-os költségvetés tervezete. Családok, nyugdíjasok, harcba! De nem úgy, mert békét hirdetünk, amúgy kövér védelmi kiadással.
A chicagói születésű bíboros XIV. Leó néven lép Szent Péter hivatalába, ő lehet a híd a konzervatívok és a progresszívok között. Beszédében Ferenc pápát méltatta, a békét szorgalmazta.
A Magyar Péter által közzétett hangfelvételből kiderült, hogy a honvédelmi miniszter „szakít a békementalitással”. De nem az lenne az első lépés, hogy kimondják, a magyarok békéjét Vlagyimir Putyin fenyegeti?
Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.
Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügynökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.