„Kénytelen vagyok pörögni” - Kiss Tibor Noé író, újságíró, tördelő

  • rés a présen
  • 2014. szeptember 23.

Snoblesse

Az Inkognitó után itt a második kötet, az Aludnod kellene. Bemutató a Kalicka Bisztróban.

rés a présen: Az Inkognitó után négy évvel idén nyáron jelent meg az új köteted. Mivel telt a köztes időd?

Kiss Tibor Noé: Az Inkognitó viszonylag hamar lecsengett, az Aludnod kellene című második kötetet pedig elég lassan írtam meg ahhoz képest, hogy milyen rövid lett. Lassan, aprólékosan dolgozom, már ami az irodalmi szövegalkotást illeti. Szóról szóra. Amúgy meg nem: tördelőként és újságíróként kénytelen vagyok pörögni. Az írás ilyen értelemben meditáció is.

rap: Szerinted mire számítson, aki belefog az Aludnod kellene olvasásába?

KTN: Elég sok szereplő van a könyvben, akadnak cselekményszálak is. Az olvasó kénytelen lesz odafigyelni, nem csak a főhős zsolozsmájával találkozik. A regény világa még sötétebb. Feloldozás nincs. Cserébe igyekeztem nagyon empatikusan megrajzolni a szereplőim – egy lepusztult mezőgazdasági telepen élő középkorú férfiak – személyiségét. A mindennapi küzdelmeiket, a jóra való törekvésüket és a bennük élő rosszat. A kiszolgáltatottságukat. Egyébként ez, a tehetetlenség élménye rokonítja a könyvet az Inkognitóval.

false

 

Fotó: Valuska Gábor

rap: Az identitástematika az íráson kívül is átszövi az életedet?

KTN: Átszövi. Az Inkognitónak köszönhetően sokkal bátrabban játszom a saját nemi identitásommal. Kevésbé szégyellem magam a nyilvánosság előtt, sokkal jobban látom és el is tudom fogadni a saját szélsőségeimet, a focista macsót és azt a nőt, akit még mindig nagyon kevés ember előtt tudtam felfedni.

rap: Pécsinek lenni mennyire határoz meg téged, és van-e kortárs pécsi szál, amihez kötődsz?

KTN: Jó barátokra, értékes emberekre találtam a városban. A kortárs pécsi szálat számomra elsősorban a Jelenkor körüli társaság tagjai jelentik, hozzájuk kötődöm. Egyébként hiába szeretem ezt a várost, talán soha nem leszek pécsi, mint ahogy soha nem voltam ferencvárosi vagy pestlőrinci sem. Ez alkati kérdés. Egyfelől nagyon szívesen szervezek eseményeket (mint az eddig közel negyven estet megért Irodalmi diszkó a Tititá nevű kocsmában), mégis inkább a saját dolgaimat szeretem bütykölni. Ez pedig helyfüggetlen.

rap: Mit szeretsz legjobban a városban?

KTN: Szeretem, hogy a főutcától öt percre élhetek egy olyan csöndes lakásban, amelyiknek kertje van, madarakkal, macskákkal. Hogy csak tíz percet kell autóznom a teljes sötétségért és csendért. Szeretem, hogy bármikor leülhetek egy teraszra a Király utcában – akár egyedül, akár másokkal, s hogy az ilyen alkalmakat többnyire nem kell megszervezni. De érzem a provincialitás és a belterjesség veszélyét is.

rap: Milyen eseményeken találkozhatunk veled, illetve a kötettel?

KTN: A budapesti könyvbemutatóm október 1-jén lesz a Kalicka bistróban, Fekete Ernő színész közreműködésével. Emellett ősszel a Helyzet Műhelyben (Gólya) is részt veszek egy rendhagyó, a könyv szociológiai vetületét érintő beszélgetésen. Október 13-án az Országos Könyvtári Napok keretében a pécsi Csorba Győző Könyvtárban lépek fel, majd két nappal később Ostravába utazom, a Protimluv folyóirat által szervezett nemzetközi irodalmi fesztivál meghívottjaként. A kötet Facebook-oldalán egyébként minden friss információ megjelenik a könyvről és a hozzá kapcsolódó eseményekről.

rap: Ha otthonra szárnyas oltárt készítenél, kik lennének a fő figurái?

KTN: Senkit sem szeretnék megbántani vallási érzékenységében, de Andrea Pirlo mostanában hasonlít Jézushoz, ő megjelenhetne rajta. Továbbá az X-akták hősei, Gillian Anderson és David Duchovny (utóbbi a Twin Peaksben transzvesztita FBI-ügynökként is feltűnt). Mindenképpen szeretném, ha az oltárból szólna a zene, méghozzá Tim He­ckertől az In the Fog három tétele.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.