„A Világkönyvtár új kötete Camus két regényét tartalmazza. A pestis egy váratlanul kitört járvány embertelen és érthetetlen terrorját írja le - s voltaképpen a fasizmus jelképe. Az író azonban nemcsak a szimbolikus város életében bekövetkezett változásokat ábrázolja, hanem valóságos kézikönyvét adja az egzisztencializmus filozófiájának: az egész életet betegségnek, szenvedésnek, rettegésnek, halálnak fogja fel – írta Köpeczi Béla későbbi oktatási miniszter (1982-1988 között) az 1962-ben megjelent kötet ismertetőjében, ami egyúttal az első magyar nyelvű kiadása is volt – Győry János fordításában – a 15 évvel korábban megjelent regénynek.
Ehhez képest a kötetben szereplő másik regény, A bukás sokkal frissebb volt, azt hat évvel korábban, 1956-ban adták ki, így akár a viszonylag gyors magyar fordítás (Szávai Nándoré) akár „ellenzéki” lépésnek is tűnhetett, legalábbis annak fényében, hogy a francia írók közül Camus volt az, aki a legkarakánabbul kiállt a magyar forradalom mellett. Ezt persze nem kötötték a magyar közönség orrára. „A sötétenlátás persze a francia polgárság rossz közérzetének általánosítása – folytatódik Köpeczi bevezetője. – Ezt egészen nyilvánvalóvá teszi a későbben írt másik Camus-regény: A bukás, mely a belső csődöt most már ellenpontozás, a helytállásra való felhívás nélkül mutatja be. Camus prózája a XVIII. század francia stílusának legnemesebb hagyományaiból nő ki; klasszikusan tömör mondatainak a XX. század intellektuális feszültsége adja meg hideg izzását”.
Nem szólhatnánk egy rossz szót sem, ha itt véget ért volna Köpeczi Béla mondandója, sőt kifejezetten bátor lépésnek is mondhatnánk e művek megjelenését, hiszen a Kádár-rendszer felpuhulása éppen elkezdődött. Így hát nem csoda, hogy a végére mégis muszáj volt a szerzőnek odabiggyeszteni ezt a vörös farkat: „A remekül megkomponált gondolati rendszer gyenge pontjait azonban semmilyen írói művészet nem tudja elleplezni: akik a haladás oldalán állnak, nem hiába állnak helyt, és sohasem magányosak mint Camus konok hőse” – írta Köpeczi, aki ezzel tulajdonképpen saját magának magyarázta a bizonyítványt, hiszen nem mellesleg ő volt a hazai könyvkiadás cenzúrájával foglalkozó és az engedélyezéseket végző Kiadói Főigazgatóság elnöke.
De ugyanígy járt el egy évvel később Tóth Dezső, későbbi kulturális miniszterhelyettes is, amikor egy év múlva a Nagyvilágban, A bukás kapcsán arról írt, hogy „a világ igényeihez alkalmazkodó magatartás finoman aljas motívumainak leleplezésében Camus zseniális írónak mutatkozik, egyes megfigyeléseinek a maguk elszigeltségében hallatlanul nagy realitás értékük és morális mozgatóerejük van”. Csakhogy nem itt ér véget Tóth recenziója: „A részlethatások azonban egyetlen hamis összegzés támogatóivá lesznek, értékük visszájára fordul. Nem igaz, amit az ilyenfajta művekre mondani szoktak, hogy »az imperialista társadalom kétarcúságának tükre” – jegyzi meg a szerző, hozzátéve, hogy azért nem az, „mert a tükör távolság-tartása, a visszaverés eleme hiányzik belőle”.
Ma már érthetetlennek tűnnek az efféle szocialista képet erősítő, abba beillő magyarázatok. A pestis és A bukás régóta megkérdőjelezhetlen klasszikus, számtalan olvasattal, vitákkal, cáfolatokkal. De azt a kérdést, hogy A bukás az imperializmus kétarcúságának tükre-e, és hogy hiányzik-e belőle a visszaverés eleme, valószínűleg senkinek nem jut az eszébe feltenni.
A Jelenkor kiadó pedig folytatja Camus műveinek kiadását, újrakiadását. Tavaly A pestis jelent meg Vargyas Zoltán, idén pedig A bukás Dunajcsik Mátyás új fordításában.
