A holttest körül állt a család. És ő annyit mondott: „Milyen szép ez a ruha!”

Sorköz

Karafiáth Orsolya írása egy könyvről, melynek szerzője bevallottan pszichopata.

Mindannyiunkat érdekel, hogyan lettünk olyanok, amilyenek, a tulajdonságaink közül mi az, amit örököltünk, és mit tett hozzá a személyiségünk kialakulásához a nevelés és a környezet. Életünkben folyamatosan ütközünk, kommunikálunk és próbálunk boldogulni – lehetőleg mások megsebzése nélkül. Ez nem mindig sikerül, ilyenkor legtöbbünket gyötri a bűntudat. De vannak, akik nem így vannak ezzel: simán átgázolnak bárkin, gond nélkül kioltanak életeket, megkínozzák, kihasználják áldozatukat.

„Nem szeret, nem szorong, nem tanul”.

Ennyit mindannyian tudni vélünk a pszichopatákról. Tudjuk azt is, hogy nem minden pszichopata tömeggyilkos, létezik az úgynevezett fehérgalléros változat is, például számos nagyvállalat igazgatója, de egy köztiszteletben álló kutatóról, aki több mint negyven éve él boldog házasságban, gyermekei és barátai körében, eszünkbe sem jutna ilyesmi.

false

James Fallon, a most már magyarul is olvasható A pszichopátia belülről – Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba című könyv szerzője sem tételezte fel magáról, hogy ekkora a gond, míg kezébe nem került saját agyának a felvétele, ami egy pszichopata agya volt. Erre Fallon elkezdte vizsgálni önmagát és a múltját, majd íróasztalhoz ült. Addig csak kívülről, elborzadva olvastunk a pszichopatákról, az áldozatok szemszögéből vagy épp megfigyelő perspektívából – Truman Capote Hidegvérrel című könyve remek példa erre –, most azonban egy érintett tudós elme vezet minket belülre.

Az agyunk működése, a DNS és az epigenetikai jelek értelme csodálatos részletességgel, plasztikus ábrákkal kerül elénk, de persze a mezei olvasót – legalábbis engem – ez az, ami kevésbé mozgat meg. Sokkal inkább beszippant a szerző személyes vallomása, bár az kevésbé nyílik meg előttünk, ha nem ismerjük a jelenségek tudományos hátterét. De együtt letaglózó olvasmányban van részünk, vagyis érdemes végigrágni magunkat az egyébként közérthetően megírt bevezetésen.

„Máskor is észrevettem, hogy amikor mások sírnak valamilyen tragikus vagy szomorú esemény láttán, az én szemem száraz maradt, a szívverésem sem gyorsult fel”

– írja Fallon, és ennek kapcsán felidéz egy kórházi epizódot, ahol is egy acéllapra fektetett halott kislányt kellett megvizsgálnia. A holttest körül állt az egész család, és neki az szaladt ki a száján: „Milyen szép ez a ruha!” De felidézi a családtagok, ismerősök megrökönyödését olyan esetek kapcsán is, amikor mondjuk egy temetésre, virrasztásra hívták, de ő hárított. Még csak ki sem talált indokot, az igazságnál maradva egyszerűen közölte, hogy jobb elfoglaltsága akadt. Persze, egy gyászszertartás valóban nem a legjobb buli, de kinek jutna eszébe így lemondani?! Sokan jelezték neki, hogy valami nem stimmel vele, hogy a reakciói szokatlanok, durvák, sokszor embertelenek. És ő az, aki csak nyerni tud, ha pedig bántják, kegyetlen revansot vesz, akár évek múltán is, sőt, úgy élvezi a legjobban! Alapvető kommunikációs technikája a manipulálás, igazi örömét leli benne, ha a gyengéket kiszúrva és maga mellé állítva éri el a célját. „De honnan tudhattam volna, hogy az agyam rendellenesen működik?” – teszi fel a kérdést a szerző annak ellenére, hogy a felsorolt durva esetek nagyon felkavaróak. „Azt hiszem úgy lehetne jellemezni, mennyire másképp viszonyulok más emberekhez, hogy empatikus sivatagban élek. (…) Az én barátságaim a szokásosnál kevésbé tiszták. Sokak szerint adakozó vagyok, és gyakran segítek másoknak, de az igazság az, hogy ebben jobbára az motivál, hogy később én is felhívhatom őket egy-egy szívességért. (…) Nem lesz rossz vége, senki nem érzi úgy, hogy kihasználtam, átvágtam. Egyszerűen nem őszinte a barátságom” – írja, de kiderül, hogy a családi kapcsolatai sem problémamentesek. „Szóval összességében többen akarnak velem lenni, de elveszítettem néhány jó barátot. Melyik a jobb? Jó próba ez.

Őszintén szólva bizonyos értelemben jobban örülök a felszínesebb kapcsolatoknak – minél több barátom van, annál jobb.

Az eszemmel meg tudom állapítani, mi a helyes, de nem érzem, nem érdekel, és a belátás nem hat a viselkedésemre” – állapítja meg.

De Fallon életét mégis megváltoztatta, hogy megismerte „saját” működését, mert így legalább megpróbál változni – ésszel, bár szomorú következtetése az, hogy „annyi minden belénk van kódolva”, hogy csak „egy bizonyos falig” mehetünk el. A pszichopátia belülről című könyv ennek ellenére reményt ad. Fallon sorsa azt példázza, hogy a szeretet, az odafigyelés igenis segít, mert ezek ismeretében a genetikailag kódolt szörnyűséget bele lehet forgatni jó célokba is.

Fordította: Dudik Annamária Éva; Park kiadó, 2020; 3490 forint

Borítókép: James Fallon

Neked ajánljuk