Hangoskönyv

A végtelenség hiánya

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Sorköz

Többen a könyvbe nem mertek belekezdeni, féltek tőle.

Olyan lett ezáltal a kötet, mint a betegség maga: tabu. Amiről ha nem beszélünk, nincs. A Hasnyálmirigynapló ugyanis búcsúkönyv, haldoklás közben írt memoár, a rettegett rák krónikája. Már olvasás közben is felmerülhetett, hogy van-e közünk a leírtakhoz, és ha igen, hogyan kell tekintenünk: életnek vagy irodalomnak? Az önéletrajzi írások amúgy is mind az irodalom határterületei, de ha egy valóban nagy író enged betekinteni minket a betegszobájába, akkor azt intim közlésnek kell-e tekinteni, az életmű intim kiegészítésének, s nagyon óvatosan, inkább adaléknak kell kezelni, vagy kiszolgáltatott lesz a szöveg, mint a beteg test maga, és innentől mindenki arra használja, amire akarja? Elő lehet, elő kell-e adni? „Tárgy vagyok, amit ide-oda lökögetnek jószándékú kezek és én nem értek semmit.” Ha valóban „csak” szöveg, s hozzá az élet, a valóság valóban csak alapanyag volt, akkor elmondható, felolvasható, meg is filmesíthető akár. Ha élet és valóság, persze akkor is, csak akkor az a valaki, aki megszólal, valóban csak alakít, magára húzza a szerepet. De kit játszik? Ki a szereplő? Hogyan kellene eljátszani? A színésznek úgy kéne beszélnie, mintha maga sem lenne egészséges? El kellene gyengülnie? Mi a feladat ilyenkor? Talán csak annyi, mint ahogy most Alföldi Róbert megoldotta: érthetően, egyszerűen mesél, mintha valóban a napló írója beszélne. Hozzánk? Önmagának? „…az életünk valaki másnak fontos lehet?” Alföldi végig tartja ezt a ki­egyensúlyozott hangot, ritkán lesz csak modoros, és azt is főleg akkor, amikor valahogy a szöveg is modorosnak tűnik.

Akik tartottak a műtől, azoknak javaslom így, ebben a formában a megismerkedést, ugyanis az Alföldi közvetlen hangja, a teljesen egyszerű, mindennapi közléseket idéző hangolás okán a szöveg közel jön.

Ez a „közel” néha olykor zavarba is ejtő: a sorjázó jegyzetek egymásutánja közben olykor elvész a fókusz, fedésbe kerül a tény, hogy utolsó szavakat kapunk.

Kiállításmegnyitók, díjkiosztók, közte előbb kemo, majd sugár, elegáns irodalmi kiszólások: egy egészséges ember árnyéka. Odavész a tétje így a kihagyott napoknak, illetve nem is érzékelhetők. Ám ahogy leírom, úgy zavarba is ejt ennek a megjegyzésnek az igazságtalansága: pusztán szöveggel ezt hogyan lehetne megoldani? Talán valamiféle elválasztó zene segítene. Néhány jól megválasztott hang, effektus. Esetleg nagyobb szünetek és hangsúlyosabb kihagyások? Furcsák így kimondva a dátumok is, ilyen komolyan, végig egyetlen hangon, jegyzőkönyvszerűen. Nyilván kötelező mondani, és talán ez az egyetlen lehetséges módja ennek. Olvasva átszalad a szemünk a dátumokon, de szóban jelezni kell az idő múlását, egy-egy fejezet, azaz egy-egy nap végét.

  
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló (hangoskönyv)
Hungaroton

Lehet, hogy a szöveg képezte hiányok miatt van most is hiányérzetem? Hogy hiába a megjegyzések a gyengeségről, a rossz gyomorról, nem megyünk közelebb vagy mélyebbre. Elegáns távolság a belemenés helyett, amit a felolvasás csak kiemel. „Jól van ez a most, csak elég rossz. De minden rendben van.”

*

Rákról szóló vallomást sokan és rettentően sokféleképpen írtak már, irodalomként is, naplóként (akár blog formában) is tematizálódott. Akadt olyan szerző is, aki Esterházyhoz hasonlóan, próbálta meglátni a betegség humoros oldalát. A test elmúlását is sokan próbálták már megragadni. E naplóval is trendsetter lett, míg korábban az aparegényeknek, azóta a betegségregényeknek lett „divatjuk”, mégis: nem talált még nyelvet magának a rák, pedig ott a súlyos kérdés: „Meddig lehet bohóckodni? Sokáig. De nem a végtelenségig. A halálos betegséget, és a rák az, akkor is, ha nem halunk bele, valahogy (és tisztelettel valahogy!) a végtelennel hozzuk kapcsolatba. Ezt nem érzem, a végtelenséget. Igaz, a végességet se.” Hallgatva Alföldit, még inkább aláhúzódik bennem a sok-sok kétely, ami a szöveggel kapcsolatban felvetődött bennem. Mit is várunk egy betegség leírásától? Miért tudná egy éppen beteg ember megragadni azt? Közhely, de kell távolság az író és az írása tárgya között: amit hallunk, azok így a vázlatok. Csak éppen soha, senki nem írja meg belőlük a Művet.

„Erőtlen vagyok, ez most a legigazabb mondat sajnos” – halljuk meleg, megnyugtató hangon. És összeszorul a szívem, suttognám a búcsúzónak, hogy nem szégyen gyászolni önmagunkat, egy betegségben vergődő, tehetetlen jelent, illetve a soha el nem érkező jövőt. És nem szégyen elengedni a szellemességet sem. Mert a humor ebben a könyvben szerintem nem a fölülemelkedésé és a szerzőtől megszokott graciőz lebegésé. Azt tapasztalom (de ez szigorúan irodalmon túli tapasztalat), hogy mindig csak addig működik a humor, amíg van még legalább egy icipici remény és amíg nem taglóz le a fájdalom. Utána is lehet valami, de azt már ódzkodnék még a legfeketébb humorral is érintkezésbe hozni. És ennek megértéséhez kellett nekem Alföldi előadása. Ő képezte meg azt a távlatot, ami megemelte a szöveget. Esterházyt ismerjük, ott van a fülünkben! Remek előadó volt, elegáns beszélgetőpartner, elég volt a puszta hangja, hogy megjelenjen a figura. A félmosoly. Annak idején azt hittem, túl hamar jelent meg a könyv. De mi lett volna a kellő távolság? Azóta jobban értjük a betegséget? Megjavult netán a magyar egészségügy? Távolibbnak érezzük Esterházy elveszítését? Ugyan. Viszont ennek a megjelenésnek jót tett az idő. Úgy láttatja magát a beszélőt, hogy mégsem zavar össze az ismerősségével.

Hungaroton, 2020

Kedves Olvasónk,

ez a cikk a Magyar Narancs – a közkedvelt nyomtatott periodika – 2020. december 10-i számában jelent meg.

Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy az olvasóját – vagyis Önt – meggyőzzük arról: érdemes a Narancsot megvásárolnia is. Hisz a Narancsban, minden Narancsban zsákszám vannak ehhez hasonló pompás dolgok – és a lap immár digitálisan is előfizethető, s számítógépen, okostelefonon és tableten is olvasható.

Méltán népszerű oldalunkon, a magyarnarancs.hu-n természetesen nem csak fizetőfal mögötti tartalmakat talál – mindig érdemes benézni hozzánk. De a legjobban mindketten akkor járunk, ha legközelebb már előfizetőként látjuk viszont.

Visszavárjuk!

 A szerk.

 

Narancs Előfizetés | Magyar Narancs

A Magyar Narancs és a Magyarnarancs.hu - a miénk azon kevés újság egyike Magyarországon, amelyik nem függ a kormánytól és egyetlen üzleti érdekcsoporttól sem, és amely fennállása óta, vagyis bő három évtizede nem kell, hogy másra hallgasson, mint a saját lelkiismeretére és a legjobb tudására.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.