Könyv

Az isteni Sarah

C. W. Gortner: Az első színésznő

Sorköz

Létezik-e színészi halhatatlanság? Nem is olyan régen ez a mély értelmű kérdés egyetlen valamirevaló színészi portréinterjúból sem hiányozhatott.

Akármi legyen is a helytálló válasz, a nagy francia díva, Sarah Bernhardt neve okvetlenül ott szerepelhetne a pozitív bizonyságok vagy épp a ritka kivételek sorában. A színpad császárnőjének emlékezete ugyan­is minden jel szerint valóban örökkévalónak tekinthető, hiszen máig születnek az isteni Sarah-t a középpontba állító filmek, színművek, életrajzi regények.

A legújabb ilyen regény a nagy nőalakokra meg a Tudorokra specializálódott amerikai szerző, C. W. Gortner műve, amely többszörösen is zavarba ejtheti gyanútlan olvasóját. Ha valaki Sarah életútját nem a színésznő szárnyaló prózájú, ám emellett erősen kozmetikázott és fikciós jellegű önéletrajzából szeretné megismerni, vagy egyszerűen csak pontosabb, egzaktabb beszámolót szeretne kapni e rendkívüli pályafutásról és annak történeti közegéről, az meglepve fogja tapasztalni, hogy a fülszöveg szerint egyetemen történelmet és írást oktató Gortner csak úgy ontja magából a tárgyi tévedéseket, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Így hát, állításával ellentétben Racine még érintőlegesen sem élt XV. Lajos korában; a Kean, a színész az 1860-as évek közepén már rég nem számított új darabnak; a modern Párizst kialakító Haussmann báró nem volt III. Napóleon minisztere; a nagy színésznő 1923. március 26-án nem egy héttel a halála előtt állt – hanem éppen aznap veszítette életét. De a legfájóbb alkalmasint mégis az a tévedésgubanca, amely az 1870-es évekre helyezi Sarah és az ifjabb Dumas megbeszélését A kaméliás hölgy tervezett ősbemutatójáról. „De Marguerite Gautier karakterét magáról mintáztam” – mondja itt a szerző, jóllehet drámájának bemutatójára valójában 1852-ben került sor, amikor a nagy színésznő alig nyolcesztendős volt csupán. Vagyis 1872 táján már vajmi felesleges volt őt darabjával a Théâtre du Vaudeville felé terelgetni, a címszerepet pedig kényszerűen Eugenie Doche-ra bízni – hiszen ez húsz esztendővel korábban már mind megtörtént. (Ehhez képest szinte csak megmosolyogtató, hogy a magyar fordításban ott leljük a 19. század közepén merőben inadekvát kérdést: „Érdeklik a musicalek?”)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.