Novellistaként indult, majd gasztronómiai, gasztrotörténeti tárgyú kutatásokat végzett. Írt irodalomtörténeti esszéket, az utóbbi években pedig leginkább regényeket közöl. Műveit összeköti valamiféle kedélyes életesség, zsírospacal-hedonizmus. Nagy nők és nagy ebédek krónikásaként van elemében, anekdotáiban egyszerre freccsen az étolaj és az ondó.
Szórakoztató és érzékeny irodalmi témájú esszéiben – amelyeket a számomra legkedvesebb könyvében, a Mérgezett hajtűkben gyűjtött össze – leginkább olyan szerzőket mutat be, akik maguk is kedvvel szürcsölték az élet nektárját, és nagy láttató erővel írták meg élményeiket. Így kerül személyes kánonjának élére Rabelais, Boccaccio és Szép Ernő, de Cserna-Szabó jól tudja, hogy a kalandor író szerepének mára csak a paródiája játszható el érvényesen. Fikciós műveiben ezért tűnhetnek a szereplők egyszer két lábon járó Szindbád-idézetnek, majd a Kretén humorlapból kiollózott karikatúrának, a történetek vadsága pedig hol a két világháború közötti magyar ponyvairodalmat, hol a tévés valóságshow-k gátlástalanságát idézi.
Mindez művészi programnak talán kevés, de egyéni írói hangnak elégséges, legalábbis a szerző kitartó népszerűsége és töretlen alkotókedve alapján. Az Extra Dry játékos műfaji öndefiníciója szerint „opera buffa”, vagyis melodramatikus túlzásokkal, hisztérikus áriákkal zaklatottá tett vígopera. Kiindulópontja a Kortárs Magyar Valóság, ahol a szereplők reggel dolgozni mennek, délután bevásárolni a Lidlbe, este pedig veszekednek a vacsoraasztalnál. Közéletnek nyoma sincs, de méltányolható, hogy Cserna-Szabó közös, hétköznapi tapasztalatainkat kívánja átgyúrni irodalommá. Nem ugrik el a valóság elől, viszont nagyjából olyan irállyal értelmezi azt, mint Donald Trump a Twitteren. Dermesztő, hogy minden egyes férfialakja alpárian szexista.
Nemcsak az eleinte főszereplőnek tűnő, felszarvazott Aladár jellemzi a feleségét kizárólag a külseje alapján, „zöld macskaszeméről”, „átlagon felüli melleiről”, „formás lábairól” morfondírozva bekezdéseken át, hanem a féltékeny barátnők is így látják Erikát („cicije pattog, mint két felfújt labda”). A nők „tulajdonképpen olyanok, mint a macskák: imádnak pisilni, imádják a simogatást és imádják a szőnyegeket is”, bölcselkedik egy másik szereplő, a harmadiknak pedig egy „kurvaforma nősténnyel” akad dolga. Sokatmondó, hogy az elbeszélő egyedül annak a férfi figurának a külsejét írja le, akiről kiderül, hogy homoszexuális.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
