A Michael Schumacher – újságíró, Allen Ginsberg életrajzírója – által szerkesztett The Essential Allen Ginsberg című könyv első, amerikai kiadása 2015-ben jelent meg, aminek magyar fordítása Nélkülözhetetlen Allen Ginsberg címen idén látott napvilágot az Európa Könyviadó gondozásában.
Ez a nagyon sokszínű, a költő munkásságát és életét számos különböző aspektusból bemutató, a fülszöveg szerint is vállaltan mozaikszerű kötet nem törekszik teljességre, inkább csak ízelítőt kínál egy nagyon gazdag és szerteágazó szöveganyagból. Időnként mégis sokkal árnyaltabb képet nyújt az életműről, mint egy pusztán verseket felsorakoztató gyűjtemény, vagy egy gondosan összerendezett naplóválogatás. Hiszen ebben a kötetben műfajok és médiumok széles palettáján keresztül Ginsberg alkotásainak legjavával találkozhatunk. Nem marad ki az Üvöltés és a Kaddis sem, amelyek kétségtelenül a 20. század amerikai költészetének legnagyobb hatású darabjai, azonban előkerülnek olyan versek és esszék is, amelyeket eddig nem olvashattunk magyarul. A költő a beatgeneráció megkerülhetetlen alakjaival – Jack Kerouack, Neal Cassady, hogy csak a legnagyobbakat említsük – folytatott levelezéseinek részletein keresztül pedig az egyéni életművőn jócskán túlmutató dimenziók felé mutat a kötet. Az pedig természetesen mindennél izgalmasabb, amikor a különböző műfajú és eltérő indíttatásból született szövegek párbeszédbe lépnek egymással, így az egyes, mára ikonikussá vált költemények keletkezési körülményeivel is megismerkedhetünk.
A kötet első, legterjedelmesebb szakaszában összegyűjtött harminchat vers kronológiai sorrendben ível át Ginsberg költői pályáján a korai szövegektől élete egyik utolsó költeményéig. A magyar változat előszavát követően azonban szerepel még egy vers, a Többszörös identitás kérdőív, amelyet a kötet számos költeményéhez hasonlóan szintén Gyukics Gábor fordított, és aki az október elején az Írók Boltjában tartott kötetbemutatón fe is olvasta ezt. Sajnos nem egyértelmű, hogy az amerikai kiadás elején is szerepel-e ez a szöveg, mindenesetre kiválóan előrevetíti a könyv izgalmas sokszínűségét, amelyben legalább annyi hatás és szemléletmód keveredik, mint Ginsberg identitásában.
A Gyukics által fordított versek egy részéhez egyébként lábjegyzetek is tartoznak, ezek pedig nagyban megkönnyítik az egyes szövegek befogadhatóságát. Ahogy arra a könyvbemutatón Gyukics Gábor is felhívta a figyelmet, Ginsberg költészetére is jellemző az úgy nevezett name-dropping, ami azt jelenti, hogy „az amerikai beatköltészetben rengeteg referencia van, mindig valakiről vagy valamiről beszélnek, hogyha nem tudod mi az, akkor elvesztél”. Ezeknek a „rejtvényeknek” a megfejtésében azonban a legtöbb esetben nem nyújt segítséget a kötet. Ha a könyv szerkesztőjének valóban Ginsberg esszenciájának bemutatása, nélkülözhetetlen szövegeinek összegyűjtése volt a célja, akkor kissé csalódást keltő, hogy a koncepció által valamelyest sugallt filológiai közelítés, a szövegek kritikai jellegű feldolgozása sajnos elmaradt.
A versek olvasását viszont jól kiegészítik a különböző prózai szövegek, esszék, naplórészletek és levelek, amelyeken keresztül a költemények is egészen új megvilágításba kerülnek. Az Amikor a zene irányt vált, a városfalak megremegnek című írásban például egészen konkrét iránymutatásokat kapunk a költemények olvasásával, értelmezésével kapcsolatban, természetesen magától a szerzőtől. Ezáltal pedig megismerkedhetünk Ginsberg költői hagyományokhoz és klasszikus formákhoz való viszonyával is, szerinte ugyanis
az egyéni felfedezés „sokkal inkább árulkodik a valóságról, mint egy előre kiválasztott minta, amibe úgy öntjük bele az anyagot, hogy torzítjuk, zavarossá tesszük, csak hogy elférjen benne...”
A kötetben előkerülő más írásokhoz hasonlóan ez a szöveg is közelebb hozza az olvasóhoz Ginsberg költészetfelfogását, aki az általa említett előképek és hatások – Whithmantől és Rimbaudtól Shelleyn át egészen Lorcáig – felmutatásával életművének legfontosabb darabjait (Hogy történt a Kaddis) is tudatosan kapcsolja egy tágabb irodalomtörténeti kontextushoz. Arról nem is beszélve, hogy a válogatásban helyet foglaló több esszé akár a beatnemzedék manifesztumának is tekinthető. A 20. század kultúráját és művészetét jóformán minden téren átjáró és átformáló irányzat gyökereihez is kulcsot adnak Ginsberg írásai. A beatgeneráció egy meghatározása című szövegben például valójában öt anekdotán és megközelítésen keresztül vázolja fel a „beat” elnevezés eredetét és az egész mozgalom legfontosabb jellemzőit.
Bár a prózai szövegek vitathatatlanul fontos adalékokat szolgáltatnak Ginsberg költői életművéhez – az Amerikai Szenátus Igazságügyi Bizottsága előtt tett, az LSD hatásairól szóló nyilatkozatát vagy a Prózai hozzájárulás a kubai forradalomhoz című esszéjét olvasva Ginsberg aktivista tevékenységéről és világlátásáról is képet kaphatunk, levelin és naplórészletein keresztül pedig első kötetének előkészületeiről is értesülhetünk –, a szerkesztési elv azonban nem mindig világos. A szövegekről – a két interjút leszámítva – nem tudjuk meg, eredetileg hol és mikor jelentek meg, éppen ezért az sem egyértelmű, hogy milyen intenciók alapján, miért éppen ezek a darabok kerültek be a válogatásba. Így ezek az egyébként több szempontból is fontos és értékes szövegek néha sajnos a levegőben lógnak.
A Nélkülözhetetlen Allen Ginsberg hiányosságai és következetlenségei ellenére is érdekes olvasmány lehet azoknak, akik még csak most ismerkednek Ginsberg munkásságával. Ez a kötet egy jó kiindulópont a beatnemzedék költészetében való első elmélyüléshez, miközben a mester életművét már jólismerők is találhatnak benne finomságokat. Főleg, ami a kötetet záró fotóválogatást illeti, hiszen Ginsberg kameráján keresztül abba a szobába is bepillanthatunk, ahol az Üvöltés legendás sorait papírra vetette.
Európa Könyvkiadó, 2022, 450 oldal
