Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket.
Lantos Péter, az Angliában élő magyar orvosprofesszor 2006-ban megjelent Sínek és sorsok című memoárja után ezúttal egy gyerekeknek szóló könyvben ír családja deportálásáról, a bergen-belseni koncentrációs tábor borzalmairól, valamint megmenekülésének kalandos történetéről. A kis Péter még öt éves sem volt, amikor fűrésztelepet üzemeltető családját a makói gettóba költöztették, hogy onnan Szegedre, majd Strasshofon és Bécsújhelyen át Bergen-Belsenbe szállítsák őket. Első emlékeire, de még inkább a túlélő családtagok beszámolóira és saját későbbi kutatásaira támaszkodva meséli el az „utazást”, miközben minden eufemizmus nélkül igyekszik valamelyest mégis feldolgozhatóvá és érthetővé tenni a borzalmakat a fiatal olvasók számára.
A szerző időrendi sorrendben számol be saját és családja megpróbáltatásairól Magyarország német megszállásától egészen a hazatérés utáni első iskolanapig. Különleges hangulatot ad a könyvnek, hogy bár a gettó zsúfoltsága, az elviselhetetlen kosz, később pedig a marhavagonokban és a koncentrációs táborban tapasztalt embertelen körülmények is szóba kerülnek, a szöveg jelentős részében mégsem a megannyi szörnyűség részletezése, sokkal inkább a bizonytalanság, nem ritkán az unalom érzékeltetése dominál. „A gettólét nagyon unalmas volt. Mindenhol zsúfoltság uralkodott, a kis kert pedig olyan koszos lett, hogy már nem lehetett játszani benne. Reggeli után anyuval mentem a piacra, de a nap hátralévő részében szinte semmit nem lehetett csinálni” – olvashatjuk egy helyen, de később is számos részletet találunk arra vonatkozóan, hogy gyakran a halál közvetlen közelségénél is rémisztőbb az őrlő tétlenség, és hogy senki nem tudja, mit hoz a holnap.
A történtek megértését segítik a kötet végén található fényképek, amelyek még személyesebbé teszik az elbeszélést, valódi arcot adnak a visszaemlékezés szereplőinek. A családi fényképekhez írt rövid anekdotákból és kiegészítő információkból ráadásul azt is megmutatjuk, hogy a felfoghatatlan veszteségek és traumák árnyékában hogyan tudta anya és fia újrakezdeni az életét. Kétségtelen, hogy a családtagokról és felszabadított rabokról készült felvételek mellett különösen érdekes annak az amerikai katonának a portréja, aki ott volt a kisfiút és az édesanyaját szállító vonat felszabadításakor, és akivel évtizedekkel később hosszas keresés után tudta felvennie a kapcsolatot a szerző. Ugyancsak nagyon hasznosak az átlátható térképek, valamint az utolsó néhány oldalon böngészhető gondosan összeállított szójegyzék is, amelyek vázlatos, általános iskolai szintű történelmi tudás mellett is követhetővé teszik az egyébként is jól szerkesztett és egyszerű nyelvezetű szöveget.
Bár a gyermeki nézőpontnál összességében hangsúlyosabb az elbeszélés retrospektív jellege, kiemelt szerepet kapnak a – tudatosan szerkesztett és utólag minden bizonnyal némileg dramatizált – dialógusok, azokon keresztül pedig az anya és az apa alakja. A kisfiú ugyanis még a legreménytelenebb pillanatokban sem veszíti el természetes kíváncsiságát, így megannyi kérdésére válaszolva valójában a szülők vázolják fel a körülöttük zajló események alakulását és a második világháború menetét. „Amíg egymás után tudod feltenni a kérdéseket, nem fenyeget az éhhalál. Majd akkor kezdek el aggódni, ha abbahagyod” – mondja az anya a koncentrációs táborban. Ezeknek a beszélgetések a dinamikája egyfajta iránymutatást is ad a könyv olvasáshoz, a közös olvasáshoz, aminek legfontosabb tétje, hogy újabb és újabb kérdéseket ébresztve tartsa életben a holokauszt áldozatainak emlékét.
Lantos Péter: A fiú, aki nem akart meghalni. Kolibri Kiadó, 2024, 208 oldal, 4299 forint. Fordította: Miks-Rédai Viktória
Lantos Péterről lapunk legfrissebb számában olvasható riport, amelyben a családjáról, a deportálásról és a könyv keletkezéséről beszél:
