"Hálás lennék, ha így vethetnék véget az életemnek"

Sorköz

Halálról és életről című könyvét közösen írta halálos beteg feleségével, akit 65 évnyi házasság után, 2019-ben vesztett el. A naplószerű bejegyzések Marilyn Yalom közelgő haláláról, az erre való felkészülésről tudósítanak. A 90 éves szerzőt otthonában értük el telefonon.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. december 21-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Magyar Narancs: A haláltól való szorongás és ennek legyőzése központi témája a munkásságának. Az, hogy terapeutaként ennyit foglalkozott e szorongással, segített önnek, amikor a halál közelsége a felesége utolsó hónapjaiban mindennapi valósággá vált?

Irvin D. Yalom: Úgy érzem, a halálszorongás nagyban függ attól, hogy mennyire teljes életet éltünk, mennyi mindent bántunk meg belőle. Ami engem illet, csak nagyon kevés dolgot kellett megbánnom, úgy érzem, sokkal többet értem el, mint amire valaha is számíthattam, csodálatos feleségem volt, aki az éle­tem nagy részében elkísért. Így aztán nagyon kevés halálfélelem van bennem. Emlékszem, jó néhány éven át végstádiumban lévő, rákban szenvedő betegeknek vezettem terápiás csoportot. A csoportból mindenki meghalt. A halálszorongásom egyre csak erősödött, mígnem vissza is mentem páciensként a pszichoterápiába. Ez nagy segítségemre volt.

De azóta, hogy a feleségem meghalt, nem nagyon szorongok a haláltól. Jó életem volt, a közelgő haláltól nem nagyon félek.

MN: Amikor felnőtt fejjel ismét pszichoterápiába kezdett, szakmabeli létére mennyire tudott civilként részt venni az üléseken?

IDY: Nagyon is. Mindig is úgy éreztem, hogy ha terapeuta akarsz lenni, az a legfontosabb, hogy te magad is járj terápiába. Erre biztattam mindig a diákjaimat is. Annak, akinek olyan nehéz gyerekkora volt, mint nekem, szükséges a terápia. Nem is egyszer. Ami azt illeti, most is járok, a fájdalmamon dolgozom.

MN: „Halj meg idejében” – idézi a könyvében Nietzschét. Frappánsan hangzik, de valóban létezik jó idő a halálra?

IDY: Szerintem igen. Számomra például most érkezett el a megfelelő idő. Minden beteljesült az életemben, amit szerettem volna. Itt az ideje számomra. Nietzschét sokszor idézem, az Amikor Nietzsche sírt volt az első regényem. Nagy ember, nagy gondolkodó volt, minden tiszteletem az övé.

MN: Mint írja, a felesége életének utolsó hónapjaiban újraolvasta a Szemben a nappal című könyvét. Ez a könyve a halálfélelemről, annak legyőzéséről szól.

IDY: Az elmúlt hónapokban a regényeimet olvastam újra, a Nietzsche-regényemet is. Most épp a Schopenhauer-könyvemet olvasom, a végén járok, igazán élvezem. Arra jutottam, hogy talán A Schopenhauer-terápia a legjobb könyvem. És a csoportterápiáról is sok mindent meg lehet tudni belőle. Mindig nagyon érdekelt a csoportterápia, tankönyvet is írtam a témában. Vaskos kötet lett, az angol kiadás vagy 800 oldal.

MN: Azt írja a könyvében, hogy olykor haragot is érzett a felesége iránt, amiért ő fog előbb meghalni kettejük közül.

IDY: Igen, de ezek csak pillanatnyi érzések voltak. Amit viszont állandóan érzek, az a fájdalom és a feleségem iránti szeretet. Tizennégy éves korom óta ismertem, megváltoztatta az életemet. Négy gyerekünk született, nagyon sokat beszélünk róla, szinte állandóan, de még mindig nagy fájdalmat érzek, ha arra gondolok, hogy meghalt. A fényképeire sem nagyon akarok ránézni.

 
Fotó: Urs Jaudas

MN: Mint írja, sok gyászoló özveggyel dolgozott terapeutaként.

IDY: Igen, és azt gondoltam, sokat tudok erről a fájdalomról, de csak amikor engem is elért, akkor jöttem rá, hogy csak ily módon értheted meg teljesen, mi is ez a fájdalom.

MN: A felesége hatására kezdett el fikciós műveket is írni?

IDY: A feleségem francia–német összehasonlító irodalomtörténetből doktorált a Johns Hopkins Egyetemen. Tudós ember volt, franciául és németül folyékonyan beszélt, míg én az angolon kívül egyetlen nyelven sem tudok megszólalni. Az irodalom iránt azonban már a megismerkedésünk előtt érdeklődni kezdtem. Rossz környéken nőttem fel, az olvasás, a könyvtár sokat segített. Amikor megismertem őt, az első dolog, amire felfigyeltem, hogy közös bennünk, hogy itt egy lány, aki ugyanannyira odavan a könyvekért, mint én. Már tizenévesen történeteket írtam, verseket is. Ő is író volt, de nem történetmesélő; tudományos munkákat írt, az utolsó könyve olyanok visszaemlékezéseiről szól, akik gyerekként élték át a második világháborút.

MN: A felesége azt írja, hogy önök mindketten „kulturális értelemben zsidó gyökerekkel” rendelkeznek, de nem hisznek „a halált túlélő tudatban”. Terapeutaként milyen tapasztalatokat szerzett arról, hogy a hit mekkora segítség egy haldokló számára?

IDY: Nagyon sok betegnél láttam, mennyi mindent kapnak az istenhittől, a túlvilági életben való hitüktől. Az én hitrendszerem nem így működik. Amikor gyerekként a bár micvómra készültem, megkérdeztem apámat, miért hisz Istenben. „Mégis, hogy tudnék hinni Istenben a holokauszt után?” – válaszolta. Sok közeli családtagját megölték a holokausztban. Gyakorló zsidó volt, tartotta a zsidó étkezési szokásokat, ugyanakkor azt mondta, nem tud Istenben hinni azok után, ami a holokausztban a zsidókkal, a családjával történt. Ez rám is igaz, nem hiszek, de tudom jól, hogy a hit segít az embereken a nehéz helyzetekben.

MN: A felesége az orvosasszisztált öngyilkosságot választotta, ami legális Kaliforniában.

IDY: Nagy híve vagyok az eljárásnak. A feleségem olyan súlyos beteg volt, annyit szenvedett, hogy úgy döntött, él ezzel a lehetőséggel és megbízza az orvosokat, segítsenek neki véget vetni az életének. Vannak országok, ahol ezt meg lehet tenni, Hollandia is ilyen, míg az Egyesült Államokban vannak államok, amelyek engedélyezik, mások meg nem. Kaliforniában, ahol élünk, legális.

Orvosi segítséget kaptunk, de a feleségemnek önkéntesen kellett lenyelnie a gyógyszert tartalmazó italt, ami kioltotta az életét. Az egész nem tartott tovább egy percnél.

Hálás vagyok, hogy élhetett ezzel a lehetőséggel. Ha a helyzet úgy hozza, mert csak végstádiumos, gyógyíthatatlan betegek élhetnek vele, hálás lennék, ha én is így vethetnék véget az életemnek.

MN: A könyvében felidézi azt a pillanatot, amikor úgy döntött, terapeutaként nyugdíjba vonul. Hiányzik a praxis?

IDY: Néhány éve úgy éreztem, hogy a memóriám már nem a régi, hogy már nem vagyok képes hosszú távú terápiát tartani, mert nem tudom felidézni, mit mondtak a pácienseim hetekkel vagy hónapokkal korábban. Most már csak egy-egy alkalmas konzultációkat tartok, naponta egyet. Zoomot használok már évek óta. Jól bevált az egyéni terápiákban, a használata meg is változtatta a szakmát. Szinte minden terapeuta, akit ismerek, manapság Zoomot használ. Emellett egy könyvön is dolgozom, olyan történetek lesznek benne, amelyek hasznosak lehetnek a terapeuták oktatásához. 35 olyan történet, amelyeket az egyalkalmas konzultációk ihlettek. Természetesen mindig kikérem a pácienseim engedélyét, és nem felismerhetők a történetekben. Boldogabb vagyok, ha írhatok, igyekszem is állandóan írni.

MN: Nem csak írja a könyveket, gyűjti is. Főleg első kiadású Dickens-köteteket. A felesége az egyik bejegyzésében azt írta, a Karácsonyi énekből nincs jó állapotú első kiadásuk. A könyv megjelenése óta sikerült beszerezni egyet?

IDY: Mindig is nagyon szerettem Dickenst, a legnagyobb történetmesélők egyike, de Karácsonyi énekem azóta sincs.

(A Halálról és életről című kötetről itt olvashatnak.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk