"Hosszú története van minálunk a cenzúrával kapcsolatos küzdelemnek"

Sorköz

A fiatal felnőtteknek szóló irodalom első számú sztárját is elérte a tévéforradalom, sorozat lett első regényéből: az Alaska nyomában az HBO GO-n látható. Híres utolsó szavak, depresszió, iskolai cenzúra – John Green bestsellerszerzővel telefonon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az Alaska nyomábanból végül tévésorozat lett, de eredetileg játékfilmet terveztek belőle. Sarah Polley (színész, rendező – a szerk.) is írt egy forgatókönyvet a regényből.

John Green: Igen, ő is írt. Az elmúlt 14 évben rengeteg különböző nekirugaszkodás volt. Az első filmverziót Josh Shwartz írta, aki végül megcsinálta a sorozatot. Remek forgatókönyv volt, de a stúdiónak nem kellett. A regény akkoriban nem volt valami sikeres, így nehéz is lett volna győzködni a stúdiót.

Aztán jött Sarah Polley, nagy szeretettel dolgozta át a könyvet, de megint nem történt semmi. Ezt még egy forgatókönyv követte, nekem az is tetszett, abból sem lett film. Végül, 14 évnyi sikertelen próbálkozás után, megkerestek, hogy mit szólnék egy nyolcrészes sorozathoz. Így happy enddel végződött a sztorink, de sok szívfájdalom árán jutottunk el ide.

John Green

John Green

Fotó: Wikimedia

MN: Az Alaska nyomábant állítólag a saját szörnyű, gimis élményei ihlették. Valóban megszenvedte az iskolás éveket?

JG: Az biztos, hogy nem a legjobb éveim voltak. Emlékszem, akkoriban állandóan azt szajkózták a szülők, hogy ezek az életed legjobb napjai. Hát, én erre csak azt tudtam mondani, nagyon remélem, hogy nincs így. A későbbi élményeim csak megerősítettek ebben: sokkal jobban szeretek felnőtt lenni, mint amennyire tinédzser szerettem lenni. Nem voltam valami jó tanuló, de szerencsém volt, a tanáraim hittek bennem. Különösen az irodalomtanáraimnak köszönhetek sokat.

MN: Megvannak még a középiskolás irodalmi próbálkozásai?

JG: Néhányat megőriztem. Jónak azokat éppenséggel nem mondanám. De épp ezért voltam szerencsés, mert a tanárok komolyan vették az írásaimat.

MN: Mondana egy konkrét példát?

JG: Az egyik ilyen középiskolai művem, amelyre jól emlékszem, egy novella volt; egy fiúról, aki a világtól elzártan cseperedik. Az egyetlen könyv, ami elérhető számára, a King James-féle Biblia. Innen meríti a szókincsét, ódivatú kifejezésekkel beszél. Ezt nem is nézik el neki a társai. Amikor kilép a világba és iskolába kerül, kiközösítve érzi magát. Nem volt jó írás, de azért akadt egy-két érdekesebb fordulata.

MN: Pudge, az Alaska nyomában főszereplője a hírességek utolsó mondatainak megszállottja. Önnek is voltak hasonló mániái diák­­író korában?

JG: Magam is nagy érdeklődést tanúsítottam a híres utolsó szavak iránt, de ez később, az egyetemen tört rám. Annyi utolsó mondatot akartam tudni, amennyi emberileg csak lehetséges.

MN: Melyek a kedvenc utolsó szavai?

JG: Például Emily Dickinson utolsói szavai: „I must go in, the fog is rising” (Be kell mennem, a köd felemelkedik). Voltak az életemnek depressziós szakaszai, ilyenkor úgy érzem magam, mintha pont ez történne velem. A depressziót gyakran valamiféle elhatalmasodó sötétségként írják le, holott nekem mindig úgy tűnt, mintha épp felkelne a nap, és a köd felemelkedik. Mindig is sokat jelentettek nekem Emily Dickinson szavai.

MN: A regényeit az ún. YA-irodalomhoz (young adult: fiatal felnőttek – a szerk.) sorolják. Nincs ebben valami le­ereszkedés a magas irodalom irányából?

JG: Nem érdekelnek a címkék. Szeretek tinédzserekről és tinédzsereknek írni. Ettől még nem lesz kevesebb vagy kevésbé fontos egy regény. A kedvenc regényeim jó része kamaszoknak íródott. Ma akár Salinger Zabhegyezőjére is ráillene a young adult címke.

MN: Az Alaska nyomában női főszereplőjét Alaska Youngnak, a Papírvárosokét Margo Roth Spiegelmannak hívják. Rögtön megvannak a nevek, vagy többféle változattal kísérletezik az írás során?

JG: Általában másik névvel kezdem, mint amelyik a végleges lesz. Van egy remek száma a The Velvet Undergroundnak, a Stephanie Says, ebben van az a rész, hogy „the people all call her Alaska”. Ez a szám nagyon sokat járt a fejemben írás közben. Aki csak megfordul a regénybeli Alaska körül, mind úgy érzi, valami nagy távolság választja el őt tőle. És ami távoli, azt hajlamosak vagyunk romantikus színben látni. Ami pedig Margot-t illeti, a Spiegelmanban ott a német tükörszó. Az emberek Margot-ban azt látják, amit látni akarnak, de az nem az igazi Margot, csupán egy visszatükröződő kép.

MN: Több amerikai iskolából is kitiltották az Alaska nyomábant. Miért?

JG: Az Egyesült Államok egy komplikált ország, de ez is része az életnek Amerikában. Hosszú története van minálunk a cenzúrával kapcsolatos küzdelemnek. Rendszerint egyébként az történik, hogy egy szülő panaszt emel az Alaska nyomában ellen, mire az iskola vezetése elolvas néhány oldalt, és eltávolíttatja az iskolai könyvtárból vagy az órákról. Főleg a regény szexuális tartalma ellen emelnek kifogást. Elég frusztráló dolog, különösen, hogy elég sokat tudok az oktatásról, arról, hogyan oktassuk a gyerekeinket. Hiba megvonni tőlük a bizalmat.

(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. december 5-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.