„Kicsináljuk magunkat, aztán mártírok vagy házisárkányok leszünk” – az Állítsátok meg Terézanyut! szerzőjét kérdeztük

Sorköz

Rácz Zsuzsa új regényében egy szabad lelkű lány megházasodik, és egyik napról a másikra Kovácsné lesz belőle. Elvárják tőle, hogy szuperanyu legyen, de gyakran csak a zombi sikerül.

magyarnarancs.hu: Hogyan készültél fel a Kovácsné kivan megírásra?

Rácz Zsuzsa: A Nesze neked Terézanyu! volt a legutolsó könyvem, akkor még csak egy gyerekem volt, sokkal több időm maradt saját magamra és az alkotásra. Az írás volt az énidőm. Szerintem mindenki azt hiszi rólam, hogy kőgazdag bestseller író vagyok, de rohadtul nem erről van szó. Az Állítsátok meg Terézanyut! óta mást sem csinálok, mint próbálom megérteni, hogy mi az isten van a nőkkel. Gyerekkorom óta naplót írok. Nagyon jó megfigyelő vagyok. Volt olyan időszak kislány koromban, amikor nyomozó akartam lenni.

magyarnarancs.hu: Nem akarsz esetleg filmforgatókönyvet írni? Az Állítsátok meg Terézanyut!-ból is készült film.

RZS: Én írtam a dialógusokat, de a mai napig azt gondolom, hogy vannak nálam erre alkalmasabbak. A forgatókönyvírás szakma, amit meg kell tanulni. Amúgy mindent szeretnék írni, csak nincs időm. Viszont nagyon sokat olvasok éjszaka három és négy, vagy négy és öt között. Nagyon rossz szokás. Egy ponton rájöttem, hogy így a gyerekeim nem látnak olvasni.

magyarnarancs.hu: Hogy tudsz időt szakítani az írásra két gyerek mellett?

RZS: Nem tudok. Cikkeket írtam nagyjából mindenhova, talán a Magyar Narancsnak pont nem. Azt csináltam, amit minden szabadúszó, próbáltam a felszínen maradni. Én emellett szupervizor vagyok, vagyis segítő szakember. Az elmúlt húsz évben sok női csoportot vittem, úgyhogy ezekből a tapasztalataimból is táplálkozik a könyv. A Terézanyu-pályázatokban is sok, a női léttel kapcsolatos tabu kérdéseket teszünk fel, és kiderült, hogy tényleg a munka adja az identitásunk alapját. Mintha nekünk állandóan bizonyítani kéne, hogy dolgozom, nem csak gyereket nevelek. Ez az egyik, ami miatt megírtam a Kovácsnét. Szívszaggató, hogy Magyarországon a nőknek mennyire kemény meló életben tartani egy kisbabát, ott lenni vele állandóan, minden igényét kielégíteni és közben valahogy családként is működni. A pszichológia normatív krízisnek hívja, de mindegy, hogy hogy hívjuk, krízis, és iszonyú kevés támogatást kapnak benne a nők. Én ezt éltem meg, és nyilván ez visszaköszön a főhős, Kéki Kata életében is. Egy gyerek születésével egyik napról a másikra változik meg az életünk, és hirtelen azt se tudod ki vagy, hol vagy, mi történik a testeddel, a lelkeddel. Sebezhetővé válsz te magad is, nemcsak a gyerek, de ezt az állapotot már nem értékeli senki, szemben azzal, hogy mennyire körülrajonganak amikor várandós vagy. Engem megölt a kialvatlanság, erről sem beszélünk. Miért nem kelnek fel a férfiak a gyerekekhez? Azért nem kelnek fel, mert nem beszélünk arról, hogy képesek rá, és muszáj lenne.

 
Kovácsné kivan
Forrás: Felhő Café kiadó

magyarnarancs.hu: Többnyire azt mondják, hogy én nem tudom megszoptatni.

RZS: Igen, de például magára tudja kötni, sétálhat vele fel-alá, a tejet le lehet fejni előre, nagyon sok mindent lehet csinálni. Magyarországon a legutolsó kutatások is azt hozzák ki, hogy a nők és a férfiak szerint is a nők felelősek mindenért. Így csináljuk ki magunkat, aztán mártírok vagy házisárkányok leszünk, hol ez, hol az. Ha meg van pénzkereső állásod is, akkor abba kétszer annyit kell beletenned, mint egy férfinak vagy egy gyermektelen nőnek. Minden azt harsogja, a gyerek a legfontosabb, és neked mindent oda kell adnod. A szüleink a funkcionális gyereknevelést tanulták meg, a mi generációnk már mást képvisel szülőként, az igény szerinti szoptatást, a kötődő nevelést, a hordozás fontosságát.

magyarnarancs.hu: Ez nem terhel rá még nagyobb felelősséget a nőkre?

RZS: Rengeteg a magunk felé támasztott elvárás. Ha anya leszel, mindent el akarnak adni neked, elsőként az ideológiát, hogy milyen feltételekkel nevezheted magad jó anyának. Persze úgyse tudsz megfelelni, de nagyon szeretnél, mert nincs ennél nagyobb küldetés az életben. Azt érzem, bármit csinálok, a fő műveim a két gyerekem és a családom férjestül. Én egyébként nem vagyok szuperanya, nekem ez végtelenül nehéz volt, erről írok is a Kovácsnéban. Minden a munkamegosztáson múlik, de a társadalmi munkamegosztás iszonyú igazságtalan. A globális GDP egyharmadát állítjuk elő mi nők az ingyen munkánkkal. Az, hogy egyáltalán működik a világ, nagyrészt a nőkön múlik. Ha ezt a gondoskodó munkát nem végezzük el, amiben benne van az egészségügyi szakdolgozóktól kezdve a szociális munkásokon át a tanárokig minden, akkor itt megállna az élet. Ezeken a területeken nem lehet jól keresni, ezért többnyire nők végzik, nem vonzó a férfiak számára. Amíg nincs a parlamentben ugyanannyi nő, mint férfi, addig nem tudunk arról beszélni, hogy családi szinten mi az egészséges munkamegosztás.

 
Fotó: Palágyi Barbara

magyarnarancs.hu: Meg lehet ezt oldani politikai eszközökkel?

RZS: Rendszerszintű változásra csak az oktatásban van lehetőség. Amíg papucsférjnek gondolják azt a férfit, aki magára köti a kisbabáját, mint Fekete-Győr András, addig nincs miről beszélni. Magyarországon száz éve tanulhatnak a nők, és még ennyi ideje sincs, hogy van jogunk választani, lehet magántulajdonunk, saját bankszámlánk, jogunk az abortuszhoz. Örüljünk, hogy a nagyanyáink és dédnagyanyáink kivívták ezeket a jogokat, különben nekünk kéne kimenni az utcára. Nem tudom, mi a megoldás. Mindenesetre nagyon durva az a hatalmi retorika, ami visszaparancsolja a nőket a konyhába. 1921 óta adják át a Nobel-díjakat. Azóta majdnem ezer férfi kapta meg, és csak hatvanegy nő: a hatvanegyedik éppen Karikó Katalin. A Nobel-díjról is férfiklubok döntenek, a fizetéskülönbség minimum 15-17 százalék, a szellemi pályákon 30. Miért tudna hinni magában az a nő, aki nem lát női példaképeket maga körül, csak kopaszodó, idős férfiakat?

magyarnarancs.hu: Azt nyilatkoztad az Állítsátok meg Terézanyut! után, hogy nehezen viselted a sikert, és főleg a férfiak nehezen viselték, hogy sikeres vagy.

RZS: A férfiak nem szeretik a sikeres nőket.

magyarnarancs.hu: Miért mondod ezt?

RZS: A Terézanyu-film rendezőasszisztense, Szigeti Csilla volt az egyetlen nő az egész stábban rajtam kívül. Én azért estem ki a filmből, mert lehetetlen volt dacolni a megtermett férfiemberekkel, akikkel dolgozni kellett. Próbáld meg az érdekeidet érvényesíteni egy olyan körben, ahol te vagy az egyetlen nő – és te mondjuk nem vagy méhkirálynő típus, aki mindenki mást kicsinál.

magyarnarancs.hu: Anyaként mit teszel a gyerekeid egészségesebb nőképéért?

RZS: Kiselőadásokat tartok a lányaimnak. Nagyon fogékonyak rá, de nagyon gyorsan azt tudják mondani, hogy anya, ne kezdj már megint szónokolni! Ők másképp állnak már ehhez. Igaz, hogy ez nem egy reprezentatív helyzet, mert olyan családban nőnek fel, ahol van egy ilyen harcos nő, mint én. Kopp Mária kutatásai mérföldkövet képviselnek Magyarországon. Ő azt mondja, hogy a férfiakat agyonnyomja a családfenntartás terhe, ezért általában korábban is halnak meg. A patriarchátus konkrétan öl ebben a formájában. A fehér, középkorú, gazdag férfiaknak talán jó, de a globális kapitalizmus valójában nagyon igazságtalan konstrukció. Örültem a Barbie-filmnek, mert ha a tömegkultúra nyelvén tudunk erről beszélni, és lehet rajta jókat röhögni, akkor talán változhat valami.

 
Fotó: Palágyi Barbara

magyarnarancs.hu: Mint a Kovácsné kivan.

RZS: A Kovácsné közép-kelet-európai válasz, a középkorúak válasza a Barbie-ra.

magyarnarancs.hu: Várod a sikerét?

RZS: Nem vagyok semmire sem felkészülve. Stay grounded, maradj a földön, a fejed lehet a fellegekben, de te a földön járj. Ez pszichológiai kifejezés egyébként. A házimunka például abszolút alkalmas arra, hogy földelje az embert. A Kovácsnét azért tudtam megírni, mert az utolsó négy-öt hónapban alig végeztem házimunkát. Fantasztikus volt.

magyarnarancs.hu: Ki végezte el helyetted?

RZS: Senki. Na jó, ez nyilván nem igaz, a férjem is csinálta, kicsit a lányaink is, de alapvetően elengedtük, nyári szünet, kölcsönlakásban laktunk a lányaimmal, 30 négyzetméteren, magasról szartam a rendre, a főzésre, napi 12 órát írtam... Ha látnád, hogy mi van most a mi lakásunkban! Annyit mondok, a porcicák és a pókok nálunk nagyon boldogok.

magyarnarancs.hu: Az Állítsátok meg Terézanyut! után nyilatkoztad, hogy a magas irodalmi körök nem értékelték a könyvedet.

RZS: Olyan mondatokat kaptam, hogy sikeres vagy, de nem is vagy igazi író. Mit képzelsz te magadról, hogy írónak nevezed magad!? A metró mozgólépcsőjénél lehet látni egy nagyon jó plakátot: „Komolyzene nincs, csak zene van.” Csak irodalom van.

Erről eszembe jut R. Kelényi Angelika, aki októberben hunyt el, mindössze 53 évesen. Kilenc éve a Terézanyu pályázat fődíjasa volt egy brutális történettel. Olyan helyzetből állt fel, ami sokunkat kinyírt volna, de ő elkezdett írni, mert annyi támogatást kapott, hogy már képesnek érezte magát rá. Tíz év alatt vagy negyven könyvet írt; írt olyat, ami a pánikbetegséggel foglalkozik, megírta a saját történetét fiktív formában, írt történelmi regényeket, és több tízezer olvasónak szerzett örömet a könyveivel. Hallottad a nevét? Ugye, hogy nem? Na ezért baj az elitista megközelítése az irodalomnak, szerintem, mert ha valaki, hát ő megérdemelte volna, hogy íróként maximálisan elismerjék, minden szinten. Jövőre megrendezzük a 10. Terézanyu pályázatot, az Eisberg Hungary Kft. támogatásának köszönhetően. Egyik a témája éppen a sisterhood: a női közösségek megtartó ereje lesz, a másik a nők testi-lelki jóléte, amit nagyon nehéz megteremteni, mert agyonterheljük magunkat. Angelikának is emléket állítunk majd általa, lesz neki szentelt különdíj.

 
Fotó: Palágyi Barbara

magyarnarancs.hu: Mit jelent a könyvborító? Mintha az Állítsátok meg Terézanyut! példánya agyonnyomna egy nőt, akinek a lába kinyúlik.

RZS: Azt akartuk megjeleníteni, hogy Kovácsné kivan. Egy fiatal lány kifeküdt az anyaság terhe alatt. Biztos nem lep meg, de nekem is vannak rossz napjaim. Nagy kudarcok vannak mögöttem.

magyarnarancs.hu: Milyen kudarcok?

RZS: Például az Aranyanyu-díj.

magyarnarancs.hu: Miért nevezed kudarcnak?

RZS: Ez életem egyik legnagyobb kudarca, bár egyben talán legsikeresebb projektje: az első olyan díj volt, ami kizárólag az úgynevezett női hivatásokban – egészségügy, oktatás, szociális szféra – szolgálatot teljesítő, mégis láthatatlan nők kaptak. Nagyon szép projekt volt, mindenki imádta, és nagyon csúnya, ám rendkívül közhelyes és törvényszerű véget ért hét szép, de nehéz év után. Nekem ebből nagyon kemény volt fölállni. Minden addig működik, amíg mindenkinek az érdekei egy irányba mutatnak, abban a pillanatban amint fel kell vállalni egy helyzetet, ami konfliktussal jár, vége. Kőkeményen megtanultam, hogy nem minden arany, ami fénylik.

magyarnarancs.hu: Miért egy kisebb kiadónál, a Felhő Cafénál jelenik meg a könyv?

RZS: Nem akartam nagy kiadóhoz menni, jól ismerem a működésüket. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni, és itthon sajnos nem sokra becsülik a szerzőket. Tabutéma az is, hogy egy könyvből a szerző kapja a legkevesebbet, átlagban hét százalékot kap, ez nagyon kevés. Olyan kiadót szerettem volna, amely támogat. Évuékkal (Péterfy-Novák Éva - a szerk.) azt tapasztaltam, nem fontos, hogy szórakoztató irodalmat vagy szépirodalmat írok, egyszerűen  örülnek, ha jó a szöveg. Tavaly nyáron elmentem Todiba tanítani (a Péterfy-házaspár olaszországi otthona, ahol kurzusokat is tartanak), ott rengeteg támogatást kaptam. És tényleg megírtam. Évuék intézmény lettek Magyarországon, és nagyon nagyra értékelem, amit az egyenlőségért, a nőkért, a gyerekekért, a családokért tesznek. Évuval ugyanabba a gimibe jártunk és ugyanaz volt a magyartanárunk is. Biztos, hogy van köztünk valamilyen misztikus kapcsolat, nagyon jókat tudunk röhögni együtt.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk