Ünnepélyes keretek között, az időjárás viszontagságai miatt a szokásostól kicsit eltérően, a Gerbeaud Átrium-termében kezdődött meg az idei könyvhét. Az ünnepélyes megnyitón Nádas Péter osztotta meg gondolatait élőben és az online jelenlévőkkel.
"Szónoki képességek híján valami olyasmiről szeretnék beszámolni, amiről ebből az alkalomból, ilyen ünnepélyesen, a könyvhetek majd 100 éves történetében minden bizonnyal egyetlen nagyrabecsült elődöm nem beszélt. A földigiliszták veszélyes életéről" - kezdte beszédét.
"A veszély én magam vagyok. Nem mintha témámmal meg akarnék lepni bárkit, ne legyenek megütközések. Csodálatos egy lény a földigiliszta. Mikor éjszaka a fészerhez vezető járdára lépek, és ők levegőzni kijöttek a téglák között a réseken, hogy éljék a maguk társasági életét, alig tudom elkerülni, hogy szét ne tapossam őket. Képzeljétek emberek, miattuk olykor a saját járdámat kell megkerülnöm. Én mondom néktek, aki Esterházy Péter szavai szerint az utolsó magyar paraszt író lennék."
Nádas Péter szövegfolyamában később a földigilisztákon kívül a harkályok is előkerültek, pontosabban egy harkály:
"A természeti egyenlőség elvét viszont ki sem lehetne belőlem verni. Embertani állandóm. Így aztán tudhatom és tudatom, hogy a termékeny talaj alfája és omegája, mércéje nem én vagyok, hanem a közönséges földigiliszta léte, jóléte.
Ha meg éppen mégsem a földigiliszták veszélyes és csodálatos életéről találnék beszélni, hanem a harkályról, akkor nem a harkályokról úgy általában, miként nem az emberekről úgy általában, hanem erről az egyetlen harkályról - ahogy hivatásom szigorú szabálya tőlem megkívánja-, róla és senki másról, aki itt él valahol a közelünkben, és aki reggelente a diófán dolgozik.
Szándékosan beszélek a harkályról is személyként. Nem ami, ahogy az akadémiai szabály követelné, hanem aki. Ragaszkodom hozzá. Nem tárgy, habár meglehet ez már nem az a harkály, akit én korábbról ismerek, hanem az unokája vagy a dédunokája. Akkor is ő, aki jön, hogy spirálban végigkopogjon a fánkon, majd módszeresen nekimenjen mások, a széncinke, a kékcinke, a veréb, a poszáta, a stiglic, a tengelice, a meggyvágó és a szajkó saját két kezemmel gondoson megácsolt etetőjének.
Peremén kapaszkodik meg, ahol egyetlen más madár nem kapaszkodna így. Hosszú csőrét belevágja egyszer, kétszer. Drága japán gyékény lemezekkel borított tetőzetét áttöri. Hétre hét, szemem láttára kapja szét. Újra kell építenem. Megint elölről kezdenem.
Hosszú életemben legalább hatszor kellett mindent elölről kezdeni. Romeltakarítás, újjáépítés. Azt sem tudom talál-e férget, szédszedi. Kétszer építettem újra a többieknek. Néha ugyan ő is eszik mondjuk egy szem napraforgót, nagy figyelemmel kapkod ki valamennyit a faggyúgolyókból is, rácsüggeszkedik, olykor le is szakítja az ágról. De látom ám, nem érti a harkály, nem érti, mondja magában, nem értem, nekem nem is ízlik Leginkább a többiek iránti kíváncsiság vezeti az etetőhöz, a saját különbejáratú opportunizmusa. Legyek olyan már, mint a többiek, egyem, amit a mások esznek."
A folytatásban Nádas kitért arra is:
"Minden élőt szerkezeti helyén kéne tudnunk követni. Kellett volna tudnunk követni. Kellett volna. Csak úgy mellékesen emlékeztetnék rá, hogy a diktatúra mindig a szakmákat szedi szét először, az ő nemük szerint."
Majd szintén a földigilisztákról beszélve hozzátette: "A paraszti bölcselet legfeljebb vigasztalhatja önmagát, de nem a teremtést. Hogy a kettévágott féreg az ekének megbocsát."
"Bizony mondom néktek kedves testvéreim, embernek az ember a legnagyobb természetes ellensége, és így aztán nála tényleg nem él csodálatosabb lény e földtekén. Ha valamit mások szétszednek, földig rombolnak, és meggyaláznak, ő fölépíti. Romvárost, jogot" - mondta el a beszéd zárásaként. "Ő persze mindig saját maga a mások is. Egy más ő. Legalábbis emberemlékezet óta így teszi, és nem is lehet őt önmagáról soha többé leválasztani. Ha már egészen odáig felér a saját kis eszével, hogy építkezéseit ajánlatos az alapoknál kezdeni. Annyiszor kell összeraknia, ahányszor a vele azonos mások szétszedik, gondolná az ember, de nem, sajnos többször. Pontosan eggyel többször kell összeraknia. Nincs mese. Mese fogytán tisztem szerint nincs más dolgom, mint hogy megköszönjem szíves figyelmüket. Az idei könyvhetet a lehető legünnepélyesebben megnyitom.
Azért még irodalmi dizőzként belesuttogom a mikrofonba, ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom miben. De elveszíteni sem éri meg.
A ma induló programsorozat vasárnapig tart: százhetvenhat pavilonban összesen száznyolcvankét kiadó kötetei közt böngészhetünk a Vörösmarty téren és a Duna-korzón. A négy nap alatt több mint hatvan könyvbemutató, mintegy ezer dedikálás (listájukat lásd ITT) , koncertek, játszóház és egyéb esemény szerepel a programban. A könyvhéten játszóház is nyílik, ahol külön programokkal és mesekönyvekkel várják az Ukrajnából menekült gyerekeket.
Hogy könnyebb legyen a sokszínű kínálatban tájékozódnunk, idén is kiadták a szervezők a szokásos könyvheti listájukat, amelyet itt lehet megtalálni. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke korábban elmondta, hogy a lista több mint háromszáz címet tartalmaz. Mivel a papírhiány, a növekvő nyomdai árak és infláció, a gazdasági válság egyaránt nehezítik a kiadók helyzetét, ezért idén olyan kötetek is rákerülhetnek a könyvheti újdonságok jegyzékére, amelyeket már áprilisban kinyomtattak.
A részletes programkínálatot pedig ezen a linken érhető el. Mindemellett érdemes böngészni a könyvhét Facebook-oldalát, mert ott is folyamatosan hírt adnak az izgalmasabbnál izgalmasabb programokról, például arról, hogy pénteken délután még egy együtt olvasós flashmobot is tartanak.
