Ajánló

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom
  • 2021. december 1.

Sorköz

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Első regényének első változatát „belső használatra” szánta, csak ismerőseinek mutatta meg, ám a sokszorosított kézirat eljutott a Fekete Sas Kiadóhoz, ami alapos szerkesztés után 2015-ben jelent meg Homokember címmel. Második regényét közvetlenül az önéletrajzi ihletésű kötet megjelenése után kezdte el írni, majd hagyta félbe – kudarcnak ítélve azt. „Ha nincs a pandémia és a kijárási tilalom, talán nem is vettem volna elő a félbehagyott saját regényemet” – nyilatkozta nemrég, s ennek az „elővételnek” lett eredménye az Álomidő, ami két fiatal nő különös kapcsolatát meséli el – szélsőségek közt mozogva, ám sohasem szélsőségesen. A történet egy zátonyra futott itáliai nászúttal kezdődik: a megalázott – tipikus, középosztálybeli – menyasszony, Rita nem tehet egyebet, minthogy lelép. Hazafelé menet ismerkedik meg a különös nevű motoros lánnyal, Ororral, akinek a nevénél már csak a sorsa különösebb; nyomorúságos körülmények közt nőtt fel a Dzsumbujban, de onnan kitört, és – Rita számára addig elképzelhetetlen – szabadságban éli az életét. Az Álomidő voltaképpen e két nő „road movie”-ja a Dzsumbuj, Belső-Erzsébetváros és az olasz tengerpart között, álomszép és rémálmokkal terhelt tájakon, sok-sok szimbolikus jelentéssel.

Lengyel Gáborral áprilisban készítettünk interjút, melyet itt olvashatnak el:

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.