Könyv

Semmi sem lett jobb

Csabai László: A vidék lelke

Sorköz

Két évvel ezelőtt a szerző egy csaknem 900 oldalas nagyregényben dolgozta föl – sajátos szempontból, meta-detektívtörténet formájában – az 50-es évek nyírségi eseményeit. A Szindbád, a forradalmár főhőse, a korábbi regényekből már jól ismert Schiffer Árpád detektív Szibériából tért vissza, hogy a kommunista hatalom megbízottjaként tevékenykedje végig a korántsem dicsőséges évtizedet egészen a címben is jelzett forradalmi fordulatig. A szerző legújabb könyve e nagy prózai kísérlet, a realista történelmi narratíva és a detektívregény összeházasításának melléktermékeiből indul ki. Olyan kistörténetekből, amelyek ugyan nem adnak ki egy központi elbeszélést, de kirajzolnak valamiféle mozaikos képet, amelyben ráadásul a főhős, Szindbád nélkül egészen máshová kerülnek a hangsúlyok.

Csabai 2006-os debütáló könyve, A hiéna reggelije is elbeszéléskötet volt, a 2014-es Száraz évszak pedig mintha közvetlen előzménye lenne a mostani kötetnek. Legalábbis szerkezeti, prózapoétikai szempontból. Ott páros, Csabai saját terminusával „duovellákat” találtunk, itt pedig „triovellákat”, vagyis egy főcím alatt három rövidebb elbeszélést kapunk, melyek motivikusan vagy metaforikusan függnek össze egymással. Ez a hármas struktúra egyszerre izgalmas és kissé veszélyes. Az esetek többségében valóban többrétegű, többhangú, talányos hiátusokkal bíró elbeszélésszövet jön létre, máskor azonban olyan érzésünk támad, csak azért volt szükség bizonyos szövegrészekre, hogy meglegyen a hármas egység.

A vidék lelke – egy kis szegedi kitérővel – a Csabaitól megszokott környezetben, a Nyíregyháza másának tekinthető Nyárligeten és környékén játszódik. Egyfajta kelet-magyarországi Yoknapatawphaként épül kötetről kötetre a Nyírség legendáriuma, amelyben éppúgy vonulnak fel Csabai figurái, ahogy Faulkner félig fiktív, félig történelmi alakjai népesítették be az ő déli megyéjét.

A mű gerincét, akárcsak a Szindbád, a forradalmár esetében, az 50-es évekbeli történetek adják, ám itt van egyfajta időbeli mozgás: a Horthy-rendszerből indulva, háborún, kommunizmuson, forradalmon, Kádár-rendszeren át jutunk el a rendszerváltásig, majd tovább, a kötetzáró kortárs történetekig.

A novellák alaptónusa kopár és kíméletlen, inkább a hétköznapi beszéd felé mutat. Mintha Tar Sándor kilátástalanságát vegyítenék Borbély Szilárd Nincstelenekjének elkeseredettségével, hogy keserű humorral spékelve írják tovább a magyar vidék nyomorúságának krónikáját. De a testi-lelki nélkülözés ilyen töménységű ábrázolása nem könnyű feladat. Egyrészt fennáll a veszély, hogy egy idő után irreálissá vagy legalábbis abszurddá válik, másrészt nehéz kikerülni a kliséket.

 

*

Csabai a nagyprózában ügyesebben kerülgeti e buktatókat, mint A vidék lelke elbeszéléseiben. Most mintha futószalagon érkeznének a sorscsapások, nincs időnk megrendülni, együtt­érezni, de talán még ennél is nagyobb baj, hogy az elbeszélések szereplői is kárvallottjai lesznek a nyomorúság gépies halmozásának. Csak úgy sorjáznak a pártfunkcionáriusok, elvtársak, tszcs-dolgozók, brigádvezetők, akiknek fellépéséből, majd eltűnéséből nem sok minden következik, azon a tanulságon túl, hogy az élet szívás. Ők sokszor panelmondatokban nyilvánulnak meg, amelyekről nem lehet eldönteni, iróniának szánta-e az író vagy sem. „A nép nem bírja már a sarcot, a nyomort. Fellázadnak, és visszahozzák Horthyt és az embereit. (…) Megölik a vörösöket, vagy­is minket.”

A közhelyes mondatok gyakran elfedik a történetek egyedi fordulatait, így elsikkad az a sajátos tudás, amivel Csabai rendelkezik a Nyárliget környéki bokortanyák mélyvilágáról. De van néhány erős motívum, amelyek fenntartják az érdeklődést akkor is, amikor a történelmi lecke felmondása kiszámíthatóvá válik. Az egyik ilyen a szexualitás, illetve a hiánya. A nemi élet – mindenki csak gyakásként emlegeti – jobbára csak vágyakozásképpen jelenik meg. Ha netán el is jutnak a szereplők az aktusig, abban nincs köszönet. „A nyírségi meg a beregi ember nem csinál nagy hűhót a nemi érintkezésből. Nincs is ismerete a dolog finom és kéjmarasztaló részleteiről. A férj a pulyák elszunnyadása után ráfordul az asszonyra, egy kis ideig dulakodnak, aztán lefordul róla.” Ennyi, azaz mégsem, mert a történetekben azért elég ritka, hogy férj az asszonnyal, asszony a férjjel „gyakjon”, az aktusok túlnyomó része házasságtörésből következik.

A könyv utolsó harmadának elbeszélései már a rendszerváltáskori helyzetet és az azóta eltelt időt követik. A tanulság nem meglepő, semmi sem lett jobb. Korrupt, pénzéhes, igénytelen tolvajok váltják a régi urakat. „Bár Naményben még nincs KFC. Ez a helybeli ifjúság nagy sérelme. Az idősebbeké meg az, hogy egyesek, akik korábban meg sem fordultak a környéken, a rendszerváltás után hússzor annyi földre tettek szert, mint a volt téesztagok.” KFC és földmutyi, ezek az új generációs traumák. Meg Kuknyó Robi, „az ávós pribékek és terménybegyűjtők méltó utóda”, aki közlekedési rendőrként túl sokat bírságol, hacsak le nem fizeti valaki. Csabai novelláskötetében a történelem nehézkedése szinte agyonnyomja Nyárliget jobb sorsra érdemes alakjait. Nincsenek egyéni történetek, nincsenek jobb és rosszabb pillanatok, boldog epizódok, csak ez a felülről jövő, elviselhetetlen, végül magukat az elbeszéléseket is megnyomorító nyomás. Ebben a leszedált viszonyrendszerben nemigen találni olyan momentumot, amelyben ennek a vidéknek a lelke megjelenne. A hiánya annál inkább.

Neked ajánljuk