Szilágyi Domokos Takarjátok be nagypapát című versét írták fel a Cinege utca járdára azok a civilek, akik néhány éve a költészet napján Orbán Viktor háza előtt hagynak verseket – írja a 444.hu.
Petra és baráti társasága 2017-ben, a Posztolj verset az utcára kezdeményezés miatt Arany János A walesi bárdok című versét hagyták a járdán a miniszterelnök háza előtt; azóta minden évben felírnak egy verset a Cinege utcában. Az idei vers a koronavírus-járványra reflektál.
*
Szilágyi Domokos
Takarjátok be a nagypapát
Ó, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, rohanj rohanvást,
tapicskolj a februári enyhületben, agg égerek, aszott fenyvek alatt,
hagyd magad mögött a várost, keresztül-kasul közös és, persze,
hasznos érdekekkel, szerelmi titkos játékokkal s pofozkodással
olykor,
fuss az agg fenyvek, aszott égerek alatt, a sárban; mert, lám, sáros
a halálba vezető út,
fuss, mert a főorvos már a folyosón hisztizik, hogy aszongya:
- Kortizonadta, a betyár mindenségit, hova lett a mentőszekrény
kulcsa! -,
s Rózsika nővér épp most keres, reménytelenül, vénát nagyapa
karján, kezefején,
s nagyapa hallgat, mert beszélni nem tud, de tudja, hogy ki-ki
tartozik egy halállal,
és hogy sáros a halálhoz vezető út,
s nagyapa hallgat, nagyapát katéterezik,
s néha elsírja magát, mert talán eszébe jut, hogy legtöbb, amit
ember elérhet: hogy hiányzik.
És rohanvást rohanván jöve a szűz, Nebáncsvirág nevezetű,
és végiglihegett a folyosón, kórtermek ajtaja előtt, hol ágytálak
bűzlöttek, katéter kanyargott, pisis nagyapákat tettek tisztába
rózsikanővérek;
lihegett a leányzó s csattogott, mint szófogadatlan kölyök, ki le nem vetkezik az X-sugarak
előtt, s röntgen-képén inggombok kereklenek,
és végigcsattogott a szűz, s a hetesbe nyitván, látá nagyapát,
ki meztelen vala; talán melege volt, talán tisztába akarták tenni, mint a
csecsemőt; talán csak nem bírta magára húzni a takarót béna
kezével;
és benyitván a szűz, visszariadott az ő nagyatyjának
mezítelenségétől, és rohant rohanvást a folyosóra, s kiáltva kiáltott:
- Kedves nővér, takarja be nagyapát!
- Takarja be maga!
- Nővér drága, takarja be nagyapát!
- Na és? Magának is hozzá kell egyszer szoknia.
- Bácsi kérem, takarja be nagyapát!
- Menjen, leánka, a n é l k ü l maga sem volna a világon!
És rohan a folyosón és könyörög, hogy takarják be nagyapát,
és rohanunk és könyörgünk, hogy takarjátok le nagyapát,
t a k a r j á t o k l e n a g y a p á t,
mert nagyapa már a sáros úton ballag,
mert nagyapa már túl sokat tud a jövőről,
mert nagyapát l e k e l l takarni,
LE KELL TAKARNI,
mert csak születünk még, és nekünk szemérmetlen a szemfedő,
l e t a k a r n i k e l l nagyapát, hogy többé sose látsszék,
mert hiába várja útja végén a szemfödő, mely szemérmetlenül
föllebben, és túl sok a vád alatta,
jaj, takarjátok le nagyapát,
jaj, takarjátok le,
jaj, nagyapa, hát nem azt hitted te is, hogy eszme nélkül értelmetlen
az értelem, és eszmény nélkül világtalan a világ,
jaj, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, fuss, rohanj rohanvást
és kiálts,
és kiáltsd:
Jaj, takarjátok le nagyapát,
jaj, takarjátok le,
jaj,
jaj,
és rohanvást rohan, jajgatván, szüzek szüze, míg a nap leáldozik, „és megjön ő hozzá a galamb estennen, és ímé, leszakasztott olajfalevél vala szájában.” (Mózes, I. 8, 11)
