Takarjátok be a nagypapát – Idén Szilágyi Domokos versét írták fel a járdára Orbán utcájában

  • narancs.hu
  • 2021.04.11 20:23

Sorköz

„S néha elsírja magát, mert talán eszébe jut, hogy legtöbb, amit ember elérhet: hogy hiányzik” 

Szilágyi Domokos Takarjátok be nagypapát című versét írták fel a Cinege utca járdára azok a civilek, akik néhány éve a költészet napján Orbán Viktor háza előtt hagynak verseket – írja a 444.hu. 

Petra és baráti társasága 2017-ben, a Posztolj verset az utcára kezdeményezés miatt Arany János A walesi bárdok című versét hagyták a járdán a miniszterelnök háza előtt; azóta minden évben felírnak egy verset a Cinege utcában. Az idei vers a koronavírus-járványra reflektál. 

*

Szilágyi Domokos

Takarjátok be a nagypapát

 

Ó, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, rohanj rohanvást,

tapicskolj a februári enyhületben, agg égerek, aszott fenyvek alatt,

hagyd magad mögött a várost, keresztül-kasul közös és, persze,

hasznos érdekekkel, szerelmi titkos játékokkal s pofozkodással

olykor,

fuss az agg fenyvek, aszott égerek alatt, a sárban; mert, lám, sáros

a halálba vezető út,

fuss, mert a főorvos már a folyosón hisztizik, hogy aszongya:

- Kortizonadta, a betyár mindenségit, hova lett a mentőszekrény

kulcsa! -,

s Rózsika nővér épp most keres, reménytelenül, vénát nagyapa

karján, kezefején,

s nagyapa hallgat, mert beszélni nem tud, de tudja, hogy ki-ki

tartozik egy halállal,

és hogy sáros a halálhoz vezető út,

s nagyapa hallgat, nagyapát katéterezik,

s néha elsírja magát, mert talán eszébe jut, hogy legtöbb, amit

ember elérhet: hogy hiányzik.

És rohanvást rohanván jöve a szűz, Nebáncsvirág nevezetű,

és végiglihegett a folyosón, kórtermek ajtaja előtt, hol ágytálak

bűzlöttek, katéter kanyargott, pisis nagyapákat tettek tisztába

rózsikanővérek;

lihegett a leányzó s csattogott, mint szófogadatlan kölyök, ki le nem vetkezik az X-sugarak

előtt, s röntgen-képén inggombok kereklenek,

és végigcsattogott a szűz, s a hetesbe nyitván, látá nagyapát,

ki meztelen vala; talán melege volt, talán tisztába akarták tenni, mint a

csecsemőt; talán csak nem bírta magára húzni a takarót béna

kezével;

és benyitván a szűz, visszariadott az ő nagyatyjának

mezítelenségétől, és rohant rohanvást a folyosóra, s kiáltva kiáltott:

- Kedves nővér, takarja be nagyapát!

- Takarja be maga!

- Nővér drága, takarja be nagyapát!

- Na és? Magának is hozzá kell egyszer szoknia.

- Bácsi kérem, takarja be nagyapát!

- Menjen, leánka, a n é l k ü l maga sem volna a világon!

És rohan a folyosón és könyörög, hogy takarják be nagyapát,

és rohanunk és könyörgünk, hogy takarjátok le nagyapát,

t a k a r j á t o k l e n a g y a p á t,

mert nagyapa már a sáros úton ballag,

mert nagyapa már túl sokat tud a jövőről,

mert nagyapát l e k e l l takarni,

LE KELL TAKARNI,

mert csak születünk még, és nekünk szemérmetlen a szemfedő,

l e t a k a r n i k e l l nagyapát, hogy többé sose látsszék,

mert hiába várja útja végén a szemfödő, mely szemérmetlenül

föllebben, és túl sok a vád alatta,

jaj, takarjátok le nagyapát,

jaj, takarjátok le,

jaj, nagyapa, hát nem azt hitted te is, hogy eszme nélkül értelmetlen

az értelem, és eszmény nélkül világtalan a világ,

jaj, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, fuss, rohanj rohanvást

és kiálts,

és kiáltsd:

Jaj, takarjátok le nagyapát,

jaj, takarjátok le,

jaj,

jaj,

és rohanvást rohan, jajgatván, szüzek szüze, míg a nap leáldozik, „és megjön ő hozzá a galamb estennen, és ímé, leszakasztott olajfalevél vala szájában.” (Mózes, I. 8, 11)

Neked ajánljuk