Tizenegy (mínusz egy) kihagyhatatlan könyv a Balatonról

  • narancs.hu
  • 2022. június 30.

Sorköz

Összegyűjtöttük a legjobb balatoni könyveket egy nyaraláshoz. A Sorköz nagy balatoni könyvlistája következik.

A nyári melegben nekünk is csak a Balatonon jár az eszünk, és ha már így adódott, kiválogattuk, mely könyvekkel a legjobb a tóra gondolni. Mely regények alapozták meg bennünk gyerekként a Balatonról alkotott képet? Mely történetekben találtuk meg felnőttként leginkább azt, amit a balatoni világnak tartunk? Hogyan közelítettek a szerzők a tóhoz régen és most? Tizenegy könyvet ajánlunk (és egyet nem), amelyeket mindenképp érdemes elővenni, ha gondolatban elmerülnénk a habokban.

Jókai Mór: Az arany ember (1872)

Meglepő, de a hivatalos kötelező olvasmányokban alig-alig tűnik fel a Balaton, Jókai regénye az egyik ritka kivétel. A titkos török kincsnek köszönhetően felemelkedő komáromi kereskedő Timár Mihálynak van egy balatoni kastélya is az akkor már felfutott fürdővárosnak számító Füred környékén: ez adja a helyszínt a végső leszámoláshoz is a kalandor-tolvaj-zsaroló Krisztyán Tódorral. Bár a Balaton a műben inkább csak epizódszereplő – a vizek közül a Duna sokkal hangsúlyosabb, már-már főszerepet kap –, Timár portfóliójának része az is, hogy telente „kibérli a Balatont” halászatra, sőt, ide utazik akkor is, amikor a felesége és a dunai „senki szigetén” élő szeretője között vívódik.

„Se ember, se gólya nincs már a vidéken; csak a méltóságos Balaton mormog titokteljes szavakat, mikor felháborodik; és azt sem tudja senki, hogy miért” – Jókai nem a vidám, fürdőzésre alkalmas nyári formájában örökítette meg a tavat, hanem előbb az elmúlást idéző, jégverte őszi, majd rideg, befagyott téli alakjában, romantikus leírásaiból pedig valami monumentális és félelmetes bontakozik ki. Egy olyan, még a tömeges turizmus által kevéssé érintett táj képe, amelynek ma már kevés nyomát találni. Érzékletesen mutatja be a felszínt borító jégpáncélt, a jég csengését a napsugarak hatására, a balatoni viharok pusztítását, hosszan ír a jég alatti halászat módszereiről, és végül – bár valószínűleg meglehetősen kevesen tapasztaltak élőben is ilyet – a „rianásról” is, amely kifejezést jó eséllyel mindenki a regényből tanulta meg gyerekkorában. (Fazekas Zsuzsanna

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül (1901)

A balatoni utazást megörökítő anekdotafüzért Eötvös Károly fő műveként tartják számon. A kora egyik legmeghatározóbb közéleti személyiségeként ismert Eötvös szociografikus igényű munkája éppen a 19. és a 20. század fordulóján látott napvilágot, igaz, a szöveg egy negyed évszázaddal korábbi utazás tapasztalatait írja le. A nagy időbeli távolság ellenére Eötvös útleírásai és történetei ma is könnyen olvashatók: a szöveg ugyan igen nagy terjedelmű és aprólékos részletességgel számol be tárgyáról, de többnyire rövid, feljegyzésszerű mondatok jellemzik.

A békét és harmóniát sugárzó tájleírások mellett a társadalmi, szociológiai fejtegetések adják a mű vezérfonalát, ezeket azonban érdemes kritikával kezelni. Legalábbis fontos szem előtt tartani, hogy a szöveg egy több mint száz esztendővel ezelőtti világ képét örökíti meg, cseppet sem objektív módon, egy nemesi származású elbeszélő szemléletén keresztül. Ennek ellenére – ha nem is feltétlenül a vízparton – mindenképpen érdekes és tanulságos balatoni olvasmány. (Bajnai Marcell)

Fekete István: A koppányi aga testamentuma (1937)

„…a Balaton felett úszkáló párás, meleg fény beömlött a sötét pincébe. Most látszott csak, hogy Szahin mennyire lesoványodott. László nem tudott ránézni szomorúság nélkül.” Ez a vonatablakból is ismerős fény Fekete István első, 1937-es regényében, A koppányi aga testamentumában ragyog fel. Zsurzs Éva kalandfilmjéhez hollywoodi módra lerövidítették és át is írták a történetet, nagy színészek játszanak benne, derűsen, mint egy burleszkben.

A regény azonban komoly, sötét. A Balaton ezüsttükre ritkán fénylik, inkább nehéz pára borítja. Fonód nem vár, csak „végház”, a legközelebbi erősségben, Bolondvárban vallon katonák vannak, akik civilben közönséges rablók. A jó érzésű emberek próbálnak tisztességesen élni, görcsösen kapaszkodnak egymásba, ha a másikban becsületet látnak, akkor is, ha papíron ellenség. A környékbeli szegények kínjukban nem tudják, mit tegyenek, ha adót fizetnek a töröknek, megbüntetik őket a császár katonái. Sokan a déli part melletti ingoványba menekülnek, és megélnek benne. Sokan vannak. Ez abból látszik, hogy amikor a Babocsai-udvarház palánkját pikk-pakk felújítják, és elárasztható árkot ásnak köré, a nádi emberek a lápban ösvényt mélyítenek a menedékszigetig. Nagy dolog, hogy ez elkészül, Babocsainé meg is mondja, mindenkit, aki ezen dolgozott, jó szívvel lát odabenn baj esetén, a nádi embereket is: „és titeket is mind-mind – akik hazát csináltatok ebben a véres hazátlanságban”. (Bakos András)

Rónay György: Az alkony éve (1947)

Balatonszárszón utca őrzi Rónay György (1913-1978) emlékét; a Nyugat harmadik nemzedékének egyik legsokoldalúbb literátus egyénisége 1941-ben vett a településen egy utcavégi kis házat, ahol minden évben több hónapot töltött. Szárszót elsősorban verseiben örökítette meg, mi több, az ötvenes évektől ezeket külön ciklusokba rendezve publikálta. A balatoni világ ha kisebb súllyal is, de előkerül prózájában is. Például két kitűnő regényében. Az alkony éve (1947) egy fővárosi polgári, művészi társaság egy évéről szól, a történet Budapest első bombázásáig tart. A Dunakorzón a kultúra, a művészet értelméről, mibenlétéről diskurálnak, intrikálnak és szerelembe esnek a Balaton partján, a szárszói villában; a világégést leginkább az a fojtogató légkör s többnyire artikulálatlan fenyegetettség-érzet közvetíti, amely a remek mű majd minden sorát uralja. (Bundula István)

Fekete István: Tüskevár (1957)

Fekete Istvánt már emlegettük, de még egyszer kell, ugyanis ha a Balatonról van szó, nem lehet elmenni a Tüskevár (és tegyük hozzá, a Téli berek) mellett, amelyet azok is biztosan kívülről fújnak, akik a könyvet sosem vették a kezükbe, ugyanis a regényből készített, 1967-ben bemutatott sorozat tévében való levetítése évről évre megmásíthatatlanul jelezte, hogy megérkezett a nyári szünet. A Tüskevár volt az a történet – akár olvastuk, akár a tévés verziót láttuk –, amely gyerekként megmutatta nekünk, mi is az a Kis-Balaton, a berek, milyen a nádasok élővilága, meg azt, hogyan lehet a nyápicságból kalandvágyat faragni. A vézna, túlféltett pesti fiút, Ladó Gyula Lajost, "Tutajost" rokonaihoz küldik nyárra, ahol az öreg pákász (mára már talán nincs is ilyen!), Matula bácsi gondjaira bízzák, aki megtanítja a gyereknek a berekbeli élet trükkjeit. Pontosabban gyerekeknek, mert Tutajoshoz egy idő után barátja,  Pondoray Béla „Bütyök” is csatlakozik. A két fiú elkezd megerősödni, önállósodni, hogy aztán igazi tanulságos ifjúsági regény kerekedjen mindebből.

Miközben a fiúk a természettel és önmagukkal ismerkednek, kicsit bepillanthatunk a vidéki, balatoni élet korabeli viszonyaiba a napszámos munkáktól kezdve az erősen idealizált természetközeli élet szépségeibe és viszontagságaiba. Manapaság, amikor a balatoni nádasokról sokaknak nem a megőrzés, hanem a privátkikötők jutnak eszébe, talán nem lenne érdemtelen többször elővenni Fekete István regényét, amely esetleg emlékeztet arra a gyerekkori élményre, hogy a Balaton természeti értékeit nem lehet nem szeretni. (Markó Anita)

Rónay György: Esti gyors (1963)

De nemcsak Fekete István, hanem Rónay György is két helyet érdemelt listánkon, utóbbi szerzőtől ugyanis Az alkony éve mellett a még nyomasztóbb hangulatú és mélyebb gondolatiságú Esti gyors című munkáját is érdemes említenünk. A regény nyugdíjas főszereplőjét, a Balatonbogdányban (ez Szárszó regénybeli fiktív megfelelője) élő volt patikussegédet az őrületbe, majd öngyilkosságba kergeti múltbéli szörnyű tette miatti bűntudata: a háború vége felé minden kényszer nélkül kiadott a nyilasoknak egy álnéven bujkáló zsidó családot (munkahelye tulajdonosait), és ezzel halálra is ítélte őket. (A könyv alapján, de annak végkimenetétől alaposan elkanyarodva készült Fábri Zoltán Utószezon című filmje, amelynek külső felvételeit a balatonaligai állomáson forgatták.) (Bundula István)

Rónaszegi Miklós: A gézengúzok a Balatonnál (1986)

A háromrészes, kamaszoknak szánt sorozat második része ez. A gézengúzok meg az idegenforgalom a Szentendrei-szigetre, A gézengúzok a Hortobágyon értelemszerűen a magyar pusztára, ez a rész pedig a Balaton északi partjára kalauzol minket. A kötetekben három jó barát, Tercsi, Karcsi és Berci kalandjait követhetjük, akik, bár hangsúlyozottan csak pajtások, kicsit azért mindkét fiú bele van zúgva Tercsikébe. (Ez már kislányként tetszett – plusz ugyanez volt a felállás Marék Veronika Coffi, Pocak, Paprikájában is – , így alapvetően barátilag ezt a felállást preferálom.) Kalandos bédekker is egyben a könyv. Évekig a Kazinczy-versenyeken a Tihanyt leíró résszel taroltam. De innen tudtam meg azt is, hogy Füreden miért Tagore sétány a parti út: „Világhíres szívkórház ez. Rabindranath Tagorét, a híres indiai költőt is itt ápolták. Lenn a parkban áll egy fa. Ő ültette.” A balatoni kalandok első olvasása óta nem tudom másképp nézni a tavat, az író hihetetlen atmoszférateremtő képessége szuggesztív hatással van olvasóira. (Ez egyébként a többi könyvére is igaz, gondoljunk csak A gézengúzok meg az idegenforgalom pap-szigeti kempingjeleneteire, vagy a kétségbeesett bújócskára a belvárosi aszfalton.) De felnőttkori „csínyeim” egy része is Rónaszegitől ered. Egy időben szokásom volt röfögni a telefonban. A barátnőmmel azt hittük, ez a remek ijesztgetési mód a mi fejünkből pattant ki, de nem! A gézengúzok őrült (később kényszerzubbonyban az elmegyógyintézetbe visszazsuppolt) Bende bácsija rémisztgette így az orvosát. (Az egyik illusztráción ott is a kövér öregúr, szája mellett a buborék: röf-röf.)

A regény alapötlete szerint a szülők zseniális kincskereső játékot találnak ki a gyerekeknek, hogy azok a nagymamájuk nyaralójában nehogy unatkozni kezdjenek. Az apa hippinek öltözve elindul utánuk, hogy azért vigyázzon is rájuk valaki. Csakhogy egy kriminális elem, a már említett Bende bácsi szeme a kincs szóra felcsillan. És innentől kezdetét veszi a féktelen, félreértésekkel, álruhákkal, betörésekkel teli őrület. A remek tájleírások mellett azonban imádnivalóak a karakterjellemzések is: „Szekeresné megértő anyuka volt, ámbár kissé kövérkés." Amikor a nagyit megkérdik, szimpatikus-e neki az apuka, zavarba jön: „Hát, nem is tudom. Borissza. Röhögős.” Hát persze, hisz ő az ál-apukával, azaz Bende bácsival beszélt! Ráismerünk a nyolcvanas évek tipikus utazóira is: „Két idős asszonyság meg egy bácsika ült ott, akik azonnal nagy kosztolásba kezdtek, mihelyt a vonat elindult. Szekeres apu nem sok ügyet vetett rájuk, tudta, hogy vannak, akiket minden szokatlan helyzet azonnal evésre ingerel” – olvad a mi talpunk alatt is az aszfalt. És egyben valami olyan erős gyerekkori balatoni hangulatot hoz vissza ez a könyv, ami miatt pár évente újraolvasom… (Karafiáth Orsolya)

Térey János: Káli holtak (2018)

Térey János utolsó regényének színhelye részben a Balaton-felvidék. Az idillikus táj persze nem – csak – természeti szépségei és kulturális, gasztronómiai különlegességei végett válik érdekessé: zombifilmsorozat forog a Káli-medencében. A főszereplő, a fiatal pesti sztárszínész elbeszélésén keresztül szemléletes bemutatást és éles kritikát kapunk a hazai színházi élet és a filmipar viszonyairól, miközben egy induló karrier személyiségformáló megpróbáltatásairól is olvashatunk. Csáky Alex története letehetetlen olvasmány, amit nemcsak az aktuálpolitikai és közéleti kikacsintások tesznek szórakoztatóvá, hanem az olyan írói megoldások, műfaji és elbeszélésmódbeli váltások is, mint amikor a fő cselekmény szövegébe belekeveredik az éppen felvétel alatt álló sorozat forgatókönyve, vagy az aktuálisan játszott, esetleg próbált színdarab szövegkönyve.

A regény hangulatához természetesen sokat hozzátesznek a Balaton-felvidék tájleírásai. Különösen izgalmas élmény lehet a zombiapokalipszis valódi helyszínein kézbe venni a könyvet. Persze, ebben az esetben nem árt, ha érezzük a helyzet iróniáját, hiszen a regényben megjelenő akció-horrorsorozat epizódjaiban garázdálkodó élőholtak, és a kicsiny falvakat nyaranta elözönlő, azokat a saját ízlésük szerint alakító fővárosi turisták, valamint a világ elől a Káli-medencébe „menekülő” elit analógiája az egész szöveg szimbólumrendszerének fontos eleme. (Bajnai Marcell)

Balatoni nyár - Írófényképek az 1950-es, '60-as, '70-es évekből (2018)

Listánk all-in-one-ja, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Fortepan és magángyűjtemények fotóiból válogató album ugyanis a Balatonnál nyaraló vagy pihenő írókról készült képeket vonultatja fel, melléjük hol szorosan, hol lazábban kapcsolódó szövegek részleteit (szépirodalmi művek, levelek, naplóbejegyzések) illeszti, ráadásul kortörténeti dokumentum is egyben – utóbbi azért is különösen izgalmas, mert a kommunizmus érintett három évtizedében a külföldi nyaralások kevesek ritka öröme lehetett, ezért adta magát a Balaton, a fővárosi „átlagemberek” mellett az írók és költők számára is. Hiú Örkény István, udvarló Szabó Lőrinc Balatonfüreden, ásóval pózoló Kassák Lajos, a vízbe hátast ugró Juhász Ferenc Szigligeten, Lator László úszógatyában, és a mindig tökéletes Ottlik Géza tweed zakóban a tavon – csónakban. Nézegetni és olvasni is van benne mit, strandidőben derülni és elmerülni egyaránt alkalmas. (Aki még több részletre kíváncsi, lapozza fel a kötetről készült korábbi cikkünket - A szerk.(Pion István)

 

Kiss Noémi: Balaton (2020)

Kiss Noémi novelláskötete 2020-ban jelent meg, szövegei pedig szisztematikusan idézik fel, fordítják ki és bontják le a balatoni nyaralások gulyáskommunizmusbeli nosztalgiamítoszait. „A borítón hullámok, vasmacska, strandlabda, mentőöv: a nem túl vaskos könyv rövid novellákat tartalmaz. Ideális strandolvasmány, gondolnánk, ám a könnyűségre, vagy a »régi nyarak« feletti nosztalgiázásra vágyók nem feltétlenül azt kapják, amire vágynak. Tegyük hozzá, szerencsére. Kissnél a kínálat: erőszaktétel, vízihullák, alkoholizmus, saját gyermekét megfojtó anya, válás, teljesítménykényszer, rák, de van történet az öngyilkosságot elkövető homoszexuális Botlik bácsiról is.

Kiss Balatonjában szörnyek laknak, és nincs uszonyuk. A testük szagos, verejtékes, váladékos, nyálkás és szeretnek napozni. Taszítók, mint a horogra akadt halak. És felbukkan a történelem is: az egyik novellában visszalépünk az 50-es évekbe, de vannak itt NDK-sok, szovjetekkel seftelő honfitársak, és megjelennek a rendszerváltás utáni sásirtók, partbetonozók is. Persze előkerülnek a retró elmaradhatatlan rekvizítumai is (honeckerpapucs, szivacsos fülhallgatós walkman, szagos, világító radír, Duran Duran), sokszor – nem meglepő módon – egy kislányra emlékező nő szemszögéből”  – fogalmazott a korábban lapunkban megjelent kritikában Toroczkay András.

Szomory Dezső: A Balaton partján (2021)

Különös hangulatú kisprózai műveket – vagy ahogy a könyv alcíme jelzi: újságprózát – írt Szomory Dezső 1935 és 1939 között a Pesti Napló számára. Ezek a leginkább tárcanovelláknak nevezhető néhány oldalas írások Szomory balatonfüredi tartózkodásai alatt születtek. Egy-egy hangulatot, rövidke történetet, beszélgetést, megfigyelést, a tó és a táj szépségét örökíti meg bennük. Feltűnik Blaha Lujza és Jászai Mari (egykor az író szerelme), Tihany és Csopak, a füredi szívkórház és a borhét. A Balaton nem is egyfajta konkrét tájként, hanem valamiféle tüneményként van jelen ezekben a melankolikus hangulatú kis írásokban: „a partok elmosódó vonalát a messzeségben valami titokzatos gyémántforrás zárja körül” – ilyen és ehhez hasonló elandalító, lírai „tájleírások” érzékeltetik Szomorynál a tó szépségét, vagy ahogy nevezi, a „néma lelket”. Ha ezt a lelket megpillantja az ember, ha találkozik vele, az jelenti az örömet. Ilyen Szomory Dezső újságprózáiban a Balaton. (Ambrus Vilmos)

-1: Hamvas Béla: A bor filozófiája (1948)

Onnan lehet tudni, ha egy ún. gasztronómiai szakírónak semmi gondolata nincs, hogy Hamvas Bélától idéz. Pontosabban A bor filozófiája című dolgozatából, még pontosabban A bor filozófiája című dolgozatot véresen komolyan véve. Annak ellenére, hogy A bor filozófiája valójában könnyed nyári szórakozás, legfőképp a szerző önszórakoztatása. Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egy hadifogolytábor lakói ételreceptekkel szórakoztatják magukat. Hamvas közvetlenül a 2. világháború után írta 80 gépelt oldalnyi eszmefuttatását, ő maga is „speak easy tanulmánynak” tekintve azt. A szerző a tőle megszokott alapossággal és nyelvezettel (ha úgy tetszik, fecsegéssel és tudásfitogtatással) járja körül az irracionálisat, ami eleve otthonos terep számára, ám azzal, hogy egy italról szól a legnagyobb nyomorúságban (bort prédikál és vizet iszik), éppen a „világegyetemességre törekvés” egyszerűsödik le, a fogyasztás válik metafizikus cselekvéssé.

Mindez ráadásul még egy hazafias gellert is kap azáltal, hogy a szövegben egyértelműen a magyar borok dominálnak, ami persze magyarázható lenne a nemzetközi tapasztalat hiányával is, bár inkább arról lehet szó, hogy Hamvas – szokásához híven – a mindenáron való eredetiséggel akarja meglepni az olvasót. Így kerül képbe a Balaton és bizonyos balatoni borok, amelyeket a szerző legtöbbre becsül. De ilyenkor nem árt tudni, hogy A bor filozófiája Balatonberényben íródott, ami elégséges magyarázat a túlzott elragadtatással kapcsolatosan. Hamvas legnagyobb érdeme, hogy a szöveg úgy szippantja be a naiv olvasót, hogy legszívesebben azonnal felkerekedne, és meg sem állna a Balaton-felvidékig. Ám óvatosan az ilyen fellángolásokkal! A 75 éve megírt balatoni borvidéknek még a nyomait sem találhatjuk. És még csak nem is azért, mert az eleve a képzelet szülötte. (Legát Tibor)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk