Aranyérmet nyert az EB-n a magyar férfi öttusacsapat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. július 10.

Sport

Egyéniben Kardos Bence első, Demeter Bence harmadik lett. 

Aranyérmet nyert szombaton Kardos Bence, illetve a Kardos, Demeter Bence, Bereczki Richárd összeállítású magyar csapat a hagyományos versenyben az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon, Nyizsnyij Novgorodban. Egyéniben még egy magyar – a harmadikként végző Demeter – felállhatott a dobogóra. Bereczki ötödik, Regős Gergely pedig 13. lett.

Az ezüstérmet a francia Brice Loubet érdemelte ki.

Csapatban a magyarok éppen a franciákkal versenyeztek az első helyért. Az ezüstérmes együttes 28 ponttal maradt le úgy, hogy tagjai a második, a negyedik és a hetedik helyet szerezték meg. Harmadikként a fehéroroszok végeztek.

 A tavaly U24-es Európa-bajnok Kardos a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, majd vívásban a 37 fős mezőny második felében zárt 17 győzelemmel és 19 vereséggel, de azután hibátlanul lovagolt, végül pedig a hatodik helyről rajtolva lett első úgy, hogy a lövészetekkel kombinált 3200 méteres futást megnyerte.

Demeter kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott az első három számban, ennek eredményeként a kombinált verseny előtt második volt, és a záró részben sikerült megőriznie dobogós helyét.

Bereczki negyedikként vágott neki a kombinált számnak, többek között a hibátlan lovaglásának köszönhetően, és csak egy pozíciót rontott.

Regős, aki negyedik legjobb magyarként kimaradt a csapatértékelésből, a vívásban nyújtott kiemelkedőt, 26 győzelemmel és 10 vereséggel megnyerte ezt a számot.

Selejtezőt nem rendeztek, a 37 induló csak a döntőben szerepelt.

 
A csapatverseny eredményhirdetése.                                                                                                                    Fotó: Magyar Öttusaszövetség
 

 

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki a csapattal Nyizsnyij Novgorodban tartózkodik, az MTI érdeklődésére elmondta: a magyarok a franciákkal voltak nagy küzdelemben az első helyért, de inkább úgy igaz ez, hogy a franciák futottak az eredmény után.

„Sokáig úgy nézett ki, hogy az első hatban négy magyar lesz, ami komoly csatát válthatott volna ki közöttük” – mondta, hozzátéve, hogy aztán Regős kiesett ebből a küzdelemből, mert nem sikerült a lovaglása. – „Kardos Bence lehengerlően jól futott, zseniálisan jól viselte a terhet a lövészetben, toronymagasan első volt az utolsó körre indulva, szerintem csak azért futott, hogy a csapatnak biztosan meglegyen az első helye. Bár egy-három-öttel nehéz elképzelni, hogy ne legyen meg a győzelem” - folytatta.

 Pénteken, a női versenyben Guzi Blanka ezüst-, Simon Sarolta pedig bronzérmet nyert, míg a Guzi, Simon, Réti Kamilla összeállítású csapat győzött.

 Vasárnap a vegyes váltóval zárul az Eb.

ELŐZŐ CIKK A ROVATBANSzupercellák ellen nem véd a jégkármérséklő rendszer

Szupercellák ellen nem véd a jégkármérséklő rendszer

NEKED AJÁNLJUK

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.