Sport

Kisnyilasok, sorakozó! - Jön a darts a Nemzeti Alaptantervbe!

Mándy Iván egy nagy magyar író. Tiszteljük. Ám a nagy magyar írók is tévedhetnek olykor, sőt alkalmanként ki is felejthetnek ezt-azt korszakos remekeikből. Az utókor azért van, hogy illő tapintattal, ám a tőle telhető határozottsággal helyre rakja a dolgokat, mint most. Na, hogy is volt az ott a sherwoodi sötét erdőben, pupák?
  • Nyilas-Kovács Mihály
  • 2014. szeptember 15.

"Csoda, hogy nem esik szét" - Gyáni Levente zenész-szövegíró, kerékpárszerelő

A hazai alternatív zene kedvelői a Karabély együttesből ismerhetik. Mások bringájukat tolják el a Tilos Rádióval közös udvarban lévő műhelyébe, a Küllőkezű Edwardba. Mi is itt kerestük fel, és a tavasz közeledtével aktuális kerékpár-felkészítésről, átszerelésekről érdeklődtünk. De előbb lássuk az új dalt.
  • Nagy Gergely Miklós
  • 2014. július 29.

Foci-nesze

Hatezer-ötszáz euróért még Budapesten is lehet jegyet váltani a döntőre, ám aki útnak indul, vigyen magával golyóálló mellényt. Az érzelmek és szenvedélyek világbajnoksága kezdődik egy olyan országban, amely a világ egyik vezető gazdasága, ám ahol milliók élnek nyomorúságos körülmények között.
  • Harle Tamás
  • 2014. július 12.