Viruló európai focihuliganizmus

Hálózatépítés ököllel

Sport

Az internet korában megváltozott a futballhuliganizmus, a gyors kommunikációnak köszönhetően meccs nélkül is össze lehet hozni olyan akciókat, mint amilyet a lengyelek virítottak Budapesten a spanyolok ellen. Persze, némi magyar segédlettel.

Május utolsó napján Európa Liga-döntőt játszott a Sevilla és a Roma focicsapata Budapesten, a Puskás Arénában. A meccset hosszabbítás és büntető párbaj után a spanyolok nyerték a teltházas meccsen. A döntő előtt egy-két nappal megérkeztek az érintett klubok szurkolói, a balhét viszont nem az amúgy legendásan keménykötésű római kemény mag szállította. A meccs délutánján a rendőrség tájékoztatása szerint Zuglóban állítottak elő hét lengyel állampolgárt, akik egy spanyol és egy svéd állampolgárt bántalmaztak, nem sokkal később pedig újabb két lengyelt vittek be, akik spanyolokat és olaszokat támadtak meg. A mérleg tovább romlott, miután további nyolc lengyelt droggyanú, egyet pedig tiltott pirotechnikai eszközök birtoklása miatt kapcsoltak le. A belvárosi Liszt Ferenc teret is hasonló szurkolói villongás amortizálta le.

Ezek a drukkerek a Śląsk Wrocław kemény magjához tartoznak, akiknek a csapata elég messze van attól, hogy egy ilyen fontos európai meccs résztvevője legyen; az idén a Śląsk a 15. helyen végzett a lengyel első osztályú bajnokságban. Akkor viszont mit kerestek Budapesten, ahol elsősorban a spanyol szurkolókra vadásztak?

Sok jó barát

A lengyelek néhány év óta különösen jó viszonyt ápolnak a Ferencváros huligánjaival, így ezt kihasználva eljöttek, hogy együtt kötekedjenek a sevillaiakkal. A nemzetközi focihuligán szcénában kevéssé járatosak talán nem értik, hogy mi dolga van egy lengyel kiesőjelölt szurkolótáborának a Sevillával. Nos, a 2010-es évek elején a Sevilla keményebb hívei akkorát balhéztak a sziléziaiakkal, hogy utóbbiak azóta is a revans lehetőségét keresik. A képletet bonyolítja, hogy mindeközben a Fradi fő ellenségének, az Újpestnek is gondja volt a sevillaiakkal; a lilákat szintén egy európai selejtező során kergették meg Spanyolországban, a hírek szerint késekkel felszerelkezett helyiek. És hogy teljes legyen a kép, világnézeti ellentétek is meghúzódnak a háttérben. A Sevilla kemény magja radikális baloldali, miközben Közép-Európa lelátói szubkultúrája néhány apró szigettől eltekintve főleg szélsőjobbos.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)