Sport

Az alkony fekete fátylat von a tájra. Az éles szél szemből átcsap még a fenyőfák között is. Szinte észre sem venni az ereje végső megfeszítésével sítalpakon futó alakot. ' se lát az orráig sem, szinte vakon, de rendíthetetlenül kapaszkodik a dombra fel. Karácsony van, a fagy a csontokig hatol, egyre nehezebben halad előre. Aranyozott rézgombokkal kivarrt, durva, kék posztó-ruháját jég és hó lepi. Csak Moráig bírja ki...

A téli olimpiák versenyszámainak jó része nekünk, magyaroknak problémás valamiért: a gyorskorcsolya és a síugrás monoton, a sífutás doppinggyanús, hogy a leginkább cirkuszba való, teljesen szubjektív műkorcsolyáról, mogulról és freestyle snowboardról ne is beszéljünk. Épp ezért leginkább az egyetlen igazi csapatsport, a férfijégkorong és a legklasszikusabb alpesi szám, a férfiszlalom küzdelmeire vagyunk kíváncsiak.

Ez a huszadik. Február 10-26. között hét sportág, nyolc versenyszínhely, 82 szám: lesz miért izgulni, nyilván. Ráadásul a további adatok is ígéretesek: több mint 80 ország, 2500 versenyző és 1,5 millió néző csak helyben.

Noha világszerte egyre többen ismerik fel a melegeknek szóló turisztikai szolgáltatásokban rejlő üzleti lehetőségeket, Magyarországon egyelőre nincs olyan utazási iroda, amely figyelembe venné a célcsoport igényeit, tudomást venne létezésükről.

Vannak sportágak, amelyekben az olimpiai, a világbajnoki cím, egy esetleges Világkupa-győzelem nagy dolog ugyan, de a non plus ultrát mégis valami más jelenti. Gondoljunk csak a Tour de France-ra vagy Wimbledonra; alig hinnénk, hogy bármelyik győztese becserélné címét egy olimpiai aranyra. Ilyen a síugrás is, a mindenek felett álló trónus a mindenkori négysáncverseny nyerteséé - így van ez a jelenlegi szezonban is, noha az idén Torinóban téli olimpiát rendeznek.

Visszatekintve a 2055-ös esztendőre, bátran kijelenthetjük, hogy több mint egy évszázada nem zárt ilyen remek évet a magyar labdarúgás.

Itthon nincsenek hagyományai, különösebb eredmé-nyei sem, mégis példátlan médiaérdeklődés övezi: a meccsek a tévében is láthatók, a sportsajtó sem csak mínuszos hírekben foglalkozik vele. Ritkán fordul elő ez egy olyan sportág esetében, ahol még csak tavaly alakult meg az első néhány csapat. Varázslat történt, vagy tényleg lenyűgöző volt a négycsapatos bajnokság?

A magyarság ősi kultúrája iránt fogékony ifjaknak néhány éve már nem csak a rovásírásverseny (Ocsú kontra búza, Magyar Narancs, 2004. november 18.) vagy a koronakutatás (István antennája, Magyar Narancs, 2005. február 24.) jelenthet kellemes és hasznos elfoglaltságot, a Baranta segítségével immáron szellemük mellett testüket is edzhetik.

Hideg, ám napsütéses idő fogadta a szezonzáró közönségét a kalászi oroszlánbarlangban, ahol - a feljutás szempontjából is perdöntő jelentőségű meccsen - a csoport második és negyedik helyén álló alakulat mérte össze a tudását, szokatlanul nagy érdeklődés mellett.

Sejthette-e vajon élete során Gyürky Frida és Mariska, e két, izgalmasan öntudatos tekintetű delnő, hogy egyszer majd a XIX. század második feléből származó harisnyák viselőiként tartja számon nevüket az utókor - hála a régi darabokat megőrző családi kegyeletnek, Kachelmann Róbert magángyűjtőnek s a háttérben netán valamely régi, névtelen fetisisztának.

Az idei két közgazdasági Nobel-díjas, az amerikai Thomas Schelling és az izraeli Robert Aumann egyaránt játékelméleti publikációiért kapta meg a neves elismerést. De mi is az a játékelmélet, és mi köze a közgazdasághoz?

Ha fatális véletlen folytán egy reggel német kisfiúként ébrednék, méghozzá egy csodalámpával a kezemben, a következő életpályát szeretném magamnak: lennék világ- és Európa-bajnok, háromszoros BEK-győztes, kétszeres aranylabdás.

A fogyasztószerként reklámozott termékek általában nem fogyasztanak. Az EU-csatlakozás óta polcokra került étrend-kiegészítők kapcsán csak a gyártó tudja biztosan, mi van a dobozban.

A pénteki héthúszas szántódi kompon szinte csak vitorlázók vannak: a Nemere II legénysége a Krajcár taktikusával és a leg-ismertebb vitorlakészítővel beszéli meg az esélyeket, mi csendben hümmögünk.