A Bartis Attila regényéből készült, a Radnóti Színházban látható A vége című darab Szabad András fotográfus életének és szerelmeinek történetét követi a Kádár-kori Magyarországon az ’56 utáni megtorlástól a rendszerváltás illúzióinak elvesztéséig. (A regény megjelenésekor készült interjúnk az íróval itt olvasható!)
Nagy Péter István rendező színpadi adaptációjában eltolódnak ugyan az arányok a regényhez képest, az előadásnak mégis sikerül megidéznie a könyv szellemét. A hős életét itt is az apjához, a szerelemhez és a művészethez fűződő bonyolult viszonyának tükrében látjuk, ám amíg ezek a témák a regényben súlyos, olykor letaglózó erővel jelennek meg, a rendező megkönnyíti a befogadást, gondolván, hogy a nevetés és a látvány anélkül segít át minket a legrosszabbon, hogy a mélységeket eltakarná.
Eszerint tehát a magyar 20. századot a maga tragédiáival és abszurditásával együtt sem vehetjük véresen komolyan, mert magunk is belepusztulnánk.
Az előtérben a Szabad András három különböző életkorát eljátszó színészek mozognak, míg az aprócska színpadon a díszlet két idősíkot jelenít meg (díszlettervező: Schnábel Zita). Az előadás jelenidejében folyamatosan emlékeznek a múltra, miközben a színpad torkában kialakított diorámában az otthoni jelenetek zajlanak. A látvány leghangsúlyosabb eleme a Wurk Ikona fényinstallációs művész közreműködésével létrehozott LED-fal, amely a cselekmény összes helyszínén kiegészíti a narrációt, hol csupán színekkel, hol ilyen-olyan motívumokkal.
Az elődás igazi ereje viszont a színészvezetésben rejlik. Bartis Attila regényeit nem nevezhetjük kimondottan vicces műveknek (bár a mélyben elrejtve ott a humor), itt viszont a közönség sokszor dőlt a nevetéstől. Az előadás virul az élettől, az esküvő zenés-táncos betétjénél pedig kedvünk lenne beállni rokizni a násznéppel még akkor is, ha Szabad András éppen elpusztulni készül a színpadon.
A színészek sokszor szándékosan kapkodó, gyors és karikatúraszerű mozdulatokkal rajzolják meg, és játsszák túl a jeleneteket. Katona Péter Dániel remekel az ifjú Szabad András szerepében. Egyszerre tétova kiskamasz és korán felnőtt fiatalember, a cinizmus és a kócos kis romantika egymásnak feszülése. Pál András electric boogie táncosokat idéző mozgása kegyetlen nyilastisztként és a kikapós Imolkával dúló szexjelenetben is lendületes. Kováts Adél fanyar humorában ott van a köddé vált arisztokrácia összes keserve. Porogi Ádám játékának egy kimerevített képe Budapesttől-Moszkváig ismerős: részeg értelmiségi próbálja lerugdosni magáról az illúzióit egy esküvőn (a helyszín tetszés szerint behelyettesíthető temetéssel, presszóval, restivel). Lovas Rozi Évaként ügyesen hozza a titkos életei között egyensúlyozni próbáló, személyiségzavarral küzdő nőt. Rusznák Andrásnak a jóbarát Kornél szerepe kevés lehetőéget biztosít, a rákospalotai kultúrházas villanásnyi szerepében viszont megérezzük a kvalitásait. László Zsolt helyett ezúttal hangja játszik.
A rendező azon a nagyon vékony vonalon merészkedik végig, de még akkor sem billen ki, amikor Gagarin átúszik a termen. A sisakjáról egy drótra rögzített ceruza lóg, Pattantyús Dóra jelmeztervező egyértelműen idézi meg ezzel a kordélyt húzó szamár képét, akinek az orra elé egy sárgarépát lógattak. Hideg űr, elérhetetlen csillagok, magány odafent és odalent.
Radnóti Színház, 03.16.
