Színház

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach: Isten

Kritika

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Kicsoda Kertész Tibor? Gálffi László alakításában egy türelmetlen férfi, aki meg akar halni. Nincs semmiféle betegsége, nincsenek fájdalmai, a tudata tökéletesen tiszta, de úgy érzi, az életének nincs értelme. Döntését a társadalom nem hajlandó elfogadni. Kertész Tibor méltó körülmények között szeretne meghalni, nem akar leplaccsanni egy háztetőről, nem akarja magát felkötni egy tetőgerendára, gyógy­szerekkel sem kívánja teletömni magát. De „ma Magyarországon bárki, bárhogy megölheti magát, csak orvosi segítséggel nem”, hangzik el Máthé Zsolt moderátor figurájától. A pódiumbeszélgetés, amelynek a fikció szerint is az Örkény Színház adja a teret, Kertész esetét tárgyalja az ő és a témában jártas szakértők részvételével. Vannak itt orvosok, jogászok, még egy pap is. A vita két kérdés körül forog: az egyik, hogy van-e joga eldönteni valakinek az élete bármely pontján, hogy a saját életének már nincs és nem is lesz semmi értelme, a másik pedig, hogy milyen felelősség terheli így azt az orvost, aki segédkezik egy emberi élet kioltásában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.