Zsinórpadlás – színházi melléklet

„A reményről szólnak”

Robert Wilson színházrendező

Színház

Oidipusz-átirata nyitotta meg a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. Az előadásról távol maradt, helyette közleményben ítélte el a fesztivált vezető Vidnyánszky Attilát és a kormányt, az SZFE „modellváltása” miatt. A színházi világ meghatározó alkotójával Zoomon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Épp Párizsban van, ahol napokon belül újra színre viszi az I Was Sitting on My Patio This Guy Appeared I Thought I Was Hallucinating cí­mű, 1977-ben bemutatott darabját. A franciák nemcsak most, de már a pályája legelején is rendkívül támogatóak voltak önnel.

Robert Wilson: A franciák nagyon máshogy állnak a kultúrá­hoz, mint ami nálunk, az Egyesült Államokban dívik. Ezen az őszön öt előadásommal ünneplik a 80. születésnapomat. Az első jelentős munkám egy hétórás, néma előadás volt, a Deafman Glance (A süket pillantása – a szerk.), amelyet egy iskolázatlan, süketnéma fekete fiúval közösen írtam. Így a darab is szótlan volt. New Yorkban mutattuk be, értetlen fogadtatásban részesültünk, de Jack Lang, a későbbi kultuszminiszter, aki ebben az időben a nancy-i fesztivált vezette, meghívott, mutassam be a művet. Kétszer játszottuk, és nem kis meglepetésemre, a reakció pozitív volt. Olyannyira, hogy Pierre Cardin felkarolta a produkciót, felhozta Párizsba, ahol öt és fél hónapon át ment, esténként 2200 néző előtt. Eleinte azért voltak kételyeim, mondtam is Cardinnek, nem hiszem, hogy a franciák, a szavak emberei, végigülnének egy hétórás, néma darabot. Cardin azt felelte, hogy rendkívül rejtélyesnek fogják érezni, és igenis végig fogják ülni.

MN: Aztán a Philip Glass-szal közös operája, a ma már klasszikus Einstein on the Beach a francia kultuszminiszter, Michel Guy támogatásával valósult meg, ő finanszírozta a színre vitelét.

RW: Úgy, hogy Philip Glass akkoriban még ismeretlennek számított. Elképzelni sem tudom, hogy az amerikai kormány támogatást nyújtana két francia alkotó operájának. Amerikában máshogy mennek a dolgok, a támogatás a magánszektoron, magánalapítványokon keresztül érkezik, de ebből gyakran csak valami kommersz dolog születik. Ha például a Pepsi Cola támogatja a Museum of Modern Art egyik tárlatát, tudni akarják, mekkora közönségre számíthatnak, hiszen ők a kólaeladásban érdekeltek.

MN: A manhattani Times Square-t elborítják az épületnagyságú hirdetések, 2012-ben az ön videóportréi is láthatók voltak a legkommerszebb termékreklámok közvetlen közelében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.