Zsinórpadlás – színházi melléklet

„A reményről szólnak”

Robert Wilson színházrendező

Színház

Oidipusz-átirata nyitotta meg a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. Az előadásról távol maradt, helyette közleményben ítélte el a fesztivált vezető Vidnyánszky Attilát és a kormányt, az SZFE „modellváltása” miatt. A színházi világ meghatározó alkotójával Zoomon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Épp Párizsban van, ahol napokon belül újra színre viszi az I Was Sitting on My Patio This Guy Appeared I Thought I Was Hallucinating cí­mű, 1977-ben bemutatott darabját. A franciák nemcsak most, de már a pályája legelején is rendkívül támogatóak voltak önnel.

Robert Wilson: A franciák nagyon máshogy állnak a kultúrá­hoz, mint ami nálunk, az Egyesült Államokban dívik. Ezen az őszön öt előadásommal ünneplik a 80. születésnapomat. Az első jelentős munkám egy hétórás, néma előadás volt, a Deafman Glance (A süket pillantása – a szerk.), amelyet egy iskolázatlan, süketnéma fekete fiúval közösen írtam. Így a darab is szótlan volt. New Yorkban mutattuk be, értetlen fogadtatásban részesültünk, de Jack Lang, a későbbi kultuszminiszter, aki ebben az időben a nancy-i fesztivált vezette, meghívott, mutassam be a művet. Kétszer játszottuk, és nem kis meglepetésemre, a reakció pozitív volt. Olyannyira, hogy Pierre Cardin felkarolta a produkciót, felhozta Párizsba, ahol öt és fél hónapon át ment, esténként 2200 néző előtt. Eleinte azért voltak kételyeim, mondtam is Cardinnek, nem hiszem, hogy a franciák, a szavak emberei, végigülnének egy hétórás, néma darabot. Cardin azt felelte, hogy rendkívül rejtélyesnek fogják érezni, és igenis végig fogják ülni.

MN: Aztán a Philip Glass-szal közös operája, a ma már klasszikus Einstein on the Beach a francia kultuszminiszter, Michel Guy támogatásával valósult meg, ő finanszírozta a színre vitelét.

RW: Úgy, hogy Philip Glass akkoriban még ismeretlennek számított. Elképzelni sem tudom, hogy az amerikai kormány támogatást nyújtana két francia alkotó operájának. Amerikában máshogy mennek a dolgok, a támogatás a magánszektoron, magánalapítványokon keresztül érkezik, de ebből gyakran csak valami kommersz dolog születik. Ha például a Pepsi Cola támogatja a Museum of Modern Art egyik tárlatát, tudni akarják, mekkora közönségre számíthatnak, hiszen ők a kólaeladásban érdekeltek.

MN: A manhattani Times Square-t elborítják az épületnagyságú hirdetések, 2012-ben az ön videóportréi is láthatók voltak a legkommerszebb termékreklámok közvetlen közelében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.