Zsinórpadlás – színházi melléklet

„A reményről szólnak”

Robert Wilson színházrendező

Színház

Oidipusz-átirata nyitotta meg a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. Az előadásról távol maradt, helyette közleményben ítélte el a fesztivált vezető Vidnyánszky Attilát és a kormányt, az SZFE „modellváltása” miatt. A színházi világ meghatározó alkotójával Zoomon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Épp Párizsban van, ahol napokon belül újra színre viszi az I Was Sitting on My Patio This Guy Appeared I Thought I Was Hallucinating cí­mű, 1977-ben bemutatott darabját. A franciák nemcsak most, de már a pályája legelején is rendkívül támogatóak voltak önnel.

Robert Wilson: A franciák nagyon máshogy állnak a kultúrá­hoz, mint ami nálunk, az Egyesült Államokban dívik. Ezen az őszön öt előadásommal ünneplik a 80. születésnapomat. Az első jelentős munkám egy hétórás, néma előadás volt, a Deafman Glance (A süket pillantása – a szerk.), amelyet egy iskolázatlan, süketnéma fekete fiúval közösen írtam. Így a darab is szótlan volt. New Yorkban mutattuk be, értetlen fogadtatásban részesültünk, de Jack Lang, a későbbi kultuszminiszter, aki ebben az időben a nancy-i fesztivált vezette, meghívott, mutassam be a művet. Kétszer játszottuk, és nem kis meglepetésemre, a reakció pozitív volt. Olyannyira, hogy Pierre Cardin felkarolta a produkciót, felhozta Párizsba, ahol öt és fél hónapon át ment, esténként 2200 néző előtt. Eleinte azért voltak kételyeim, mondtam is Cardinnek, nem hiszem, hogy a franciák, a szavak emberei, végigülnének egy hétórás, néma darabot. Cardin azt felelte, hogy rendkívül rejtélyesnek fogják érezni, és igenis végig fogják ülni.

MN: Aztán a Philip Glass-szal közös operája, a ma már klasszikus Einstein on the Beach a francia kultuszminiszter, Michel Guy támogatásával valósult meg, ő finanszírozta a színre vitelét.

RW: Úgy, hogy Philip Glass akkoriban még ismeretlennek számított. Elképzelni sem tudom, hogy az amerikai kormány támogatást nyújtana két francia alkotó operájának. Amerikában máshogy mennek a dolgok, a támogatás a magánszektoron, magánalapítványokon keresztül érkezik, de ebből gyakran csak valami kommersz dolog születik. Ha például a Pepsi Cola támogatja a Museum of Modern Art egyik tárlatát, tudni akarják, mekkora közönségre számíthatnak, hiszen ők a kólaeladásban érdekeltek.

MN: A manhattani Times Square-t elborítják az épületnagyságú hirdetések, 2012-ben az ön videóportréi is láthatók voltak a legkommerszebb termékreklámok közvetlen közelében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.