Színház
Vonaton, zsöllyében, neten
A múlt héten nyilvánosságra hozták a jelöléseket az idei kritikusi díjakra.
„Erős veszteséggel vállalt misszió”
Peremartoni Krisztina színész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője
Székely Kriszta pályázik a Katona József Színház igazgatói posztjára
A 2026-ban leköszönő Máté Gábor is őt látná szívesen a színház élén.
„Már az egy kiállás, hogy azt a színházat kell csinálnunk, amelyben hiszünk”
Baleset történt a Nemzeti Színház gyulai szereplése előtt
Jászberényi Gábor: Sok szemétséget láttam, amit a színházszeretet nevében “követtek el”
A színész alig kilenc hónap alatt hozta létre közösségi finanszírozásban Gulyás Hermann Sándorral a független alkotóknak otthont adó Dante közösségi alkotóteret. A Török utcáról, a színház varázsáról, gilisztát fogyasztó színészekről és a honi panaszkultúráról beszélgettünk vele.
Meghalt Király Levente, a Nemzet Színésze
Budapesten született, friss diplomásként került a Szegedi Nemzeti Színházhoz, és végig ott maradt.
„Muszáj tanulni egymástól”
A KultBazaar egy idén alakult, 22 főből álló kulturális egyesület. A demokratikus és szabad működésről beszélgettünk az egyesület (formális) vezetőivel.
Magyar western fűnyíróval
Ha azt mondom, vásári bábjáték, azt mondod, Vitéz László. És persze Kemény Henrik. A műfaj magyarországi történetének meghatározó alakjai máig ott állnak minden, e hagyományt követő előadás mögött.
Bányai Kelemen Barna: Engem a szerelem vezérelt
A színész hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.