Babits Mihály felesége, Tanner Ilona a mai értelemben is modern hangú költészetének állít emléket. Azért, hogy legalább egy előadás erejéig ő lehessen az első helyen. A helyen, amit megérdemelt volna megrázó és tabutémákról szóló írásai révén a férje által Kazinczy feleségéről „elnevezett” alkotó.
A lakásszínház nappalija a karosszékkel és az emlékőrző kincseket rejtő ládával együtt (Molnár Anna látványvilága) olyan érzést kelt, mintha valóban a Babits házaspárnál töltenénk el egy estét. Még a zongora sem hiányzik, a verseket Szegvári Júlia zenésítette meg, és Mravik Eszter Júlia adja elő. Mravik egyébként sem eljátssza, hanem megosztja velünk, saját magán átszűrve ennek az árnyékban élő nőnek az életét. Az elszavalt versek és elbeszélt naplórészletek mintha a legbelsőbb énjéből törnének elő. Az est ettől intimmé válik: nem egy, az alkotók által elképzelt és detektált Török Sophie-képet akarnak átadni, hanem a bennük megképződött benyomások, érzések, kérdések és a költői gondolatok megosztásával formálják Tanner alakját. Egy nőét, aki csak a fióknak írt; aki szerette a férjét, de közben nehezen viselte a feleségszerepet. Amikor az utolsó verssor is elhalkul, egyetlen közös érzés marad: sokkal több Tanner Ilona kellene még ma is az irodalomba, a közéletbe, a nappalikba az igazán őszinte és nyílt élet megteremtéséhez.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
