Színház

Orálszex: pipa

Minden jót, Leo Grande

Kritika

A prostik (vagy ha ragaszkodunk a képzési jegyzék szerinti megnevezéshez: szexmunkások) életét feldolgozó filmek és előadások olyan provokatívak, nem igaz?

A Micsoda nő!, a Moulin Rouge! vagy az épp most érkezett Anora, mind annyira vad, szabad és erotikus. De helyezzünk a széttárulkozó nő szerepébe egy fiatal fiút, a bajszát nyaldosó kandúréba meg mondjuk, a saját anyánkat, és máris újradefiniálódik, hogy mit is tartunk szabadnak meg erotikusnak. Sophie Hyde erről szóló filmjét Keresztes Tamás adaptálta, ez a legelső bemutató a most megnyílt Bástya Színházban.

Nancy (és sok más nő) számára a házasság annyit tesz, mint bérbe adni a testét, hol a várandósság, hol a szoptatás, hol a kiszolgálás idejére, illetve azokra a percekre, amíg a férjnek kedve támad bütykölni rajta. Mire hatvanas éveiben a szolgálat lejár, és se a gyerek, se a férj nem tart már rá igényt, egy fáradt, elnyűtt testet kap vissza. Ám Nancy meglépi, amit a többi millió nő nem mer, és megteszi, amit a nemrég elhunyt férjével harminc éven át nem tehetett meg. Készít egy „to do” listát a kimaradt szexuális élményekről és pozíciókról, felfogad egy huszonéves escort fiút, felmennek egy hotelszobába, és kezdődhet is az élmények és a tapasztalatok kipipálása. Ám az aktus nem megy olyan könnyen, a gyönyörnek ugyanis nem csak a korkülönbség, de a társadalmi elvárások, a betokosodott elvek és egy meggyötört önkép is az útját állja. A vérprofi szexmunkás ugyan remekül hatástalanítja a nő szorongásból indított kérdéseit és ellenkezését, ám az idősödő hittantanár néni – noha ő fizet érte, nem is keveset – minden apró simogatást a személyes tere sértésének él meg. Ez még mind lehetne puszta szakmai kihívás, ám amikor fordul a kocka és Nancy hatol be Leo komfortzónájába, a fiú maga is újraértékelni kényszerül addigi értékrendjét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.