Interjú

„Az egész szervezetünkkel dolgozunk”

Hajduk Károly színész

Színház

A Jászai Mari-díjas színésszel legutóbbi előadása, az [ESCAPE] A Donkihóte-projekt kapcsán beszélgettünk modern kori szélmalomharcainkról, a gamingről, színészbotrányokról, s arról, hogy a tekintélyelvűség divatja leáldozóban van.

Magyar Narancs: Milyen a modern kori Don Quijote szélmalomharca?

Hajduk Károly: Don Quijotét mindenki ismeri, de a klasszikus irodalom elmélyült kedvelőin kívül általában annyit tudnak róla, hogy van egy csávó, aki mindenféle nemlétezőt elképzel, van egy szolgája, meg akar menteni egy nőt, és lovagként viselkedik egy olyan korban, amikor nincsenek lovagok. Kovács D. Dánielnek, a rendezőnek régóta mániája, hogy a gamer szubkultúrával is foglalkozni kellene színpadon. Így találkozott a két téma. Az nem kérdéses, hogy vannak szélmalomharcaink, és nem is csak a közéletben. Vannak magánéleti szélmalomharcaink is, nemcsak itthon, ezek a társadalomban élő emberek egyetemes kérdései. Mi van azokkal, akik szeretnének tenni valamit egy általuk fontosnak tartott ügyért, de folyamatosan cinizmusba ütköznek, vagy nem tudják átverekedni magukat az általános apátián? Hogyan lehet egyedül, hétköznapi emberként társadalmi problémákat megoldani?

MN: Vívtál magad is szélmalomharcot?

HK: A kultúrával foglalkozni, és ezen belül is független színházat csinálni, eleve és egyértelműen szélmalomharc. Húsz éve vagyok a pályán, és a kőszínházi munkák mellett a független színházcsinálás folyamatosan jelen volt a szakmai életemben. Ez alatt a húsz év alatt végig kellett néznünk, hogy egy burjánzó, független, underground színházi kultúrában évről évre egyre kevésbé lehet létezni, és hogy immár nem a bevált sémák mentén kell megközelítenünk színházi, kulturális és egyéb kérdéseket.

MN: Mit lehet tenni?

HK: Fontosak a megszólalások, a hangok, amelyek kiállnak valamiért, de azt látom, hogy egy ember lényegében nem tud mit tenni. Ha közéleti szereplő vagy, minden megnyilvánulásod – akár van igazságtartalma, akár nincsen – kis túlzással bulvárhír lesz csupán. Egy hétig, két hétig forog a közbeszédben, attól függően, hogy mennyire botrányszagú. Mindenki elcsámcsog rajta a maga módján, de igazából semmilyen hatása nincs. Úgy érzékelem, hogy a sajtó elveszi az élét minden ilyen kiállásnak, de ez nemcsak a sajtó hibája. Olyan információs dömpingben élünk, hogy annak átgondolására sem volt időnk, hogy mi a különbség vélemények és tények között. Már az egy kiállás, hogy azt a színházat kell csinálnunk, amelyben hiszünk. A pofázás elvész a zajban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.