Interjú

„Az egész szervezetünkkel dolgozunk”

Hajduk Károly színész

Színház

A Jászai Mari-díjas színésszel legutóbbi előadása, az [ESCAPE] A Donkihóte-projekt kapcsán beszélgettünk modern kori szélmalomharcainkról, a gamingről, színészbotrányokról, s arról, hogy a tekintélyelvűség divatja leáldozóban van.

Magyar Narancs: Milyen a modern kori Don Quijote szélmalomharca?

Hajduk Károly: Don Quijotét mindenki ismeri, de a klasszikus irodalom elmélyült kedvelőin kívül általában annyit tudnak róla, hogy van egy csávó, aki mindenféle nemlétezőt elképzel, van egy szolgája, meg akar menteni egy nőt, és lovagként viselkedik egy olyan korban, amikor nincsenek lovagok. Kovács D. Dánielnek, a rendezőnek régóta mániája, hogy a gamer szubkultúrával is foglalkozni kellene színpadon. Így találkozott a két téma. Az nem kérdéses, hogy vannak szélmalomharcaink, és nem is csak a közéletben. Vannak magánéleti szélmalomharcaink is, nemcsak itthon, ezek a társadalomban élő emberek egyetemes kérdései. Mi van azokkal, akik szeretnének tenni valamit egy általuk fontosnak tartott ügyért, de folyamatosan cinizmusba ütköznek, vagy nem tudják átverekedni magukat az általános apátián? Hogyan lehet egyedül, hétköznapi emberként társadalmi problémákat megoldani?

MN: Vívtál magad is szélmalomharcot?

HK: A kultúrával foglalkozni, és ezen belül is független színházat csinálni, eleve és egyértelműen szélmalomharc. Húsz éve vagyok a pályán, és a kőszínházi munkák mellett a független színházcsinálás folyamatosan jelen volt a szakmai életemben. Ez alatt a húsz év alatt végig kellett néznünk, hogy egy burjánzó, független, underground színházi kultúrában évről évre egyre kevésbé lehet létezni, és hogy immár nem a bevált sémák mentén kell megközelítenünk színházi, kulturális és egyéb kérdéseket.

MN: Mit lehet tenni?

HK: Fontosak a megszólalások, a hangok, amelyek kiállnak valamiért, de azt látom, hogy egy ember lényegében nem tud mit tenni. Ha közéleti szereplő vagy, minden megnyilvánulásod – akár van igazságtartalma, akár nincsen – kis túlzással bulvárhír lesz csupán. Egy hétig, két hétig forog a közbeszédben, attól függően, hogy mennyire botrányszagú. Mindenki elcsámcsog rajta a maga módján, de igazából semmilyen hatása nincs. Úgy érzékelem, hogy a sajtó elveszi az élét minden ilyen kiállásnak, de ez nemcsak a sajtó hibája. Olyan információs dömpingben élünk, hogy annak átgondolására sem volt időnk, hogy mi a különbség vélemények és tények között. Már az egy kiállás, hogy azt a színházat kell csinálnunk, amelyben hiszünk. A pofázás elvész a zajban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.