Ami első hallásra meglepőnek tűnik, hiszen Jászai- és Hevesi Sándor-díjas művészről, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház alapítójáról és igazgatójáról, a délszláv térség egyik legizgalmasabb rendezőjéről van szó. Igaz, botrányos alkotóról – talán elég, ha csak a magyarországi vonatkozást, a 2015-ös POSZT-ot idézem fel, amikor is az Urbán rendezte, újvidéki Bánk bán végén az egyik színész fiktív intézkedéseket – például 600 forintos euró, EU-ból való kilépés – sorolt fel, és megkérte a közönséget, hagyják el a nézőteret, ha úgy gondolják, hogy ezek hatására emigrálnának. Ókovács Szilveszter, az akkori zsűri tagja nem kívánt részt venni a játékban, hanem megkérdezte a színészt, hogy ami történik, mennyire része a Bánk bánnak, és kiment. A Stúdió K-nak számos vajdasági kapcsolata van, de egyébként is arra alapozza a műsorpolitikáját, hogy kockáztat: akár a pályájuk elején álló alkotókat is hív rendezni. A társulat markáns színpadi egyéniségeinek és Urbán rendezői módszereinek vegyítése mindenképp izgalmas kísérlet, mely egy kevésbé a zsigerekre, inkább a nyelv szintjén ható előadást eredményezett.
A színészek – Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György és Spilák Lajos – velünk szemben ülnek, és „gyónnak”, mert ráébredtek, hogy bevették a Soros-maszlagot: elmondják, hogy független, liberális művészként erkölcstelen, istentelen életet éltek, nem hittek semmiben. Elég vicces, már-már kabarészerű, ahogy lehajtott fejjel bánkódnak, hogy nem szültek (eleget), hogy arra biztatták meleg barátaikat, legyenek önmaguk, hogy nem a megfelelő pártra szavaznak. Néha mintha nézőpontot váltanának, és vidékiként utálják a pestieket, pestiként a vidékieket, gyűlölik a lakókörnyezetükben élő olaszokat, mongolokat, peruiakat, kínaiakat stb. Ordítva fröcsögnek a szomszédaink ellen: katalógus-szerűen, az óramutató járásával megegyező irányban mennek végig rajtuk az osztrákoktól a szlovénokig.
Megszólalásaik teljesen hitelesen hangzanak, ha azt írná a színlap, hogy gyűjtésen alapuló, dokumentarista színházat látunk, elhinném. A nem píszí, az illiberalizmus, a NER és az általánosabb, magyarsághoz köthető gyűlölet nyelvileg formálódik meg előttünk. Érdekes, hogy Urbán néhány évvel korábbi, saját társulata és a temesvári színház koprodukciójában készült, hasonló tematikájú előadása, a Magyar éppen azt kutatta, hogyan lehet a nyelv nélkül kifejezni a nemzeti identitást. Az az előadás nagyon erős, sűrített képekkel, a szimbólumok egymásra halmozásával dolgozott, és ezáltal sokkal komplexebb hatást is ért el, mint a Sacra Hungarica. Még úgy is, hogy természetesen a Stúdió K előadásában is vannak olyan jelenetek, amelyekről – szó szerint és átvitt értelemben is – egy szippantásból megállapítható, hogy Urbán keze munkáját dicsérik. Például: miközben Nyakó Júlia bukovinai népdalt énekel, a színészek nagy zsák földet borítanak ki egy piros kockás abroszra, amire aztán valami vörös folyadékot – úgy tippelem, ribizlilevet 5 literes kiszerelésben – öntenek, és azt üvöltik, hogy „föld és vér”. Egy másik jelenetben paradicsomos húsgombóc konzervet kennek csupasz felsőtestükre, és így kántálják a migránsellenes dalt, majd operettslágereket ordítoznak elektronikus zenére. De ezek inkább kötelező kűröknek tűnnek, és minden színész a saját vérmérsékletének megfelelően adja át magát ennek a transzszerű állapotnak – vagy marad kissé kívül, kizökkenthetetlen nyugalommal a csoportos agresszió Urbánra oly jellemző színpadi megjelenítésén. De ez nem is baj, érdekes látni, hogy csapódik le ez a fajta esztétika a Stúdió K-ban és az autonóm színészegyéniségekben. Hiányérzetem inkább abból fakad, hogy az elhangzottaktól való gondolkodásmentes elhatárolódás a legintenzívebb érzés, amit az előadás kivált (és nyilván nem a NER-szolgák jönnek el erre az előadásra). Pusztán egyetérteni magunkkal, látni a megerősödő világnézetünket: nem túl izgalmas. Főleg, hogy egy kis gyűlölködésért, lenézésért és ítélkezésért nekünk sem kell a szomszédba menni. Gondoljunk akár csak arra, mi a művelt pesti véleménye a Fideszre szavazó vidékiekről…
Stúdió K, április 20.
