Színház

Bevették a maszlagot

Urbán András: Sacra Hungarica

Színház

A gyűlölet felől értelmeződik hazaszeretet és magyarság a Sacra Hungaricában. Van benne valami, hiszen az előadásban elhangzott – a Facebook legalját és a magas kultúrpolitikát is képviselő – kommentekből álló gyűlölethalmok tényleg szépen kirajzolják a Kárpát-medence domborzatát. Urbán András produkciója mégsem annyira a tőle megszokott, végletekig fokozott helyzetekre és a brutalitás brutalitásának színpadi megmutatására épül. Ennek csak egyik oka, hogy más közegben született a produkció: a rendezőnek ez az első munkája Magyarországon.

Ami első hallásra meglepőnek tűnik, hiszen Jászai- és Hevesi Sándor-díjas művészről, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház alapítójáról és igazgatójáról, a délszláv térség egyik leg­izgalmasabb rendezőjéről van szó. Igaz, botrányos alkotóról – talán elég, ha csak a magyarországi vonatkozást, a 2015-ös POSZT-ot idézem fel, amikor is az Urbán rendezte, újvidéki Bánk bán végén az egyik színész fiktív intézkedéseket – például 600 forintos euró, EU-ból való kilépés – sorolt fel, és megkérte a közönséget, hagyják el a nézőteret, ha úgy gondolják, hogy ezek hatására emigrálnának. Ókovács Szilveszter, az akkori zsűri tagja nem kívánt részt venni a játékban, hanem megkérdezte a színészt, hogy ami történik, mennyire része a Bánk bánnak, és kiment. A Stúdió K-nak számos vajdasági kapcsolata van, de egyébként is arra alapozza a műsorpolitikáját, hogy kockáztat: akár a pályájuk elején álló alkotókat is hív rendezni. A társulat markáns színpadi egyéniségeinek és Urbán rendezői módszereinek vegyítése mindenképp izgalmas kísérlet, mely egy kevésbé a zsigerekre, inkább a nyelv szintjén ható előadást eredményezett.

A színészek – Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György és Spilák Lajos – velünk szemben ülnek, és „gyónnak”, mert ráébredtek, hogy bevették a Soros-maszlagot: elmondják, hogy független, liberális művészként erkölcstelen, istentelen életet éltek, nem hittek semmiben. Elég vicces, már-már kabarészerű, ahogy lehajtott fejjel bánkódnak, hogy nem szültek (eleget), hogy arra biztatták meleg barátaikat, legyenek önmaguk, hogy nem a megfelelő pártra szavaznak. Néha mintha nézőpontot váltanának, és vidékiként utálják a pestieket, pestiként a vidékieket, gyűlölik a lakókörnyezetükben élő olaszokat, mongolokat, peruiakat, kínaiakat stb. Ordítva fröcsögnek a szomszédaink ellen: katalógus-szerűen, az óramutató járásával megegyező irányban mennek végig rajtuk az osztrákoktól a szlovénokig.

Megszólalásaik teljesen hitelesen hangzanak, ha azt írná a színlap, hogy gyűjtésen alapuló, dokumentarista színházat látunk, elhinném. A nem píszí, az illiberalizmus, a NER és az általánosabb, magyarsághoz köthető gyűlölet nyelvileg formálódik meg előttünk. Érdekes, hogy Urbán néhány évvel korábbi, saját társulata és a temesvári színház koprodukciójában készült, hasonló tematikájú előadása, a Magyar éppen azt kutatta, hogyan lehet a nyelv nélkül kifejezni a nemzeti identitást. Az az előadás nagyon erős, sűrített képekkel, a szimbólumok egymásra halmozásával dolgozott, és ezáltal sokkal komplexebb hatást is ért el, mint a Sacra Hungarica. Még úgy is, hogy természetesen a Stúdió K előadásában is vannak olyan jelenetek, amelyekről – szó szerint és átvitt értelemben is – egy szippantásból megállapítható, hogy Urbán keze munkáját dicsérik. Például: miközben Nyakó Júlia bukovinai népdalt énekel, a színészek nagy zsák földet borítanak ki egy piros kockás abroszra, amire aztán valami vörös folyadékot – úgy tippelem, ribizlilevet 5 literes kiszerelésben – öntenek, és azt üvöltik, hogy „föld és vér”. Egy másik jelenetben paradicsomos húsgombóc konzervet kennek csupasz felsőtestükre, és így kántálják a migránsellenes dalt, majd operettslágereket ordítoznak elektronikus zenére. De ezek inkább kötelező kűröknek tűnnek, és minden színész a saját vérmérsékletének megfelelően adja át magát ennek a transzszerű állapotnak – vagy marad kissé kívül, kizökkenthetetlen nyugalommal a csoportos agresszió Urbánra oly jellemző színpadi megjelenítésén. De ez nem is baj, érdekes látni, hogy csapódik le ez a fajta esztétika a Stúdió K-ban és az autonóm színészegyéniségekben. Hiányérzetem inkább abból fakad, hogy az elhangzottaktól való gondolkodásmentes elhatárolódás a legintenzívebb érzés, amit az előadás kivált (és nyilván nem a NER-szolgák jönnek el erre az előadásra). Pusztán egyetérteni magunkkal, látni a megerősödő világnézetünket: nem túl izgalmas. Főleg, hogy egy kis gyűlölködésért, lenézésért és ítélkezésért nekünk sem kell a szomszédba menni. Gondoljunk akár csak arra, mi a művelt pesti véleménye a Fideszre szavazó vidékiekről…

Stúdió K, április 20.

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”