Tar Sándor bűnregénye – és egész prózája – azt tudja, amit nagyon kevesen a magyar irodalomban: egy mozzanatban, néhány sorban megragadni a nyomorban, sőt a kisszerűségben rejlő tragikumot. A Szürke galambban ehhez még valami fátumszerű apokaliptikusság is társul: mintha a metafizikai szinten jelen levő bűn csorogna le a ragacsos valóba, ettől válik olyan izgalmassá, egyszersmind nyomasztóan ismerőssé a regény miliője. A Katona Kamra előadása nem annyira a tragikum, inkább a kisszerűség megragadásában erős – a produkciót nézni jó, de nem olyan ziláltan vesszük közben a levegőt, mint Tar olvasásakor.
Ez a hangsúlyeltolódás talán azért van, mert Gothárt jobban izgatta a rendőrség közege és a krimi műfaja, mint a regény tágabb miliője. (Horváth Csaba néhány évvel ezelőtti Stúdió K-s rendezésében pedig a város hangulata nyomasztotta a nézőt.) Ha látjuk is az áldozatokat, keveset tudunk meg róluk, a gyilkosságokról legtöbbször elbeszélésből értesülünk, viszont rengeteg jelenet játszódik magán a rendőrségen vagy bevetés közben. Brutális túlkapások, bajtársias évődések, szellemes és szarkasztikus megjegyzésekbe csomagolt bunkóságok és ellágyulások, magánéleti csődök – de nem sikerül rájönnöm, hogy egy hard boiled krimi díszletei között járok, vagy tényleg ilyen a magyar rendőrség (vagy, hogy ilyen volt-e nem sokkal a rendszerváltás után). Még akciójelenet, autós üldözés is van a Katona Kamra kicsiny színpadán (ez óriási bravúr), a gyilkos álarca pedig felidézi A bárányok hallgatnak című film Hannibal Lecterének maszkját. Azonban a krimi – és különösen a thriller – mint műfaj ezúttal sem ordít színpadért, már csak azért sem, mert a néző joggal érezheti: kedvenc játékától fosztják meg, amikor nem saját intellektuális erőfeszítésének köszönhetően, hanem színházi eszközök segítségével derül fény a gyilkos kilétére. Értsd: eleinte nem látszik ki az egyenruha a kabát alól, de néhány jelenettel később olyan a megvilágítás, hogy igen.
Így nehéz komolyan venni a krimit – ez egyébként magában a regényben is nehézségekbe ütközik, de ott a metafizikum, egyfajta elemeltség ellenpontozza a hiányt. Ráadásul az előadás olykor rá is játszik a zsarus klisékre (tele van tűzdelve egyéb poénokkal, például a szereplők a szövegről minduntalan korabeli magyar slágerekre asszociálnak). Ezáltal – és persze a megfelelő pontokon megfelelőképpen reagáló közönség közreműködésének köszönhetően – a Kamra-beli Szürke galamb néha szinte közelebb van egy farce-hoz, mint a nyomasztó magyar valóságot ábrázoló színpadi műhöz. Kicsit olyan, mintha direkt azt akarná megmutatni: nem tud túlnőni saját magán.
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a Malvin és Molnár közötti viszony is jobban ki van párnázva, a regényhez képest sokkal konvencionálisabban és meghittebben alakul. Malvin például mályvaszínű pólót vásárol ajándékba Molnárnak, aki pedig macskanyelvet visz a kórházba kedvesének (és közben centrumos szatyrot is lehet villantani, amiért szintén nagyon hálás a közönség). Sajnáltam, hogy a másik szerelmespár, a mocsokban is gyermeki tisztaságot felragyogtató Néger és Enikő története nincs ennyire, mozzanatról mozzanatra kidolgozva, pedig az őket játszó Samudovszky Adrian és Veszelovszki Janka játéka nagyon magával ragadó.
Gothár viszont vérbeli vizuális történetmesélő, így az előadás díszletéből és Tihanyi Ildi jelmezeiből bőséggel árad a reménytelenség: iszonyú bajszok arzenálja a zegzugos, műanyag lambériás, örökké lelakottnak tűnő térben. A szereplők mintha tényleg a ma már szánalommal, de persze nosztalgiával szemlélt Szomszédokból léptek volna elő: a rosszul szabott öltönyök, tarka ingek és válltömések műbőr- és Royal vodka szagú világából.
A szereplők ezt a stílust és persze a Katona színvonalát hozzák: Vizi Dávid focistafrizurás műmájer, Ujlaki Dénes nagyravágyó, de kisstílű bűnöző. Mészáros Blanka megunt és zsarnokoskodó, megfáradt nőket alakít. Bezerédi Zoltán bolond galambos öregembere a kevésbé kidolgozott szálhoz tartozik, komikus és hátborzongató, de színfolt marad (és lakhelyét, a nézőtér fölé magasodó erkélyt is kihasználatlannak éreztem). Kocsis Gergely ezredese magányos, mint egy levetett zakó. Mészáros Béla Csiszár szerepében menő zsaru, a benne rejlő, gyilkolásra késztető bugyrok abban sejlenek fel, ahogy ugrásra és marásra készen figyel. Pelsőczy Réka (Malvin) és Fekete Ernő (Molnár) egyre jobban összegyűrődik az eseményekben – és simul ki a szerelemben.
Érdekes, hogy a Németh Gábor és Gothár által jegyzett szövegváltozat teljesen megváltoztatja a történet végét. Míg a Katona verziója kénytelen „elrontani” a happy endet, hogy ne maradjon remény, addig Tar regényében a tulajdonképpeni happy end ellenére reménytelen minden.
Katona Kamra, június 5.
